A főváros honlapján tette közzé a koronavírus-gócponttá vált intézményben zajlott vizsgálat anyagait.

Nyilvánosságra hozta karácsony Gergely a Pesti úti idősotthonnal kapcsolatban zajlott vizsgálati anyagot. A főváros honlapján közzétett bejegyzés mellett kikerültek a tételes cáfolatát tartalmazó észrevételei, ebben többek között e Budapest Főváros Kormányhivatalának hatósági ügyben való kizárását kezdeményezte.

A cáfolatból a 24.hu idézett több pontot is, miszerint:

– A rendelkezésre álló szerződések szerint az idősotthon az előírt 40 órával szemben 8 orvossal, összesen heti 53 óra szakorvosi ellátásra kötött szerződést. Ehhez még hozzászámítandó 2020. március 20-ig egy fő közalkalmazott orvos heti 32 órába, illetve 2020. április 13-tól egy orvos heti 20 órában.

– Az intézményben utoljára március 20-án rendelt orvos, ami jelenléti ívvel igazolható. A hatóság által megjelölt március 12-i dátumot követően az orvos még 5 alkalommal rendelt napi 8 órát. Az nem derül ki, hogy a hatóság mire alapozza a megállapításait.

– Április legelején volt néhány olyan nap, amikor nem volt fizikailag jelen orvos az intézményben részben a 65 év feletti orvosokra vonatkozó kormányzati intézkedések, részben a szerződött orvosok nem szerződésszerű teljesítése miatt, de ez nem hozható összefüggésbe a tömeges fertőzésekkel. A helyzetet figyelemmel követték a járványügyi hatóságok és tisztában voltak az orvosi helyzettel, de konkrét intézkedést ez ügyben nem tettek.

– A Pesti úti idősotthon évek óta elsődlegesen a vállalkozási jogviszonyt alkalmazza, amelyet az intézményt rendszeresen ellenőrző hatóság is rendre megfelelőnek talált, legutóbb 2019. június 14-én.

– Nem az intézmény feladata az általános ápolási, szakápolási feladatokon túl az általános orvosi (háziorvosi) feladatokat meghaladó szakorvosi ellátás vagy sürgősségi ellátás nyújtása. A feladata a beteg ezt igénylő állapotának észlelése, a szükséges további ellátásba utalásának kezdeményezése.

– A Fővárosi Önkormányzat szerint okszerűtlen az a megállapítás, hogy az orvosi jelenlét miatt válhatott koronavírus-gócponttá az idősotthon. A szakember jelenléte sem fékezhette volna meg a fertőzés elterjedését egy ilyen zárt, idős és leromlott egészségi állapotú emberek alkotta közösségben.

Karácsony Gergely nyilvánossá tette a Pesti úti idősotthon vizsgálati anyagát

A Budapest.hu-n közzétett anyag végén pedig azzal kapcsolatban tettek megállapítást, hogy a hamis hír terjesztése jogi következményeket vonhat maga után.

„A továbbiakban folyamatban lévő hatósági eljárással kapcsolatban annak lezártáig a Fővárosi Önkormányzat továbbra is kizárólag akkor lép a nyilvánosság elé, ha az ügy kapcsán megalapozatlan, hamis információ kerülne napvilágra.”

Cikk- és címlapkép: MTI/Mohai Balázs

(budapest.hu, 24.hu)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Karácssony legalább nyilvánosságra hozta a vizsgálati anyagot!!! Nagyon helyesen megjegyezve, hogy a hamis hír terjesztése jogi következményeket vonhat maga után!!!
A törzs mit hozott eddig nyilvánosságra??? Semmit!!! A himi-humu sajtótájékoztatokon mondanak valamit, ami vagy igaz, vagy nem!!! Cecilia ls kásler össze-vissza hablatyolnak!!!?? A nyilvánosságra hozott anyagból is kiderül, hogy nem mondanak igazat!!!??? És mi van a többi idősek otthonával??? Ja, hogy azok fideszes önkormányzat, vagy állami tulajdonban vannak??!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
Erről nem fognak leszállni demagógék.
Inkább a hullagyáros Káslerre kell rászállni, aki bezáratta a kórházakat a kókler intézkedésével
Jozefina
Karácssony legalább nyilvánosságra hozta a vizsgálati anyagot!!! Nagyon helyesen megjegyezve, hogy a hamis hír terjesztése jogi következményeket vonhat maga után!!!
A törzs mit hozott eddig nyilvánosságra??? Semmit!!! A himi-humu sajtótájékoztatokon mondanak valamit, ami vagy igaz, vagy nem!!! Cecilia ls kásler össze-vissza hablatyolnak!!!?? A nyilvánosságra hozott anyagból is kiderül, hogy nem mondanak igazat!!!??? És mi van a többi idősek otthonával??? Ja, hogy azok fideszes önkormányzat, vagy állami tulajdonban vannak??!!!
balos
@Maria26: dugjál a vírussal,hátha segít rajtad!!
Aki Én
A fideszen kívül mindenki mutat is valamit az állításai mellé. Csak a fidesz az, aki bemondásra ,,dolgozik", legyen szó bármiről.
nezelodo
Ez a történet jó példa arra, hogy az önkormányzati választás után miként nyújtott baráti jobbot Orbán az új fővárosi vezetésnek. A történet nem valószínű, hogy szakmai szempontok, hanem inkább a politikai bosszú miatt vett ilyen irányt. Ez a tendencia más ellenzéki vezetésű településeken is érezhető a nem a járványhoz köthető kormányzati intézkedések meghozatalakor.
ómió
Akkor, "minden rendben, csak így tovább", efftársak?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.