Továbbra is indokolt a kijárási korlátozás és az üzletek korlátozott nyitvatartására vonatkozó külön rendelkezések betartása Budapesten és Pest megyében – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szerdai online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes elmondta:

kedden 46-tal nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma, ebből 33-an budapestiek, illetve Pest megyeiek voltak, a tíz elhunytból pedig kilenc volt budapesti, illetve Pest megyei, ezért továbbra is indokolt a külön szabályok fenntartása.

Jelezte: tart a kormány ülése, amelyen foglalkoznak a járványügyi helyzettel.

A további lehetséges intézkedésekről a csütörtöki Kormányinfón ismertetik a döntéseket.

Szólt arról is, hogy szerdán egy újabb teherszállító gép hozott Pekingből 17 574 kilogramm védőkesztyűt.

Tájékoztatása szerint kedden 698 hatósági házi karantént rendeltek el, jelenleg 10 628 ilyen korlátozó intézkedés van érvényben. Kedden 25 rendőri intézkedésre volt szükség a hatósági házi karantén szabályait be nem tartókkal szemben. A rendőrség március 12. óta ellenőrzi a korlátozó intézkedés alatt állókat, azóta 1522 szabályszegővel szemben léptek fel.

A kijárási korlátozások szabályait megszegőkkel szemben kedden 460 esetben intézkedtek, ebből 267-en figyelmeztetést, 86-an helyszíni bírságot kaptak, 107 ember ellen pedig feljelentést tettek a rendőrök. Március 28. óta ellenőrzi a rendőrség a kijárási korlátozások betartását, azóta 46 230 intézkedésre volt szükség.

Vidéken a védelmi intézkedések új szabályait ellenőrzi a rendőrség, 49 szabályszegést tapasztaltak, ebből 32 figyelmeztetéssel, 6 helyszíni bírsággal, 11 pedig feljelentéssel zárult. A május 4-étől életbe lépett új szabályok be nem tartóival szemben eddig 81 esetben kellett intézkedniük a rendőröknek.

Tapasztalataik szerint a leggyakoribb szabályszegések közé sorolható, hogy az emberek nem használják a védelmi eszközöket, vagyis a maszkot, sálat vagy kendőt, illetve nem tartják be a távolságtartás szabályát.

A legtöbb intézkedésre Békés, Somogy és Zala megyében volt szükség.

Emelkedett a járvánnyal összefüggő bűncselekmények száma: 325 ilyen nyomozás van folyamatban, ebből 83 rémhírterjesztés, 26 közveszéllyel fenyegetés, 99 csalás, valamint 20 járványügyi szabályszegés miatt. Eddig 62 embert hallgattak ki gyanúsítottként.

A határforgalomról szólva elmondta: a teherforgalomban belépő oldalon Hegyeshalomnál másfél, Tompánál és Röszkénél 3-3 órás, kilépő oldalon Csanádpalotánál és Ártándnál 1-1 órás várakozásra kell számítani. Személyforgalomban csak Nagylaknál kell várakozni be- és kilépő oldalon egy, illetve két órát.

Azzal kapcsolatban, hogy folyamatosan újraindulnak repülőjáratok más országokba, azt mondta: kilépéskor a hatóság ellenőrzi, hogy a kiutazni szándékozó utas hatósági házi karanténban van-e, és ha igen, megtagadják a kiutazását.

Azt javasolta: azok, akik külföldre szeretnének utazni, tájékozódjanak a konzuli szolgálat honlapján, hogy a fogadó országba milyen feltételek mellett lehet belépni. Hozzátette:

a hazaérkezők közül azok kaphatnak mentességet a kötelező hatósági házi karantén alól, akik meggyógyultak a fertőzésből és tünetmentesek, továbbá akik külföldön 14 napos járványügyi megfigyelés alatt álltak és ilyen igazolást fel tudnak mutatni.

Mindenki másnak, aki külföldről tér haza, hatósági házi karantént rendelnek el.

Arra a kérdésre, hogyan ellenőrzik, hogy a budapestiek és a Pest megyében élők betartják-e a korlátozó intézkedéseket és nem utaznak el vidékre, azt mondta:

a május 4-étől bevezetett új szabályok betartását a rendőrség ellenőrzi, de ebben segítségükre van a honvédség, az egyes rendészeti feladatot ellátók, illetve a közbiztonságért és közlekedésbiztonságért felelős szervezetek és egyesületek.

Budapesten és az agglomerációban a kijárási korlátozások betartását a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Készenléti Rendőrség munkatársai ellenőrzik. Vidéken a védelmi eszközök viselésének, a távolságtartás, valamint a megfelelő idősávban történő bevásárlás szabályainak betartását a megyei rendőr-főkapitányságok ellenőrzik.

A fővárosban kerékpározókkal összefüggésben megjegyezte: a kerékpárral közlekedőkre is vonatkozik, hogy csak alapos indokkal hagyhatják el az otthonukat.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Illyés Tibor

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Hazug szarháziak...semmi nem indokolja a duce főváros utálatán kívül...!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
Hazug szarháziak...semmi nem indokolja a duce főváros utálatán kívül...!!!
Pálinkás Pál
Nos...sem a belengetett tömeges megbetegedések nem jöttek,hál istennek...dekával sem emelkedett a fertőződők aránya...és az elhuunytak is öreg ,beteg emberek...!!! akkor várnám,ehhez mi köze van a fővárosban éltben lévő szivatásnak??? gyanítom a ma elhunytak hetek óta kórházban voltak..és azt is nagy összegben lefogadnám,hogy nem az utcán fertőződtek meg!!! az a bunkó főpolgármester meg tapsikol ehhez a szivatáshoz!!!
legott
Az MTI-sek sem egy MiT-s kaliberű emberek.
Csak nyögnek a szánon.
vitriol
@Pálinkás Pál: ki lenne az a "bunkó főpolgármester"?
legott
Operatív törzs: Büdös bunkó mindegyik! Szolgalelkű izék. Nulla tisztelet!.
Persze lovaggá ütik az összeset, de minden jó érzésű ember tudni fogja, hogy az egy shit, és a megvetés övezi onnantól a létüket.

A magyar, paraszt.
Volt idő régen, amikor nem volt, az (összességében kevés ilyen idő volt).
De régóta, már csak, az!

Bármennyire is fáj, Orbán testesíti meg a magyart - oda meg vissza!
Ezek vagyunk mi :(
legott
Ahogy a magyar náci kommunista lesz - nem lesz úgy senki!
Ahogy a magyar kommunista náci lesz - nem lesz úgy senki!

Szolga lelkű, a hatalom és a pénz használatának a lényegét abszolutte nem értő félázsiai büdös bunkó származékok - voltak-maradtak!
jesz
már megint nincs a rendőrökön maszk
Pálinkás Pál
@vitriol: Tippelj...kinek a zseniális javaslata a fővárossal kibacás...ki üdvözölte a kormány eme nemes ötletét,hogy a budapestiek sehová,de boldog-boldogtalan vidékről ki-be??? kell telefonos segítség???
Pálinkás Pál
@vitriol: De a viccet félretéve természetesen a mi zöld bajnokunkra gondoltam...aki fényesen bizonyított már zuglóban,talán kérdezz valaki olyat aki ott lakik!!!
CsipkeRózsa
Budapest + Pest megye lakossága = 3 500 000 fő területe 6 918 km2

A többi terület lakossága = 6 200 000 fő területe 86 112 km2

Budapest + Pest megye 1 km2-re jutó fő = 0,020

A többi terület 1 km2-re jutó fő = 0,014

Mivel sokkal nagyobb területen él 1 vidéki lakos, mint 1 budapesti lakos, nem indokolt az intézkedések további fenntartása.

Így kell összehasonlítani, nem az előforduló fertőzés számát.

Akinek kedve van hozzá, végezze el az ellenőrzést.
Pálinkás Pál
Nagyon hülyének kell lenni hogy az ember éppen ne találjon valami "alapos indokot"...délután háromig vásárolni...utána meg az egészségügyi sport tevékenységedet végzed...ennyi
Zsopiale
Náci hazaárul rablógyilkos szarbángeci diktátor patkány anyabaszó férget egyetlen dolog hajtja, ellenségeit ahogy csak bírja szvatni... de pl Fletót még teljhatalommal sem képes megfogni, annyira nagy idióta barom... ebbe őrült bele többek közt az összes NER-SSevik főpatkány...
peterkelemen
Már régen SEMMI NEM INDOKOLJA a korlátozásokat, tilalmakat.
peterkelemen
Megközelítőleg 380 trilliárd vírus és 60 trilliárd baktérium és 6 trilliárd sejt van minden ember szervezetében. Mit súlykolnak napi szinten a kormányok a médiával karöltve az embereknek? Veszélyhelyzet, félj, rettegj azaz rombold le még jobban az immunrendszeredet. Mitől félj? A kikiáltott mumus most éppen a: koronavírus. A megoldás pedig a: vakcina. Ez az amit akarnak: beoltatni az embereket. Óriási pénzekről és hatalomról van itt szó. Ebben vesznek részt az olyan aljas gazemberek, mint Dr. Fauci, Bill Gates és Melinda Gates, az alapítványaikon keresztül, WHO, multinacionális gyógyszergyártó vállalatok és stb. Az emberi szervezet már réges-régóta kiépítette magának a természetes védelmét, immunrendszerét millárdnyi vírus és baktérium között, amik eddig is voltak, vannak és lesznek is a Földön. Akinek az immunrendszere gyenge erősítheti azzal ha minél többet tartózkodik a Napon vagy ha erre nincs lehetősége minél több D vitamint vesz magához lehetőleg természetes forrásokból. Összességében el lehet mondani, hogy magát az immunrendszeredet kell erősítened. Azok, akik pedig eleve betegek őket kell védeni, de őket nem védik a kormámányok sőt Magyarországon szó szerint kivégzik őket. Nem maszkokat kell hordani, ami egyébként sem védenek meg senkit. A maszkok csak csökkentik a fertőzés veszélyét annyit érnek mint halottnak a hónalj csók. Nem beszélve arról, hogy akik légzőszervi betegségekben szenvednek eleve beperelhetnék a kormányokat és mindenkit akik rájuk kényszeríti, hogy kötelező jelleggel hordják a maszkokat hisz ezzel veszélyeztetik őket. Beteg emberek meg mit keresnének az utcákon, tömegközlekedési eszközökön pláne egy világjárvány kellős közepén? Semmit. A kormányok hazudnak és átverik az embereket. Amit a kormányok ma művelnek az fasizmus. Ezt mondják egyre többen a világon bátor orvosok, virológusok, gazdag úzletemberek Elon Musk és stb. Ezt nem szabad megengedni sehol a világon! Minden értelmes és bátor embernek harcolnia kell ellene a maga módján. Nem...
peterkelemen
Halálozási ráták: MERS: 30-40%, SARS: 10%, SARS-CoV-2: 6-7%
Ezekhez képest a mostani új koronavírus (SARS-CoV-2) egy viszonylag "gyenge" vírus. A fentebb már említett két sokkal veszélyesebb járvány idején vajon miért nem hirdettek azonnal veszélyhezetet a kormányok??? Nem nehéz kitalálni, hogy valami nagyon nem stimmel, ami mostanság a világon zajlik. Az amúgy is felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő, degenerált elitnek köszönhetik az emberek a jelenlegi áldatlan állapotokat. Gyakorlatilag nem sok jelentősége van annak, hogy mely elitekről van itt pontosan szó (bár jó párat meg lehetne említeni akiket össze lehet kapcsolni a koronavírussal), kik vannak emögött, ki kinek az érdekeit kéviseli, de egy biztos nem véletlen az ami manapság zajlik. Ha igazak az előrejelzések, akkor ennek a lényegét úgy lehetne összefoglalni, hogy: burkolt népirtás zajlik, ami a leggyengébb rétegeket érinti. Az egész a népirtásról (szándékos népességcsökkentésről), pénzről és a hatalomról szól. Ráadásul ezekután még könnyebben megtudják majd figyelni az embereket magyarul durván csorbítva lesznek az alapvető emberi szabadságjogok. A mostani járvány mögött egészen más aljas, alattomos okok húzodnak meg, amit a kormányok nem árulnak el az embereknek.
peterkelemen
Be lehet perelni azokaz a kormányokat, akik még mindig korlátozásokat és tilalmakat vezetnek be ezzel surván megsértik az alapvető emberi szabadság jogokat és durván akadályozzák az emberek megélhetését szó szerint tönkre teszne milliókat.
SystemError
2036 Budapest:

"Operatív törzs: továbbra is indokolt Budapesten és Pest megyében az intézkedések fenntartása, a kerékpárral közlekedők is csak alapos indokkal hagyhatják el az otthonukat"

:)
CsipkeRózsa
@Mirabilis: Sőt, hozhatnak Budapestre is vírusokat, hiszen nem mentesek a vidékiek sem a vírusoktól.
CsipkeRózsa
@CsipkeRózsa: 17:32

A népsűrűségi eredményt 17:32-nél nem írtam be, mert meg akartam nézni több kimutatást erre vonatkozóan, a változó lakosság számai és a település nagyságának esetleges változásai miatt.

Maradtam az én adataimnál, amely szerint a számítás eredménye:

Budapest és Pest megye népsűrűsége 506 fő/km2

A többi terület együtt 72 fő/km2

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.