A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus-járvány okozta válságban is elfeledkezett a nyugdíjasokról, helyette saját oligarcháit tömte ki "közpénzmilliárdokkal" – mondta az ellenzéki párt szóvivője szombaton, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón.

DK: Orbán Viktor elfeledkezett a nyugdíjasokról

Barkóczi Balázs kifejtette, a nyugdíjasok hónapról hónapra egyre rosszabb helyzetbe kerülnek, mivel a hivatalos áprilisi statisztikai adatok szerint

az élelmiszerek 8,7 százalékkal, a szolgáltatások pedig 3 százalékkal drágultak egy év alatt.

A kormány eközben elzárkózik a nyugdíjemeléstől, illetve a DK által javasolt egyszeri juttatás kifizetésétől, a gazdasági válság miatt pedig nincs remény nyugdíjprémiumra – mondta a DK szóvivője.

Barkóczi Balázs úgy fogalmazott, az "orbáni alamizsna csomagban" egy fillér sem jár a nyugdíjasoknak, akik az elmúlt tíz évben is csak szépen hangzó ígéreteket és áremeléseket kaptak.

(MTI)

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
nem feledkezett meg a nyugdíjasokról. Nagyon is figyel rájuk,hisz nem véletlen,hogy főleg az idős beteg emberek kerültek ki a kórházakból a biztos halálba. Nagyon is figyeli,hogy mennyi nyugdíjat tud megspórolni mire lecseng a járvány. Amennyiben őszintén írnák meg a korona vírus miatt meghalt emberek számát,sokkal magasabb szám jönne ki. Nyugodtan hozzá lehet írni azt a 36.000 rehabilitációról elbocsájtott,szinte magatehetetlen, teljesen mozgáskorlátozott embereket,akiket felügyelet nélkül kidobtak. Hozzá lehet írni azokat,akiknek elmaradtak a műtétjeik. Azokat,akik a szakorvosi rendelés hiánya miatt már késő lenne ha most azonnal orvoshoz kerülnének. Még ők sem tudják meddig nem lehet szakrendelés. Ez a sok halálos áldozat mind a korona vírus áldozata,bár inkább írnám azt,hogy a Magyar kormány amatőr hozzáállása a korona vírus kezeléséhez.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
surdilloFUJT
@Pegero: belőletek fekáliahuszárokból van elege a népnek,bizonyította az október,és mint a rohadó narancsban a férgek ti is tobzódtok kinotokban!De vonyítani fogtok vezetőszáron hamarosan maffiózók!!!
Sámannus
Büdös gecik a nyugdíjjakból emelik a saját fizetésüket.
kereső
Biztosan nem felejtkezett el, csak egy újabb igéret lett áldozata az orbáni scheggszájnak."Garanciát vállalunk a nyugdijak reálértékének megőrzésére- aláirók: schmitt pál, és orbán viktor".
Na de akinek még mindig nem világos, hogy orbán úgy oldja meg a "közös tehervisellést"m hogy te/mi vagyunk a teherviselés, ők meg a közös- az struccá lett. Mert kérdem én : lesz Erzsébet -tábor?? Szerintem nem.Akkor miért is csoportositott át a kormány erre 13,8 milliárdot nagy sebtiben? Meg ismét egyházi projekt- csekély 2 milliárd, propagandára 16,,8 milliárd. Fussa az ország lakosságától- az önkormányzatokon keresztül elrekvirált. milliárdokból.
Orbánt legkevéésbé az ország lakosságfa érdekli- korra, nemre tekintet nélkül. Egy dolog érdekli- lerabolni /kisajátitani az országot - miközben hatalma megőrzése és egy fasiszta diktatúra kiteljesitése közben végletesen megosztani az országot.
Ehhez ért, ez kormányzásának lényege- lopni, rabolni, gyűlöletet szitani- és propagandát folytatva, saját nagyságát dicsőiteni.Mindezt álcázva - a "demokratikus parlament" mögé bújva. Meddig biztositanak az ellenzéki képviselők ehhez legitimitációt? Mert mindaddig, amig ez igy van-- lehet bármilyen szép közleményük- már hiteltelenekké válnak.És még csak észre sem veszik- hogy ez orbán legnagyobb csapdája, amelynek az ország esik áldozatul.
ómió
Bezzeg az efftársak nem "felejtettek el" tőlük lenyulni egy havit! A "szerencsésebbjétől" még kettőt is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.