Az operatív törzs szombaton sem adott választ arra, hogy a kormány közli-e a Budapestre vonatkozó koronavírus-fertőzöttségi adatokat, pedig azok járnak a fővárosiaknak, akik eddig "tiszteletreméltó belátással" tartották magukat a korlátozó intézkedésekhez – közölte a főpolgármester szombaton a Facebookon.

Karácsony: követeljük a fővárosi fertőzöttségi adatokat!

Karácsony Gergely bejegyzésében kifejtette, továbbra is követelik a fővárosi fertőzöttségi adatokat, mert azokra egyre nagyobb szükség van a város újranyitásának tervezése miatt, de azért is, mert "szaporodnak az ellentmondások, egyre több a tisztáznivaló".

Példaként említette, hogy az operatív törzs szombaton szokásától eltérően nem közölte, hányan vannak kórházban, és hányan lélegeztető gépen.

"Miért maradt ki ez az adat?"

- kérdezte Karácsony Gergely.

Szerinte nagyon fontos lenne tudni azt is, miért tűnt el közel négyezer adat egyik napról a másikra a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapjáról. Azt kérdezte, igaz-e a feltételezés, hogy az eltűnt adatok alapján már március elején nagyobb arányú lehetett a fertőzés.

Karácsony: követeljük a fővárosi fertőzöttségi adatokat!

Karácsony Gergely hangsúlyozta, nagyon fontos lenne látni, hány lakossági és intézményi, vagyis elsősorban kórházi fertőzést regisztráltak. A főpolgármester ezzel kapcsolatban megjegyezte, a magánegészségügyben végzett, megbízhatónak tekinthető 1800 teszt 0,3 százaléka lett pozitív.

"Ez is azt a gyanút erősíti: a járvány elsősorban a kórházakban és a kórházakból fertőz"

- közölte.

Karácsony Gergely szerint amennyiben ez igaz, akkor "elképesztő felelőtlenség" volt a fővárosi kormányhivatal részéről megtiltani a kórházból kikerülő betegek tesztelését.

(MTI)

(Fotó: MTI/Árvai Károly/kormany.hu – Karácsony Gergely/Facebook)

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vitriol
Mi ez a nagy kussolás? Csak nem titkosították már ezeket az adatokat is 10 évre? Ez arról árulkodik, hogy hibát hibára halmoztak úm: operatív törzs, kormányhivatal, tiszti főorvos és mindenek feje a korlátlan hatalommal bíró kormány!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
@Pálinkás Pál: A budapesti népsűrűséget ne vesd össze egy megyéével.
Pálinkás Pál
@Nyírfa: Te itt megint politizálsz...ez a járvány egy cseppet nem veszélyesebb egy közepes influenzánál...az adatok azt mutatják...ezentúl évente ez lesz,vagy folyamatosan?,mert vírusok mindig jelen vannak a környezetünkben!!! orbánt megértem,mert neki kellett a rendeleti kormányzás miatt...de karácsonynak mi érdeke volt hogy amikor a körülöttünk lévő országokban mindenhol lazítottak,meg nálunk vidéken is..,ez még azt mantrázta hogy a fővárosban nincs itt az ideje...azt most hogy nem jött a tömeges megbetegedés.../ami mellesleg kézenfekvő volt/ most meg hőbörög...pedig ez az Ő javaslata volt Ő üdvözölte a kormáénydöntést!!!
Pálinkás Pál
@Nyírfa: azt miért ne...100 ezer embe itt is anyyi,meg vidéken is...és bizony négy megyében több beteg jut 100 000 lakosra,lehet utánanézni!!!
Nyírfa
@Pálinkás Pál: Persze, hogy politizálok. Te is. :) Ugyanis az egész élet maga politika. Hogy a fővárosban miért nem történt meg a lazítás, annak az oka , szerintem, a népsűrűség. Mert ugyan nincsen járvány, de, ha sokan vagyunk egy rakáson, akkor könnyen megfertőzhetjük egymást, ha, tegyük fel, mégis van járvány. Egyébként a népszerű kirándulóhelyeken a lakosság kikérte magának, hogy a pestiek megrohanják őket, és behurcolják a vírust az ő nyugodalmas, biztonságos terepükre.
Hát, én értem őket.
Pálinkás Pál
@Nyírfa: nos azt azért kérték ki,mert sikeresen elhülyitették az embereket az elmúlt időben...bezzeg most már nem rinyálnak hogy szabadon tehetnek mindent...abban egyetérthetünk hogy ez orbán aljas,de zseniális húzása volt...nehogy már őt szidd ,szidjad a helyi polgármestert,aki annyit ért a járványügyhöz mint maga orbán!! és azt is érdekesnek találom,most hogy felismerték hogy túllőttek a célon,és döglődik a gazdaság...egyből megjelentek a cikkek,hogy nem is olyan veszélyes ez a járvány...meg vérgeredményben "tankönyvi értelemben már nincs is" / Merkely professzor/ dfe mentségére mondva ...ő az elejétől azt mondta hogy nem olyan nagy tragédia ez!!! megfigyelheted ..a járvány mindig éppen olyan stádiumba lép,ami a politikusok azonnali érdeke!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.