Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az idei infláció egyáltalán nem, vagy csak alig haladja majd meg azt a mértéket, amit a nyugdíjasoknak már az év elején, az árak emelkedésének ellentételezéseként kaptak. Az már egy ideje egyértelmű, hogy 2020. nem éppen a nyugdíjprémium éve lesz.

A nyugdíjasok jelen állás szerint egy fillér pluszpénzt sem kapnak idén

Az Én pénzem nevű honlap cikke emlékeztet arra, hogy tavaly novemberben a nyugdíjasok egy összegben átlagosan körülbelül plusz 32 ezer forintot kaptak.

A gazdasági növekedéstől függő nyugdíjprémium is minden korábbinál nagyobb lett, az áremelkedést pedig az ellátás 8,4 százalékával egyenlítette ki a kormány.

A havi 0,7 százalékos kiegészítésnek megfelelő összeg a csúsztatott kifizetés és a hivatalosnál jóval magasabbnak érzett drágulás tükrében elég kevésnek tűnhetett, de legalább – szemben a prémiummal – beépült a nyugdíjba.

Idén év elején a nyugdíjakat 2,8 százalékkal emelték. Sokáig hitte mindenki, hogy ebből biztosan újabb kiegészítés lesz, de most úgy tűnik, a helyzet a tavalyi helyett inkább a két évvel ezelőttihez lesz hasonló – írja az Én Pénzem.

Ezt alighanem már a kormányzat is felmérte, ezért helyezhették kilátásba a 13. havi nyugdíj

visszaépítését.

Ez sem egyszerre, és nem is túl gyorsan történik majd. A nyugdíjasok a következő év februárjában kaphatnak majd egyheti pluszt. Félhavi összeg 2022 elején jár majd a nyugdíjasoknak extra juttatásként, ezután a 2023-as kifizetés háromnegyed havi summának felel majd meg, és 2024-ben ér a folyamat a végére.

(Én pénzem)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Tessék szépen éhendögleni, nincs itt semmi látnivaló!...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@Nessy: Nem Te vagy az egyetlen, aki hiába várt a kormány segitségére- kivéve saját lábat, valamint orbán&Co-t. Mindenki más várhatott/várhat. Családok jövedelem nélkül, haza paterolt betegek-és családjaik. Majd jóllaknak és a betegek meggyógyulnak a kék plakátoktól. Tényleg a világon egyetlen más kormánynak nem jut eszébe, hogy vészhelyzetben önmagát dicsőitse- és kiplakátolja önn9ön nagyszerűségét. Csakhát ez az öndicséret a valóság figyelmbe vételével- hahó itt a való világ- felettébb bűzös, és ocsmány.Ilyet csak a jellehibás "államférfiak" tesznek.
Nyírfa
@namihami: Vagy kínait. Az nagyon nem tesz jót a gyomornak. Még az is lehet, hogy evés után egyenesen Pekingig sugározza a hadititkokat.
Nessy
@kereső: Arról nem is beszélve, hogy az ott felsoroltaknak a fele sem igaz! Csak reklám és propaganda! De ez kell a híveknek!
kereső
@Nessy: Egy bit-nek nem nagyobb a befogadóképessége.
tudode
A nyugdíjasokról annyit, hogy amikor a haza bajban van, zokszó nélkül vállslták 1945 után, 1956 után, a járványok lezajlása után a szegénységet!
,
De a nyugdíjasok, akik nem látják azt, hogy milyen módon hordják szét azokat a javakat, amelyekért megdolgoztak, lemondtak, remélhetőleg rosszallásukat fejezik ki a várható válság után azoknak, akiknek csak akkor fontosak amikor a voksukért esedeznek azok, akik nem tisztelik a köztulajdont, akikről ír az újság ezrével
.
www.google.com/search?q=ner-tagok+lop%C3%A1sai&oq=NER-tagok&aqs=chrome.0.69i59j69i57j0.6290j0j15&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Ha máskor nem is, érdekérvényesítés nélkül, 2022-kor mutassanak fityiszt a rablógarázdálkodóknak!
Nyírfa
@tudode: Mutassunk, bizony! Mutassunk jól be nekik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.