Az Európai Parlament jó úton halad afelé, hogy a parlamentarizmus karikatúráját csinálja saját magából, úgy veszi ugyanis napirendre Magyarországot és a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében hozott magyar törvényt, hogy arról az Európai Bizottság megállapította: semmilyen módon nem sérti az uniós jogot – közölte Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő az MTI-nek telefonon nyilatkozva kedden.

Az Európai Parlament (EP) videókonferencia keretében tervezett plenáris ülésén a Magyarországon a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedésekről és azok demokráciára, jogállamiságra és alapjogokra gyakorolt hatásáról tervez vitát.

A képviselő nyilatkozatában kijelentette: a magyar törvényt illetően az EP korábbi állásfoglalása szándékos hazugságokat és ténybeli tévedéseket tartalmazott Magyarországgal kapcsolatban.

Az Európai Parlament ezúttal nem akarja lehetővé tenni, hogy a magyar kormány képviselője miniszteri szinten fejthesse ki álláspontját a vita során.

"Továbbra is ki fogunk állni Magyarországért és a magyar emberekért. Nem fogunk engedni a magyar érdekekből" – fogalmazott.

Forrás: MTI

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

olivetti
Ennyire barom ez a Hid(végbél)hi?

Varga szeretett is volna felszólalni az ülésen, akár személyesen, akár online bejelentkezéssel, ezt azonban az EP szocialista elnöke, David Sassoli elutasította - közölte akkor a miniszter az MTI-vel. Szerinte egy demokratikus vita alapja, hogy az érintett félnek lehetőséget kell adni arra, hogy elmondhassa véleményét. Az Európai Parlament azonban, "nem először, szembe menve az európai alapértékekkel," nem kívánja biztosítani ezt a lehetőséget - vélekedett Varga Judit.

Sassoli a május 12-i keltezésű levelében ugyanakkor arról írt: fontosnak tartja, hogy a magyar fél is kifejthesse álláspontját a vitán, ők azonban - a korábbi gyakorlatnak megfelelően - állam- vagy kormányfői részvételre számítanának.
Ezért aztán azt kérdezte Orbántól, el tud-e menni a csütörtöki vitára.

Az Index Eurológus nevű blogja azt írja, az EP-képviselők, az Európai Bizottság vagy az EU soros elnökségének tagja szólalhat fel a plenáris ülésen a szabályok szerint, ám tiszteletből az állam- és kormányfőknek is megadják a lehetőséget,
ha az állami vezetők jelzik, szeretnének hozzászólni.
Miniszter vagy államtitkár esetében viszont az EP elnökének döntésétől függ a részvétel.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Meg kell már tanítani az Uniónak, hogy működik az illiberális, mély keresztény, valaha demokratikusnak indult kormánytagokkal a parlament!
"Ellenzéki javaslat??? Elutasítandó!!" Fellebbezésnek, jogorvoslatnak helye nincs!!
namihami
""Hidvéghi nekiment"" Valóban, ez egy olyan nekimenős társaság!
""Nekimenjek, ne menjek, a fekete szemednek
Inkább iszok háromdeci kevertet!""----az összes tevékenységükre a ""háromdeci"" által okozott eredmény nyomja rá a bélyegét. Olyan ""berúgós"" sikerek ezek.
Nessy
@namihami: Olyanok, mint a kisegér! Egy kis kevert, aztán: Hol az a macska!
dr. prédikátor
@Shikari: nyikari cerkóf!!! te meg a jó kurva cigány anyádnak menj neki !!! te mocso9k román köpőcsésze!!!
Rockxy
nagydivat a nekimenés mindenki megelégedésére
namihami
@Nessy: Bizony! Nem vak ez a ló, csak bátor!
Béla333
Hőbörögjetek csak Fideszesek! Nem értetek semmit az egészből, mi?
Menjen ki Orbán a hétmérföldes gumicsizmájában és védje meg a diktatúráját!
Gyütt Mönt
Ki kell lépni az unióból, csak baj van vele!
Rockxy
hídvégétől nagy lendülettel nékiment a euparla ment diszkvalifikázós bizoccságosdinek.
libellle
ki lehet lépni ebböl a társaságböl. Senki nem tart senkit. Az angolok is megtettek, most viszont már teljesen más az állapontjuk nagyrészben.
Béla333
Beszart a Viktor, hogy a dekázót akarta maga helyett a gyűlésre kiküldeni?
Igen!
evacica
Csak így tovább fiuk! Legyünk már bunkók, had tudja meg az egész világ! Pirul az ember arca amit ezek a fidesz banda csinál, lejáratják az országot, összevesznek mindenkivel, sértegetnek minden politikust aki nemért velük egyet!
tudode
Ezt a fiatalembert nem sérti, hogy ugyanúgy parkolópályára rakta őfélesége a bársonyhokedli helyett, mint Navracsics Tibort, akiről:
.
----- Kövér: Navracsicsot megfertőzték
.
444.hu/2016/06/25/kover-navracsicsot-megfertoztek
.
Amire a honfoglalás óta nem volt példa:
.
---- A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
.
Felhatalmazási törvény, a törvényhozástól eltérő állami szervnek törvényben adott jogalkotási felhatalmazás
.
---- Felhatalmazási törvény (1933), a Hitler kormányának törvényalkotási jogot adó törvény
.
---- Felhatalmazási törvény (2020), Magyarországon a koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény
.
Ehhez nincs mit hozzátenni, csak annyit, hogy vajon, hasonlóan a tömeges migráncs veszélyhelyzethez meddig élhet a KORLÁTLAN FELHATALMAZÁSÁVAL, amellyel csőstől születnek annak keretében olyan klf. határozatok, rendeletek, amelyeknek semmi köze nincs a KORONAVÍRUS VESZÉLYHELYZETHEZ, illetve a RENDELETI JOGREDNEK!
kereső
"Az Európai Parlament jó úton halad afelé, hogy a parlamentarizmus karikatúráját csinálja saját magából,"- azzal vádolod az EP, amit ti csináltatok a magyar parlamentből! Persze igy könnyű ezt csináljátok már tizen+ éve- a saját xarotokat kenitek másra.
Hálát adok az égnek, hogy magyar vagyok és nem fideSS-es, mert most égne az arcom miattad IS!
Pálinkás Pál
Ez a vágómarha beszél parlamenti karikatúráról??? hiszen az egész kormányzásuk egy vicc, csak röhögni nem lehet rajta ,mert az egyszerű embereket tiporja sárba!!!
olivetti
Ennyire barom ez a Hid(végbél)hi?

Varga szeretett is volna felszólalni az ülésen, akár személyesen, akár online bejelentkezéssel, ezt azonban az EP szocialista elnöke, David Sassoli elutasította - közölte akkor a miniszter az MTI-vel. Szerinte egy demokratikus vita alapja, hogy az érintett félnek lehetőséget kell adni arra, hogy elmondhassa véleményét. Az Európai Parlament azonban, "nem először, szembe menve az európai alapértékekkel," nem kívánja biztosítani ezt a lehetőséget - vélekedett Varga Judit.

Sassoli a május 12-i keltezésű levelében ugyanakkor arról írt: fontosnak tartja, hogy a magyar fél is kifejthesse álláspontját a vitán, ők azonban - a korábbi gyakorlatnak megfelelően - állam- vagy kormányfői részvételre számítanának.
Ezért aztán azt kérdezte Orbántól, el tud-e menni a csütörtöki vitára.

Az Index Eurológus nevű blogja azt írja, az EP-képviselők, az Európai Bizottság vagy az EU soros elnökségének tagja szólalhat fel a plenáris ülésen a szabályok szerint, ám tiszteletből az állam- és kormányfőknek is megadják a lehetőséget,
ha az állami vezetők jelzik, szeretnének hozzászólni.
Miniszter vagy államtitkár esetében viszont az EP elnökének döntésétől függ a részvétel.
Zsopiale
Zúg az apró bolha, nekimegy a falnak, nagyot koppan akkor, azután elhallgat...
Qqberci
@CsipkeRózsa: Ottan nagyot koppan, azután elhallgat... Ja, az az éji bogár...
olivetti
@durbincs: Mi van Bede, kifizetted már a büntit a nagy pofád miatt?
A Fidesz fizette ki közpénzből - helyetted?
Mennyit kapsz a besúgásokért?
ómió
Brüsszelben bizony "közkedvelt sport" lett a hazugságkergetés! Anarcholiburnyákéknál meg kizárólagos!
Aki Én
@ómidióta: Megint hazudsz, vagy ennyire tájékozatlan vagy?
Államfők és kormányfők vesznek részt a vitán!
orbánt meghívták, mert szeretnék meghallgatni (nem elhallgattatni) de suttyó módon beintett.
Melyik része okoz értési gondokat, te bolsi hazudozó?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.