Az egészségügy fokozatos újraindításán van a hangsúly – írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Kásler: Európában egyedülállóan sikeres a koronavírus-járvány kezelése
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A közlemény beszámolt róla: Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a kórházak főigazgatóinak tartott videokonferencián azt mondta, hogy

Európában egyedülállóan sikeres a koronavírus-járvány kezelése, köszönhetőn az időben meghozott kormányzati korlátozó intézkedéseknek, a kórházak és az Emmi közötti folyamatos együttműködésnek, valamint a magyar lakosság fegyelmezettségének.

A tárca azt írta: ennek köszönhetően csökken az aktív és a kórházban ápolt fertőzettek száma, így a kórházi ellátás újraindításának hétfőtől újabb üteme következhet. A koronavírusos betegek ellátásra felkészített kórházi ágyak harmada újra feltölthető más betegekkel – hívta fel a figyelmet a kommüniké, amely szerint továbbra sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy még tart a járvány.

Éppen ezért Kásler Miklós a fokozatosságra helyezte a hangsúlyt a kórházak vezetőivel folytatott megbeszélésén – tájékoztatott a tárca.

Az Emmi közölte azt is, hogy a négylépcsős intézkedés ezen szakaszában

lehetőség nyílik az ágyszámok rugalmasabb kezelésére, elkezdődhetnek a tervezhető fekvőbeteg ellátások, köztük a műtéti beavatkozások, újraindíthatók a nem népegészségügyi szűrővizsgálatok, tovább bővíthetők a krónikus, valamint a kúraszerű ellátások. A miniszter külön kiemelte a szív- és érrendszeri betegek ellátásának fontosságát

- írták.

Az újraindítás egyik legfontosabb elemének nevezte a tárca a koronavírus-fertőzésre gyanús betegek kiszűrését, amely védi a kórházakat a fertőzés lehetőségétől. Erről megjegyezték: ezt szolgálja a koronavírus-betegek "régi-új" beutalási rendje, az ellátás centralizációja is.

Tájékoztatásuk szerint jelenleg az országosan kijelölt 41 járványkórházból tizenötben az ott tartózkodó betegek száma tíz alatt van.

A centralizáció arra nyújt lehetőséget, hogy azok a kórházak, ahol alacsonyabb a koronavírus-fertőzöttek száma, betegeiket áthelyezhessék a járványügyi védekezésben magasabb szinten résztvevő kórházakba, elsőként a Dél-Pesti Centrumkórházba és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe.

Az Emmi beszámolt arról is, hogy a kórházak az ágyak jobb kihasználása érdekében tárgyalhatnak egymással. Kásler Miklós biztatta a kórházvezetőket, hogy ott, ahol erre igény mutatkozik, éljenek ezzel a felkínált lehetőséggel a nem koronavírusos betegek mielőbbi ellátásának biztosítása érdekében – olvasható a kommünikében.

(MTI)

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
Nagyobb összegben fogadnék, azért örül a faszi, mert megsúgták neki, a vírusveszély elmúltának bejelentése után Orbán a legnagyobb kitüntetéssel jutalmazza...pont olyan kedvelt ember lesz , mint a doktori nélüli volt elnök.
Hatalmas buli, rengeteg pénz, aztán pihengethet az ország gyönyörűségére...

A kártérítési kérelmeket meg úgyis elutasítja a független bíróság.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
Bolond Kásler igazolta, hogy nem csak bolond, hanem pofátlan is. Az elszámoltatáskor nem hivatkozhat majd erre.
ómió
Viszont komoly efftársi "erőfeszítések történnek" ennek lehazudására!
legott
A fertőzöttek számához képest az elhunytak száma 11-12%, ami KIMAGASLÓAN sok!
Ez nem siker, és főleg nem egyedülálló módon !!!

De hát Káslertől mit is várhatna az ember, amikor Magyarországon haltak meg a legtöbben rákban az ő ténykedése alatt, vagyis szarul végezte a dolgát - régen is, és most is! Ezt azért nem kéne elfelejteni neki, amikor szóba kerül ez az embermás.
Béla333
Még csak az kellene, hogy a világ minden részén kövessék a Kásler aljas, szemét, embertelen lépését, miszerint hogy haldokló, súlyosan beteg embereket raktak ki a kórházakból, tolták át a kezelést a hozzá nem értő rokonokra.
Ilyet sehol a világon nem tettek és remélem mielőbb el lesznek számoltatva azok, akik ezt a döntést meghozták!
Aljas, mocskos banda!
Nessy
@justhpeter: Azért a 24 órán belül egymásnak ellentmondó eljárás rendi rendeletekre ne nagyon legyen büszke! Ha ő találja ki őket, az katasztrófa, hiszen már látott belülről kórházat, szakrendelőt. Ha nem, akkor a munkatársa akkor volt kórházban amikor megszületett,rendelőbe amikor megkapta a kötelező oltásokat kisgyerekként. Keressen helyette szakembert.
Minden tisztelet az egészségügyi dolgozóké, és intézmény vezetőké, hogy ebben a rendelet dzsungelben is becsülettel helytállnak! A katonai parancsnokok egyik másika, meg rosszabb a vírusnál. Igaz, most akivel valaha konfliktusa volt Káslernek, azt este leváltotta, és reggel ott volt a kinevezett utód! Na, ebben nagyon sikeres volt!
dr. prédikátor
koser kásler!!! TE A MAGYAR IDŐSEK ÉS BETEGEK HÓHÉRA VAGY!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.