Olyan, mint egy fesztivál – mondta valaki a pesti alsó rakparton bringázók, sétálók, görkorizók, ücsörgők között. És tényleg. A SzMo tudósítójának élménybeszámolója.
Fotó: Mónus Márton / MTI
Két hónap bezártság után a délutáni napsütésben a szabadban, a Duna-parton üldögélni igazán felszabadító élmény. De a járvány nélkül is nagyszerű felfedezni, hogy van egy ennyire gyönyörű Duna-partunk, és hozzá egy ilyen széles korzónk, ahol békésen megférnek egymással a bringázók, a görkorizók, a kutyájukat sétáltatók és az egymással játszó kisgyerekek.
A parlament lépcsőit napozásra használják, az egyik hajónál pedig még csapolt sört is kapni. Szigorúan elvitelre. Rengetegen vannak, mégsincs tömeg. Nincs feszültség, nincs ideggörcs, az emberek figyelnek egymásra, és valahogy mindenki sokkal szabadabbnak érzi magát, mint a rohanó hétköznapokban.
Ha bármi értelmet keresünk az elmúlt hónapok hétköznapokat felrúgó káoszában, akkor az talán annyi, hogy lett egy jó alkalmunk végiggondolni, hogy is szeretnénk élni. Hogy újraértékelhetjük, mi fontos, és mi nem.
A járvány idején bevezetett intézkedésekből párat esetleg érdemes lenne valamilyen formában megtartani. Legyen szó akár a máskor forgalmas utakra felfestett bringasávokról, vagy az autók elől lezárt alsó rakpartról, vagy az otthonról is végezhető munkafolyamatok otthontartásáról, esetleg a digitális oktatás egy részéről.
Fotó: Mónus Márton / MTI
De ezúttal már nem kényszerből, hanem azért, mert okosan végiggondolva ezek a dolgok segíthetnek abban, hogy több időnk maradjon egymásra, hogy egészségesebben éljünk, hogy kevésbé szennyezzük a városunkat és a bolygónkat. Hogy jobb minőségben folytassuk.
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás