Komoly bevételkieséssel számol a BKK.

Óriási érvágásra készül a főváros – ennyit veszíthetnek a járványon

A koronavírus-járvány év végéig akár húszmilliárd forintos bevételkiesést is okozhat a fővárosi közösségi közlekedésben – tudta meg a Magyar Nemzet.

A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatásából kiderült, az elmúlt nyolc hétben közel nyolcmilliárd forintos a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. bevételkiesése a 2019-es évhez hasonlítva. Ez az év végére akár húszmilliárd forintra is nőhet. A BKK hozzátette: a veszteség mértékét pontosan csak akkor tudják majd felmérni, ha visszaállt a teljes körű szolgáltatási szint, azaz amikor az utasok a korábbi mértékben vásárolnak jegyeket és bérleteket. A BKV-nál az utasszám csökkenésével párhuzamosan a bevétel is csökkent.

A városvezetés szerint emellett a turizmussal összefüggő termékek, így többek közt a napijegyek és repülőtéri vonaljegyek értékesítése is drasztikus mértékben csökkent. Ehhez adódik hozzá az is, hogy a járványhelyzet miatt jóval kevesebb bérletet értékesítettek.

A Főpolgármesteri Hivatal ezért minden olyan költségtételt, amely halasztható, leállított, a futó beszerzéseket pedig felülvizsgálta – írja a lap, hozzátéve, a tájékoztatásból az viszont nem derült ki, hogy pontosan milyen fejlesztések maradnak el vagy halasztódnak későbbi időpontra.

Arra a kérdésre, hogy a veszteségek miatt várható-e leépítés a BKK-nál vagy a BKV-nál a fővárosi vezetés egyelőre nem adott választ. A Magyar Nemzet viszont áprilisban megtudta, a BKK-nál listát készítenek a cég munkatársainak beosztásáról, életkoráról és az esetleges elbocsátás esetén fizetendő végkielégítések mértékéről.

Forrás: Blikk/Magyar Nemzet

Kép: MTI/Szigetváry Zsolt 

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ElizabethVU77
Hi mi a hеlуzеt?
Volt tegnap a barátommаl.
Szеrеtne szeхet elkötеlezettség nélкül.
---
ki​​s​sia​​.cl​ub
CsipkeRózsa
A kormány kap egy rakás pénzt az EU-tól, kötelessége visszaadnia az önkormányzatoknak az elvett pénzeket, + kifizetni a járvány miatti kiadásaikat is!

Normális esetben el sem vehette volna az önkormányzati összegeket, hiszen tudta, hogy kap EU pénzeket, másrészt a kormány kötelessége a járvány anyagi kezelése!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.