Két nap alatt 166 milliárd forint ment el a gazdaságvédelmi alapól vitaható célokra. A kormány a válság elején hozott intézkedéssel létrehozta a költségvetés gazdaságvédelmi alapját összesen 1345 milliárd forint értékben. Ám az alapba nem friss pénzt, hanem innen-onnan elvett pénzeket rakott, többek ide került a teljes foglalkoztatási alap a maga 423 milliárd forintjával, de ide pakolták az önkormányzatoktól elvett fejlesztési pénzeket is. A kormányrendelet szerint az alapból munkahely-megtartásra és –teremtésre, kiemelt ágazati programokra (vagyis a kormánynak tetsző költségvetési kiadásokra), vállalkozások- és családok finanszírozásra lehetne fordítani. Az elmúlt pár napban összesen 166 milliárd forintot költött el a kormány, ez a teljes alap 12,2 százaléka. Az első döntés múlt péntek éjszaka került nyilvánosságra, akkor a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal építésre az alapból 82 milliárdot emelt ki, így a költségvetésben már betervezett 63 milliárd forinttal együtt csak az...

Forrás: nepszava.hu
Feltöltő: Horizont
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

72 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szegfue
Régen volt a földesuri tized, ez meg "csak" O.V. tizede...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Gauntlet
Gondolta volna valaki hogy nem így lesz?
tudode
Reklamációnak helye nincs!
.
Kecskére káposztát bízott az ország! Ki tudja hány ezer milliárd vált narancsköddé, még a járvány jegyében is
.
--- Több mint 21 milliárdért újítja fel az Erzsébet-táborokat a NER két nagymenője
.
nepszava.hu/3078688_tobb-mint-21-milliardert-ujitja-fel-az-erzsebet-taborokat-a-ner-ket-nagymenoje
.
És nincs aki megfogja a tapogatóját a piros pacsis ószeresnek!
Nyírfa
Szép nap ez a mai is! Tegnap este egyik lábamról álltam a másikra, mondom magamnak, te lány, mi lesz, ha Viktor nem építtet újabb sportcsarnokot, jaj, csak el ne menjenek a kínaiak a vasútjukkal, oda, ahol melegebb az éghajlat, és annyira. de annyira izgultam, hogy nem költi el a gazdaságvédelemre beszedett önkormányzati pénzeket a határon túliakra.
De most megkönnyebbültem, érdemes volt még a rózsafüzért is bevetnem: sikerült! Hiába, no, nincs több ilyen kormány sehol a világon!
legott
Ez nem igaz !!!
Ez hazugság !!!
Ez rágalom !!!
Ez megalapozatlan hamis vád !!!
Ez rosszindulatú feltételezés !!!

Kikérem magamnak ezt az aljas, acsarkodó, kötözködő, támadó magatartást a fehér, keresztény, hetero fideszes férfiak és asszonyok nevében !!!

Tízezer billiószor tízezer billió százalék, hogy a gazdaságvédelmi pénzeknek nem a tizedét tüntette el a kormány !!!
Nessy
@Nyírfa: Nem kellene exportálni az egészet? Grátisz a kegyenceikkel!
Nyírfa
@Horizont: Mondom, hogy szép nap ez a mai nap, érdemes volt megint felébredni. Az külön melengeti a szívemet, hogy hála az égnek, minden útban lévő , csak a helyet foglaló fát kivágtak, semmi keresnivalójuk a Népligetben, oda beton való, sok-sok beton, meg térkő, végül, de nem utolsósorban, hogy teljes legyen a csodavilág, egy szép nagy szobor, amely megörökíti Orbán Viktor sport-, de leginkább emberi nagyságát. Szerényen elő is terjesztek egy javaslatot, igaz, nem éjjel, hanem e délelőtti órában - elnézést is kérek érte - , szeretném, ha 133 bátor ember megszavazná , hogy a Népliget már holnap viselje Orbán Viktor nevét. Hadd tudja meg a világ, hogy mennyire szeretjük és tiszteljük Őt - tőlünk igazán nem kell követelni, nem úgy, mint attól a csúnya Brüsszeltől.
Nyírfa
@Nessy: Egy ilyen ajánlaton gondolkodni nem kell félnetek! :))
RonaGyuri
Nem tudtok fityesz-matyarul? "családok finanszírozásra lehet fordítani" = a NER-társak a saját családjaikra fordítják! =))
Nyírfa
@legott: @Horizont: Nessy már tud valamit! :))
Nessy
@Shikari: Az adófizetést is beleérted???
kereső
@Horizont: meg 22 milliárdot mészáros, hogy felújitsa az Erzsébet táborokat- amelyet egyébként néhány évvel ezelőtt ajándékba kapott a Szeged-Csanádi megyés püspökség a kormánytól. (azóta is rohad - gyereket nem látott).Taps!
csak úgy....
@Shikari: tibim! neked annyi eszed van,mint egy cserép virágföldnek...
Nessy
@Shikari: Akkor hálás lennék a lelkes fidesz szavazóknak, ha a rendelőkbe nem lázongtak volna az egészségügyi ellátás miatt már eddig is! A többség elérését meg fedje jótékony homály! Egyébként tényleg ideális az egyszavas program: "Folytatjuk"! Nincs mit számon kérni!
szegfue
Régen volt a földesuri tized, ez meg "csak" O.V. tizede...
Gyütt Mönt
Mivel a tao pénzek megcsappantak, valamilyen módon pótolni kell a kiesést, lássuk be.
Nessy
@Shikari: Felőlem! Sok évtizedes fennállásom alatt már annyi "úton haladtunk", aminek aztán aztán az eredményét a plebsz szívta meg, hogy ez sem lesz másképp! Öregségemre sem leszek már talpnyaló, ha eddig nem lettem, majd tudomásul veszem az egyre csökkenő vásárló értékű nyugdíjat.
csak úgy....
@Shikari: a táltos! az üres stadionok istene fényeskedik fölöttetek és nektek nem esik le a krajcár?
csak úgy....
@Shikari: téged csak a talp zavarhatott meg, tibim! különben, -de jó vóna ha csak ezt az eggyet nem értenéd..
Nessy
@Shikari: Más az egyetértés, és más amikor csak az az egy platform létezik valaki számára! Ma ismét azoké a vezetőszerep, akik tudják, hol kell hízelegni! Ha nem inged, ne vedd magadra!
Eladott Ország
A NER tagjai kussolnak, hiszen féltik a lopott vagyonukat. Mi lesz velük, ha gazdasági válság köszönt be? Mert be fog köszönteni, az nem is kérdés, sőt, már be is köszöntött. Egyedül az nem tudható még, hogy egy vagy kétszámjegyű lesz a visszaesés. Ha pedig nem lesznek „fölös” milliárdok, akkor mégis min fog osztozkodni a maffia? Miből fogják megvenni az emberek bizalmát és mivel fogják hallgatásra bírni azokat, akik könnyen padlóra küldhetnék őket? Elég egy tucat olyan „vállalkozó”, aki felháborodva az eddig megszokott pénzek elmaradásán, összekap a maffiával. Ha ezek az emberek netán borítanák a bilit, az egész szaros kártyavár összedőlhet. A Fidesz ezekre az emberekre építette a hatalmát. Párthű felsővezetőkre, komisszárokra, polgármesterekre, vállalkozókra és egyházi személyekre. A hűségnek viszont ára van.
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/94102461_2983306951730435_7144006248046788608_o.jpg?_nc_cat=109&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=v_r3-0jLunAAX8KwvAG&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=e44a975fd5eb86935387837de1209e40&oe=5EE9A649
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/93790716_2983154651745665_7083137816909053952_o.jpg?_nc_cat=108&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=i1uqw0aoJkEAX9WQL-E&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=ed588a979bf86ff50799cce286279c17&oe=5EEBE5C3
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/93006977_2975932289134568_7303188778397466624_o.jpg?_nc_cat=106&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=3ZvVQ--N-K0AX9Dq0V1&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=c4c59e7d5b99dc3b7fbed822e5a544fb&oe=5EEAF0CD
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/91535762_2952704771457320_395113849948209152_o.jpg?_nc_cat=105&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=cXZMSq-PPs0AX90vRu_&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=58912d32c3e27c23c135b22b291ab533&oe=5EE915A6
csak úgy....
@Shikari: "Rendes csaj vagy te Nessy, de mindig látsz tisztán. :-)"
ma különösen matyaros vagy tibim! kicsike nem figyelel és gyün a szög zsákbu..
csak úgy....
@Shikari: bezzeg te! a telepen téged sólyomszemnek hívtak?
csak úgy....
@Horizont: a gondolkodásra képtelenek jellemzö tulajdonsága,amit @Shikari:nap mint nap produkál!
Nessy
@Shikari: Mit csináljak! A szemészorvosom a a macula degenerációmat pórbálja kordába tartani, de a politikai tisztánlátásommal nem foglalkozik! Nincs BNO kódja, és így nem finanszírozza a TB.
Nessy
@Shikari: Ezen nem segít. Pigmentes! :-(((
csak úgy....
@Shikari: tibim! neked azon köne törnöd a buksidat,hogy egy magyar erdöben kettö fekete szülö nevelget két fehér fiókát és ez politikailag és társadalmilag mit jelent!
gemenczrt.hu/media/feketegolya-feszek/
csak úgy....
@Shikari: tibim ,te egy bolsi -fasiszta egypártrendszer hívö ? azoknál úgy szokás...
Nessy
@Shikari: Kéretik egy latin szótárt megtekinteni, ahol is már több ezer évvel ezelőtt definiálták a liberális és illiberális fogalmát! Tapintatosan közlöm, hogy maradok liberális! A bolsit nem vállalom, mert soha nem voltam párttag, én örök ellenzék vagyok. "magyarellenes, hatalom éhes, megvett, fehérje halmaz". Ezzel csak egy a bajom, hogy soha senki nem akart "megvenni" egy ilyen renitens fehérje halmazt, mint én.
Clavigo
Csak a tizedét..??? Le van lassúlva a Konda ???
Nyírfa
@Shikari: 16.46

Beszélni már tudsz náciul. Mi következik?
Clavigo
@Shikari: Látom ,,, " kapod az ívet " mindenkitől te szarosfejű wc- kefe.
csak úgy....
@Nyírfa: nem is beszét csak törte icike-picike matyar.
csak úgy....
@Nessy: csak nem papneveldébe szeretnéd küldeni a gyerököt egy latin szótárral az hóna alatt? azért oda sem vesznek ám föl minden tétót. :)
Nyírfa
@Horizont: És, ha ugyanúgy legyintünk, mint tették a 30-as években, akkor ugyanott kötünk ki. A vírusfenyegetettséget és a gazdasági válságot fokozódó nacionalizmussal fogja hatalomépítésre használni a kormány. Ezzel be is sétál az ország a fasizmus kapuján, persze, ehhez kell a többségi támogatás, de ebben az egyben bizonytalan Orbán, mert akkor megszűnik számunkra az EU, ám, a lakosság egyelőre még EU-párti.
csak úgy....
@Horizont: majd itegetek ha gyüttek érted!
csak úgy....
@Horizont: bátor vagy,sokszor túl bátor mint az egri nök voltak...
Nyírfa
@Horizont: Nem biztos, hogy csak a puhoson - tetszik ez a kedves becenév :) - múlik. Még a fideszen belül is akadhatnak néhányan , akik még emlékeznek arra, hogy emberek, és, ahogy Eladott Ország írta másutt, kiállnak a függöny elé.
Van ellenzékünk, gyengén muzsikálnak, de néhányuk alkalmas arra, hogy cselekedjenek, ha nagy a baj. Közülünk sokan mozgósíthatóak, aztán csak van egy EU, csak NATO-tagok vagyunk. És visszatérek a fideszhez, illetve az őket pénzelő holdudvarhoz: ha nem is a feltámadt lelkiismeretükre, de az érdekeikre apellálhatunk. Nem akarnak eltűnni Orbánnal a mocsárban. A józanabbja, nem. És, ha a pengeél oda akarna dőlni, ahol biztos a nemzethalál, akkor ők kiszállnának.
Nyírfa
@Horizont: Az is eszembe jutott, hogy Kásler bizonygatta az interjúban, hogy a baloldal a kormány hibáztatásával nem tud éket verni közéjük. Tehát, tud is, és a fidesz megosztható.
tudode
Ajajj, morbid gáz van itt kérem, mivel a piros pacsis turkál(hat) az ország bukszájában, az egyik álma megvalósulása után
.
----- Elfogadták Orbán álmát, a rendeleti költségvetést
.
24.hu/fn/gazdasag/2016/03/23/elfogadtak-orban-almat-a-rendeleti-koltsegvetest/
.
Nem úgy van az ám, hanem imígy
.
""""Egyedül a (mindenkori) miniszterelnök kezébe került a költségvetési előirányzatok és a kötelezettségvállalások kérdése.""""
----------------------------------------
.
Ahelyett, hogy az egészségügyi törvény "járvány" fejezete szerint rendelte volna el a piros pacsis a járvánnyal kapcsolatos teendőket, az alapizéje HONVÉDELEM fejezetének 53. cikke alapján, a KÜLÖNLEGES JOGRENDRE való hivatkozással, az álmai közé tartozott/zik a NER kézben tartása mellé még a FELHATALMAZÁSRA is vágyott/gyik!
.
Azzal a pedigrével, amije van nekije barbatrükk az, hogy 16 évet szakíthat ki az 1990-es rendszerváltásból, azaz az ország sara, hogy még mindig turkázhat az ország bukSZÁJÁBAN!
csak úgy....
@Nyírfa: magyarországon bün ellenzékinek lenni? magyarországon oldalakról beszélnek,jobb és bal oldalról ? magyarországon aki nem fideszes vagy fidesz szinpatizáns az nem ember?
mibe vezeti orbán az országot? nekem gyanus ez a türk tanács is,föltételezem ,hogy pár év múlva ha a számok úgy alakulnak,akkor a templomokról leszedik a keresztet és jön megint a félhold.
kereső
Gazdaság -"védelmi pénz". Benne van a nevében.Megvédték/megvédik- mit vagytok úgy kiakadva.Nem is értem.
Nyírfa
@csak úgy...: Igen. Igen. Igen. Fasizmusba, tébolyba - mindent a nemzetegyesítés célja alá rendel, mert csak ezzel tudná beírni magát történelembe, mint, mondjuk, Nagy Sándor, de ne menjünk messzire: Attila is jó, István is jó. Hont foglal, államot alapít.
Ha még pár év múlva is Orbán lesz a miniszterelnök, akkor nagyon nagy bajban lesz, mert választania kell, melyik nagy úr szolgája legyen: a kínaié, az oroszé vagy a töröké. Ebbe a türk tanács nem tudna beleszólni, pedig próbálna nagyon.
csak úgy....
@Nyírfa: németországban történt velem a mai nap! rendeltünk és hozta a cuccot legény,közben pár szót váltottunk nejemmel magyarúl,hogy mit nem is érdekes csak a reakció!
maguk is magyarok ? én erdélyországból jöttem !
mondtuk,hogy örülünk és kérdezösködtünk,-bár ne tettük vóna!
8 éve él németországban ,napi 10 órát melózik de a hétvége szabad és jól keres ,de attól kezdve csak azt mesélte,hogy a németek hülyék ,idióták...stb.
azt is elmondta,hogy még 3 -4 évet szeretne itt tölteni,hogy anyagilag erdélyországban úgy mennyen a sora,mint azt ö elképzelte. nem mertem rákérdezni,hogy szokott e magyarországon szavazni,persze a fölsöbbrendüségi viselkedéséböl gyanítom...
csak úgy....
@Nyírfa: csak a szavakat kerestem,egyszerüen lenézett bennünket a kis takony,mert mi csak magyarországról származunk! ember esze megáll és azon gondolkodik,hogy kik és miért dugványoztak a szerencsétlen székelyekbe ennyi baromságot!?
Nyírfa
@csak úgy...: @csak úgy...: Erdélyország! Minden benne van, dehogy akarnának ők Magyarországhoz tartozni, csak a pénzünk kell.
Most nagyon felhúztam magam! :)
Gyakorlatilag a csicskáik lettünk. Kétségem nincs, hogy Orbánt a kormányával együtt megköpködik magukban, egymás között. És röhögnek. Rajtunk is.

És ezek - EZEK - pofáznak bele a szavazataikkal a dolgainkba!
Clavigo
@csak úgy...: @Nyírfa: A munkámból kifolyólag,,többször találkozom velük az EU- ban...Rühellem őket..
Sámannus
Portyázóink/ potyázóink mindenhez is értenek.
Nyírfa
@Shikari: Nézlek mint egy ritkán látott állatfajt a ketrecében: ilyen teremtménye is van a bolygónknak..
Clavigo
@Shikari: Ne szégyeld,hogy ilyen kretén vagy... Elég,ha anyád szégyenli..( face ) ,,,,te seggarc.:)
Nessy
@Shikari: Ahol a járvány elleni védekezés költségeiben lehet elszámolni a haveroknak elosztogatott pénzeket, ahol ennek égisze alatt olyan rendeleteket fogadnak el a "lelkiismeretük szerint" a kormánypárti képviselők, melyeknek semmi köze nincs a járványhoz, ahol a rendeleteket kicsinyes bosszúkra lehet használni, ott nincs az a szótár, melyben ennek megfelelő fogalom található! Sajnos a "nemzeti" szó már nálunk is a hatalom megtartásához, és a haverok helyzetbe hozásához szükséges!
Nessy
@Shikari: Amire nálunk állam bácsi ráteszi a kis kacsóját, és a haverokat vagy kinevezi egy "Nemzeti" vízfejbe, vagy nekik ajándékozza (Nemzeti dohánybolt stb), ott már lesz ennek a valóban szép fogalomnak egy második jelentése is. Egyébként egyik másik számlát mindannyian fizetjük, némelyiket több évtizedig.
csak úgy....
@Shikari: egy nemzethy spermabankot köne nyitnod tibim! te biztosan értesz az ilyesmihez, amennyit te itt ge...iskedsz és akkor a magyarság megmaradása is biztosítva lenne.
Nyírfa
@csak úgy...: :DDD Azért tovább ne ötletelj, ha kormányt akarunk váltani!
Zsopiale
Uggyan kérem... tűnt már ennél sokkal sokkal több a náci hazaáruló rablógyilkos szarbángeci vészkorszak során
csak úgy....
@Nyírfa: említettem én,hogy a letétbe helyezett sperma kapjon szavazati jogot? -na teccik látni! :)
Nyírfa
@csak úgy...: Nem tudom, a spermának vannak-e jogai, de , ha Semjén egy éjszaka átszellemül...mi lesz abból? :DD
Ma Orbán is fickósan, macsósan ébredt, ezt közölte is a Kossuth rádióban a magyarokkal. A riportert alakító mikrofonállványnő , gondolom, először a találkák során, hülyén - mondhatni, megalázottan - érezhette magát.
Ja, kérem, dúvaddal nem állunk le szépelegni.
human
Na jó. Én mára befejezem a hírek olvasását. Elegem van a kormány korrupciós ügyeiből.
csak úgy....
@Nyírfa: orbánnak,semjénnek egy közös angyalka örizi az álmát,akit röviden úgy hívnak,hogy TEK!
orbán rádijós dógairól jobb hallgatni és nem elemezgetni,-tudtad,hogy a péntek eredetileg a buzik naptya volt magyarországon?-erre még ez is...
Nyírfa
@csak úgy...: Nem tudtam. De, most, hogy mondod, rám ijesztesz, mert a péntek kedvenc napom! :)))
Nessy
@Shikari: Nemzeti dohánybolt, Nemzeti útdíjfizetési ZRT.Nemzeti NETpincér, Nemzeti póló Webáruház, Nemzeti Hang zenekar bolt, stb.
Talán e nélkül is tisztába van az emberek zöme, hogy mely nemzetnek a tagja. Ha csak erről jut eszébe, az már szomorú!
Nessy
@Shikari: Tévedések elkerülése végett, nekem mindegy minek becéznek egy üzletet! Évtizedek óta járok bevásárolni pl. egy élelmiszerboltba, ami kezdetben ABC névre hallgatott, ma CBA. Nem a név határozza meg egy üzletnek, egy cégnek a működését.
Gyütt Mönt
@Shikari: nem árt azt is tudni, hogy hová vezetett.
Namely
Forrás: Népszava.hu

Nincs több kérdésem.
:D
Most már csak az a kérdés, hogy miért érik be ilyen kevés "ténnyel"? Hiszen mindenki tudja, hogy megöltek 20 pici nyuszikát, levágták Mici mackót, megerőszakolták Sunny macit, eltapostak egy tő árvácskát, és ellopták egy nyugdíjas, világtalan, mozgássérült, lmbtq akvivista, ligetvédő, siket, ciszgender kiscica reggelijét.
csak úgy....
@Shikari: ezt pont te mondod,aki kenderesen még cselédnek is gyöngécske lett vóna?
Rockxy
oké!
beszéljünk a maradék 90 százalékról!
csak úgy....
@Horizont: ez a szerencsétlen 10 éve még azt sem tudta,hogy volt horthy..
Nyírfa
@Shikari: Azt mondod, szeretsz tanulni. Tessék:

" A trianoni békeszerződést a Magyar Királyság nevében az 1920 márciusában Horthy Miklós által kinevezett Simonyi-Semadam-kormány képviseletében és felhatalmazásával Benárd Ágost, a magyar kormány népjóléti és munkaügyi minisztere, a küldöttség vezetője és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és államtitkár írta alá. A választás azért esett rájuk, mivel a rangos és közismert politikusok egyike sem akarta magát kompromittálni a hazánkra nézve végzetes és máig is meghatározó trianoni békeszerződés aláírásával.[12]

Forrás: Bibó István történész.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.