Nem indít eljárást a médiatanács a Hír TV szolgáltatója ellen egy műsorában elhangzottak miatt, mert megítélése szerint azok nem sértettek emberi méltóságot – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kommunikációs igazgatósága szerdán.

Nem indul eljárás a Hír TV műsora ellen, ahol becsmérlő szavakkal illettek egyes újságírókat
Fotó. Youtube

A közleményben azt írták: bejelentés alapján vizsgálták meg a Keménymag című műsor március 18-i adását. A testület szerint

a műsor résztvevői egyes újságírókra sértő, becsmérlő kijelentéseket tettek, amelyek egyéni jogvédelemre adhatnak okot, de nem indokolják a hatósági eljárást, amely csak a közérdek védelmében indulhat.

A bejelentésben hivatkozott gyűlöletkeltést nem lehetett érdemben vizsgálni, mert az csak törvény által védett közösség ellen merülhet fel, és ilyen közösség nem volt azonosítható a műsorban – tették hozzá.

Kiemelték: a döntés ellenére a médiatanács nem ért egyet azzal, hogy a közbeszéd színvonala a durva kifejezések használatát is elfogadó szintre süllyedjen.

(MTI)

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

DR Eric CARTMEN
A "független " médiatanács nem indít eljárást, a mocskolódó Hír-Tv ellen ?? Nahát milyen meglepő !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nyírfa
Ennyi? Nem ért vele egyet? Nem sért közérdeket? Égnek áll a hajam!
human
Be van lőve a színvonal. Amúgy újkeresztény-konzervatív módon.
Clavigo
Miért indult volna eljárás ??? Hozták a küszöb alatti önmagukat ...( Fénylő Kipcsak Csillagunk like-olja a ezt a trágya színvonalat.)
DR Eric CARTMEN
A "független " médiatanács nem indít eljárást, a mocskolódó Hír-Tv ellen ?? Nahát milyen meglepő !
Gyütt Mönt
No majd megkérdezem erről Durbincs komát. Ő megmondja a tutit.
csak úgy....
már csak a derest és a pellegér fát köll a fidesznek bevezetni...
a média tanács felöl,akár live közvetítés is mehetne az m1 en a miheztartás végett!
Nessy
@Gyütt Mönt: nem is tudtam, hogy ilyen mazochista vagy! :-)))
RonaGyuri
@Gyütt Mönt: te érted, hogy mi akar mondani???
csak úgy....
@RonaGyuri: nem érti de vett egy hámozó kést!
Gyütt Mönt
@RonaGyuri: nem értem, viszont ő újságírónak tartja magát.
SystemError
Ezt egy senkiházi, urizáló, megmagyarázó majom.. Riporternek azért nem mondanám, mert alapvető szakmai irányelveknek nyoma nincs nála. Tud beszélni és nyalni, így hát kapott ő is egy jó kis pozit..
simmering73
Mióta kanális lett, egyszer se néztem bele. Ha szennyet akarok, itt van nekem shikari, meg pegero.
human
@Horizont: Kihagytad még a Heti terror-t a műsorok közül. Mikor először hallottam a műsor címét azt hittem valami vicc. De nem. Fullba nyomják a megfélemlítést.
RonaGyuri
@RonaGyuri: hiába no: az isten malmai!!! =))
ómió
A patkányozókkal meg a képződményezőkkel viszont "minden oké"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.