Törökországban – nyolc hét elteltével – szerdán ismét 1000 alá csökkent az újonnan igazolt koronavírusos esetek száma – derült ki a Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter Twitter-fiókján megosztott táblázatból, amely szerint az utóbbi 24 óra leforgása alatt 972 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót, így a fertőzöttek száma 152 587-re nőtt.

Koca előzőleg, az egészségügyi tárca által létrehozott tudományos tanács szerdai értekezletét követő ankarai sajtótájékoztatóján úgy vélte, hogy ha az új esetek száma 1000 alá csökken, "az felér majd a végső siker jelével". A járvány volumene április 11-én érte el az eddigi csúcspontját, akkor 5138 embernél diagnosztizálták a vírust. A mutató kedden 1022-őn, hétfőn pedig 1158-on állt.

A tárcavezető a sajtótájékoztatón egyúttal jelezte, hogy a továbbra is teljesen korlátozott beföldi légi és vasúti közlekedés a jövőben a minisztérium mobilalkalmazásán keresztül igényelt alkalmi kóddal lesz igénybe vehető. A miniszter arról is beszélt, hogy szerdától 31, járványügyi szempontból kis kockázatot jelentő országból fogadni kezdték azok jelentkezését, akik gyógykezelés céljából keresnék fel Törökországot. A páciensek számára az igény nagyságától függően akár charterjáratokat is szerveznek – mutatott rá.

Koca esti mikroblog-bejegyzésében arról számolt be, hogy az elmúlt napban 23-an vesztették életüket a fertőzés szövődményeiben, és ezzel a halálos áldozatok száma 4222-re emelkedett. A napi adat március 29. óta nem járt ennyire alacsonyan. A kis-ázsiai országban az elhalálozások üteme az április 19-ei 127-es érték óta mérséklődik.

Az intenzív gondozásra, valamint a gépi lélegeztetésre szoruló betegek száma szerdán is tovább csökkent, az előbbi 882-ről 877-re, az utóbbi 455-ről 445-re csökkent. A gyógyultnak minősítettek száma 1092-vel 113 987-re nőtt, így ők teszik ki az összes eset csaknem háromnegyedét.

A 83 milliós országban a hatóságok eddig mintegy 1,7 millió vírustesztet végeztek el.

Törökország két hete lépett át a járvány elleni védekezés második fázisába, amely a "kontrollált társadalmi élet" nevet viseli. Az enyhítések értelmében a 65 évnél idősebbek és a 20 évnél fiatalabbak, akikre állandó jellegű kijárási tilalom vonatkozott, hetente néhány órára már kimozdulhatnak otthonaikból, valamint bizonyos feltételekkel újranyithattak a bevásárlóközpontok, azok egyes üzletei, továbbá a borbélyok, a fodrászatok, illetve a szépségszalonok. Mindemellett megnyitottak 16-ot a személyforgalom előtt korábban lezárt 31 tartományból, de zárva maradt többek között Isztambul, Ankara és Izmir is. A fennmaradó 15 tartományban legalább május végéig a hétvégékre elrendelt kijárási tilalom is érvényben van, ami alkalomadtán nemcsak két-, hanem többnapos, amikor hétköznapokra eső nemzeti vagy vallási ünnepre is kiterjesztik.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.