Jakab Ferenc virológus, a Pécsi Tudományegyetem tanára adott interjút az Inforádiónak.

Szakértő: új erőre kaphat a vírus a korlátozások feloldása után
Fotó: pte.hu

A Koronavírus-kutató Akciócsoport vezetője úgy látja, az ellaposodó járványgörbe nem a járvány végét jelenti, a vírus még Magyarországon van, még köztünk cirkulál. Fontos, hogy a biztonsági és higiéniás előírásokat (távolságtartás, maszk viselése, kézmosés) továbbra is betartsuk.

Amíg otthon ültünk karanténban, addig vajmi kevés esélyünk volt a megfertőződésre, de most elindul a mozgás az országban, ami azzal jár potenciálisan, hogy a vírus is új erőre kaphat

- figyelmeztet Jakab Ferenc. 

A virológus szerint folyamatosan érkeznek újabb és újabb ígéretes gyógyszerek.

Hármat emelt ki:

"Az egyik klorokinin vagy annak hidroxiklorokin-származéka, ez egy maláriaellenes szer volt. A másik favipiravir, ami szintén egy antivirális készítmény, a harmadik pedig remdesivir. Persze vannak még más gyógyszerek is, amiről hallani lehet, de egyértelműen egyikről sem lehet megállapítani, hogy jók-e."

- sorolt Jakab Ferenc.

Ami a vakcinafejlesztést illeti, Jakab arra hívja fel a figyelmet, hogy ami a laboratóriumban működik, lehet, hogy még az állatkísérleteknél is fog,

de számtalan olyan eset volt, amikor azt látták, hogy az emberi szervezet már nem így reagál rá. 

Jelen pillanatban 10-12 ígéretes vakcinafejlesztés van, ezek közül már három-négy, talán öt is klinikai vizsgálati szakaszban van.

A professzor szerint ha el is készül egy hatékony vakcina, akkor sem kaphatja meg mindenki. Bizonyos betegségekben szenvedőknek, bizonyos esetekben nem adható, ezért az oltást mindenféleképpen ki kell egészíteni olyan kezeléssel is, amely hatékony, ha a vírus mégiscsak fertőzne.

A nyájimmunitáshoz Jakab szerint elengedhetetlen a vakcina, mert csak így érhető el, hogy a lakosság 60-70 százaléka védett legyen.

(Infostart.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Ez a jakab mindig úgy beszél, ahogy elvárják tőle,tiszta politikus...csak nem valami államtitkári állásra pályázik???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.