Pártaktivista segítőjét ütötte meg a közterület-felügyelő, a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség vádemelése alapján most ítélet is született az egyenruhás ellen, aki felfüggesztettet kapott.

A vádirat szerint egy negyvenhat éves férfi közterület-felügyelőként dolgozott, amikor 2019. május 10-én a kora délutáni órákban intézkedés céljából a III. kerület Pethe Ferenc térre ment, mivel ott egy kocsi a járdán állt. Az autóban egy párt aktivistái tartózkodtak, akik egy bejelentett, európai uniós választási kampányrendezvény miatt voltak a helyszínen – írja közleményében a Fővárosi Főügyészség.

A közteres és az aktivisták között nézeteltérés alakult ki, mivel a közterület-felügyelő nem tartotta szabályosnak a parkolást. Átvette a rendezvény bejelentését igazoló iratot, amit le akart fotózni. Az egyik aktivista azonban arra hivatkozott, hogy azon személyes adatok találhatók, ezért azt visszakérte.

Nem kapta vissza, és ekkor érkezett a helyszínre az egyik aktivista hozzátartozója, aki megpróbálta visszavenni a bejelentőlapot a közterület-felügyelő kezéből, mire ő arcon ütötte.

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség a közterület-felügyelő ellen hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt emelt vádat a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság előtt.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás tartása nélkül, büntetővégzésben szabjon ki végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést.

A bíróság a vádirat alapján a férfire egy év, végrehajtásában három évre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki.

(blikk.hu)

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
@Shikari: - Úgy is van. Szokjuk csak meg, hogy aki másként akar, másként vélekedik, aki ellenzék, az csürhe és nem ember. Gumibotot neki, amíg mozog.
Rendnek kell itt lenni.
Egészen addig, amíg egyszer a kormánypárt lesz ellenzék. Mert akkor az ellenzék az ember és mindenki más a csürhe.
Vagy te akkor is kormánypárti leszel? Mert ugye a mindenkori hatalom árnyékában kényelmesebb, biztonságosabb és főként gazdaságosabb élni!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
görbetükör
@Shikari: - Úgy is van. Szokjuk csak meg, hogy aki másként akar, másként vélekedik, aki ellenzék, az csürhe és nem ember. Gumibotot neki, amíg mozog.
Rendnek kell itt lenni.
Egészen addig, amíg egyszer a kormánypárt lesz ellenzék. Mert akkor az ellenzék az ember és mindenki más a csürhe.
Vagy te akkor is kormánypárti leszel? Mert ugye a mindenkori hatalom árnyékában kényelmesebb, biztonságosabb és főként gazdaságosabb élni!
nezelodo
Ezzel a kitűnő cselekedettel még nincs esélye, hogy a vezér körül serkepertéljen, a Szőke Ferit nem übereli egyik sem.
görbetükör
@Shikari: Péld 19,9:
"A hamis bizonyság nem marad büntetlen, és a ki hazugságokat beszél, elvész."
solidedge
A közteres biztosan a keresztény oldalhoz tartozik.
Sziszifusz
@Shikari: 09:27
Akkor amikor a 2006-o események történtek, a törő, zúzó, gyújtogató, fosztogató tömeg oszlatása előtt minden alkalommal, többszörösen megtörtént a felszólítás az ott levők távozására. Aki nem tett eleget a rendőri felszólításoknak, felvállalta a kockázatát az esetlegesen sérüléssel is járó a tömegoszlatásnak. Minden sérült saját magának köszönheti azt amit kapott.
Amikor oszlatás van, akkor nincs lehetőség válogatni a bámészkodók és a rendőrökre támadó, "szabadságharcosok" közt.
Panasznak helye nincs.
Ez a dolog a világon mindenütt így zajlik.
Gyütt Mönt
@görbetükör: álkeresztényeknek hiába idézel, falrahányt borsó. Még a tízparancsolatot sem tartják be.
Sziszifusz
@Shikari: 11:2

Na...ne...már !
Az akasztás egy kicsit már túlzás, nem gondolod ?
Még mindig a Fletózásnál tartasz ? Ez már szinte beteges. Ő a múlt embere, régen lejárt a szavatossága, ugyan úgy mint a "kárpátok géniuszának", Orbán Viktornak. Mindketten a múlt emberei, akik megbüdösödtek. Gyurcsányon kívül, vannak más ellenzékiek akiktől jobban tarthatnátok.
görbetükör
@Shikari: Miért nem mész az arabokhoz, vagy a kinaiakhoz? Ott aztán találhatsz komcsit, dögivel!
Sziszifusz
@Shikari: 11:44
Számodra vonzó a kínai vagy arab rendszer ? Háááát ...
nevemnick
@Shikari: ha itthon lennél, akkor nem indiai ,,bennszülött" foglalkozásod lenne, tehát csak egy ,,gyütt-mönt" vagy. :D
Aki Én
@Shikari: most is látszik, hogy egy arrogáns, gyáva bolsi vagy. Ez tipikusan bolsi tempó.
Clavigo
@Shikari: Küzdesz,,mint egy disznó a jégen...:):) Idióta kukabúvár...:)
Clavigo
@Shikari: Hülye vagy Bugsy..:) Oláh is vagy,,,bunkó is vagy...:):):):) Halmozottan vagy kretén,,román.:)
Gyütt Mönt
@Shikari: azt mondod, hogy magyar vagy. Nos, idézem Széchenyit, aki a legnagyobb magyar: A magyar szó még nem magyar érzés, az ember, mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság körtésében járó még korántsem hazafi. S hány ily külmázos dolgozik a haza meggyilkolásán… Vágod???
nevemnick
@Shikari: (tegnap 12:40) nem kell kérned, kapod mint cigány lova a verést. ;)
Gyütt Mönt
@Shikari: de hiszen rólad szól, te vagy aki féltéglával döngeti a mellét, hogy magyarabb vagy másoknál :))
szegfue
@Gyütt Mönt: Erre csak azt lehet mondani: nem hülye, csak nincs szerencséje, amikor gondolkodik:)
namihami
Mi az, hogy ""az ügyészség indítványozta""? Vajon az ügyészség megkérdezte a megtámadottat, hogy beleegyezik-e egy ilyen, a szó szoros értelmében a bűnöst szabadon engedő büntetésbe? Mert ha ez velem fordul elő, vagy pofánvágom vagy ragaszkodom a tárgyaláshoz és nem engedem el egy ilyen ""semmivel"". Ha kell, akár egy nemzetközi ügyet is lehetne csinálni a dologból.
És a tenyeres-talpas még így is olcsón úszná meg a pofozkodást. Van egy olyan érzésem, hogy ez tipikusan a holló hollónak...esete. Az egyik orbáni szerv nem akarja a másikat felelősségre vonatni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.