Agyhártyagyulladásban hunyt el május elején egy fiatal esztergomi nő, a képviselő szerint azért, mert a koronavírusra hivatkozva nem látták el rendesen a kórházban. Bangóné szerint Reginának gyógyítható lett volna a betegsége, de az egészségügy leállása miatt nem tudták megfelelően, illetve időben ellátni.

Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő egy riportfilmmel jelentkezett a Facebook-oldalán – írta meg az Index és a HVG.

Egy öt hónapos baba és egy hét éves kislány maradt édesanya nélkül azért, mert a járványra hivatkozva nem látták el a magyar állami egészségügyben

– állítja Bangóné Borbély Ildikó a Facebook-oldalára feltöltött videóban, amely szerint az egészségügy leállása miatt a nőt nem tudták megfelelően és időben ellátni, ezért hunyt el május első napjaiban.

Az MSZP országgyűlési képviselője az elhunyt nő családnál járt Esztergomban. A videóban megszólal az elhunyt asszony édesanyja. Martineczné Rezsnyák Regina több évtizedes egészségügyi ellátásban szerzett tapasztalattal rendelkezik – a részletes beszámoló alapján jelenleg is a betegellátásban dolgozhat –, és valóban részletesen mesélte el, mi történt lányával április utolsó, és május első napjaiban, amikor a járványhelyzet miatt nem kapott azonnali ellátást.

A filmben a nő édesanyja elmondta, hogy

a lányának nem volt semmilyen krónikus betegsége.

A panaszai április 22-én kezdődtek, fájt a feje és rázta a hideg. Reggelre már 39 fokos láza volt, szóltak a körzeti orvosnak, aki azt mondta, hogy a mentők mennek tesztelni koronavírusra. Később már hányt is, amiről az édesanya – aki egészségügyben dolgozott évtizedekig – azt mondta, hogy

centrális volt, ami az esetek 95 százalékában az agynyomás fokozódás jele.

A mentőket két napig várták. A nő édesanyja azt mondta, amikor rákérdezett, miért nem érkeznek tesztelni,

azt a választ kapta, hogy eltűnt a rendszerből.

Időközben a lánya nem ehetett és egyre rosszabb állapotba került. Végül a fiatal nőt beszállították Tatabányára a Covid-részlegre. Ott letesztelték és kapott infúziót, majd hazaszállították fél nap után 40 fokos lázzal.

Az anya szerint nem vizsgálták meg rendesen a kórházban, ha megnézték volna, akkor kiderül, hogy agynyomás-fokozódása van.

Amikor meglett a negatív teszteredmény április 27-én, ismét kórházba szállították, előtte pillanatok alatt megállapította a háziorvosuk, hogy a lányának agyhártyagyulladása van. 

A gyászoló édesanya elmondása szerint a centrális hányással szenvedő lányával végül ráadásul vissza kellett forduljon a Székesfehérvárra induló mentő, majd

pedig a 8. kórház fogadta csak, és összesen 117 kilométert utaztatták a beteget.

Végül Balassagyarmatra szállították kórházba, ahol május 1-én meghalt a fiatal nő agyhártyagyulladásban.

Az asszony szerint lányáért mindennek ellenére mindent megtett az őt szállító két mentős, amiért köszönetet is mondott.

Szerinte a megkésett ellátás professzionális volt, csak éppen későn került a beteg egyáltalán szakember látókörébe.

A balassagyarmati kórházba került lánya utolsó telefonhívásáról lemaradt az édesanya.

Ez egy gyógyítható betegség, ha idejében észreveszik

– mondja a videóban az egészségügyi végzettségű édesanya, aki azt is mondta, hogy csakis azért nyilatkozott a szocialista képviselőnek, hogy a lányáéhoz hasonló értelmetlen halálesetek a jövőben elkerülhetőek legyenek. Azt is mondta, hogy ők a rövidebbet húzták, és sokan fogják az egészségügyi ellátás értelmetlen leállítása miatt a rövidebbet húzni.

Bangóné azt mondta a film végén: Regina annak az áldozata, hogy a koronavírusra hivatkozva nem látták el a kórházban. A képviselő szerint ma Magyarországon többen fognak meghalni amiatt, mert nem kaptak megfelelő egészségügyi ellátást, mint a koronavírus miatt.

Forrás: Index, HVG

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Mint az ismert, Kásler Miklós és minisztériuma közel 40 000 kórházi ágy kiürítését adta parancsba, amely parancs megtagadása azonnali elbocsájtással járt. Ezt két kórházigazgató kirúgása is bizonyítja, akik eltávolítsa után már nem kellett Káslernek szembenézni semmilyen ellenállással. A fővárosi és megyei kórházak sorban küldték haza a betegeiket, hogy helyet csináljanak a koronavírus fertőzöttjeinek. Igen ám, de ezek a fertőzöttek soha nem érkeztek meg a kórházakba, ami egy igazán jó hír – ez ugyanis azt jelenti, hogy olcsón megúsztuk a járványt –, azonban felveti azt a kérdést, hogy mégis mire alapozva hozta meg az EMMI a szakmailag minden szempontból kifogásolható döntését? Már annak bejelentését követően is egy tucat olyan vélemény jelent meg a sajtóban, hogy annak az égvilágon semmi értelme nincs, hiszen az elérhető adatok nem adnak erre alapot, ennek ellenére meghozták a döntést. Úgy tűnik, a valóságról ma már csak leginkább kósza híradásokból vagy újságcikkekből értesülhetünk, amelyeket szinte soha nem követ semmilyen érdemi elmarasztalás. Kásler parancsot hajtott végre (azt most hagyjuk, hogy le is tagadta, hogy ilyen történt volna), ami azt is jelenti, hogy ezzel ő lényegében mentesül a felelősségre vonás alól. A kormány a kezében tart minden fontos eszközt arra, hogy szinte bármilyen elhibázott döntést gond nélkül megússzon. Szerintem ez nem lesz másként a kóhrázkiürítések kapcsán sem, legalábbis addig biztosan, ameddig az ő embereik ülnek a legfontosabb székekben. Ez azonban nem változtat azon a valószínűsíthetően több tucat tragédián, amelyeket magyar családoknak kellett átélniük az utóbbi hetekben. A tragédiákért Kásler és minisztériuma felelős, még akkor is, ha ezt az Orbánhoz hű intézmények jelen állás szerint nem is fogják megállapítani, nemhogy elismerni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Joker
A k...a anyátokat azt !!! :-((((((((((((((((
Joker
Tűntessétek l sürgősen ezt a szemét társaságot .
Joker
Ezeknek semmit nem 1 szavazatot ,bányába !!!
legott
Nem kéne rárepülni minden tragédiára, és csak vészmadárként károgni.
Ettől nem lesz több szavazója az ellenzéknek.

Sajnos marad, ami volt: A magyar, genetikailag alkalmatlan jó politikusnak - mert nem érti a politikusi elhivatottság, az országépítés, az egységbe kovácsolás, a szabadság, a demokrácia lényegét. A magyar, nem az országot építi elsősorban, hanem a hatalmát. Mert a gumicsizmába szorult fejű magyar politikusnak a hatalma építése a legfontosabb !!!

A hájfejű, nagyivó hülye MSZP-s potentát vörös kapucnis pólóban kalapáccsal ütő izmos gyári munkást vizionál?
Ki a faszom kíváncsi erre, a béna elcseszett múltra? Ez a jövő nekik - a múlt?

Meg a túlmozgásos Gyurcsány a jövő? (Bajnai egy év alatt rendbe hozta azt, amit előtte Gyurcsány évekig nem tudott - A DUMASZÍNHÁZ KEVÉS !!!)
Húzzatok már el a picsába, kérlek szépen, mert a múlt fogságában tartjátok ezt az országot - Orbánnal együtt !!!
Eladott Ország
Mint az ismert, Kásler Miklós és minisztériuma közel 40 000 kórházi ágy kiürítését adta parancsba, amely parancs megtagadása azonnali elbocsájtással járt. Ezt két kórházigazgató kirúgása is bizonyítja, akik eltávolítsa után már nem kellett Káslernek szembenézni semmilyen ellenállással. A fővárosi és megyei kórházak sorban küldték haza a betegeiket, hogy helyet csináljanak a koronavírus fertőzöttjeinek. Igen ám, de ezek a fertőzöttek soha nem érkeztek meg a kórházakba, ami egy igazán jó hír – ez ugyanis azt jelenti, hogy olcsón megúsztuk a járványt –, azonban felveti azt a kérdést, hogy mégis mire alapozva hozta meg az EMMI a szakmailag minden szempontból kifogásolható döntését? Már annak bejelentését követően is egy tucat olyan vélemény jelent meg a sajtóban, hogy annak az égvilágon semmi értelme nincs, hiszen az elérhető adatok nem adnak erre alapot, ennek ellenére meghozták a döntést. Úgy tűnik, a valóságról ma már csak leginkább kósza híradásokból vagy újságcikkekből értesülhetünk, amelyeket szinte soha nem követ semmilyen érdemi elmarasztalás. Kásler parancsot hajtott végre (azt most hagyjuk, hogy le is tagadta, hogy ilyen történt volna), ami azt is jelenti, hogy ezzel ő lényegében mentesül a felelősségre vonás alól. A kormány a kezében tart minden fontos eszközt arra, hogy szinte bármilyen elhibázott döntést gond nélkül megússzon. Szerintem ez nem lesz másként a kóhrázkiürítések kapcsán sem, legalábbis addig biztosan, ameddig az ő embereik ülnek a legfontosabb székekben. Ez azonban nem változtat azon a valószínűsíthetően több tucat tragédián, amelyeket magyar családoknak kellett átélniük az utóbbi hetekben. A tragédiákért Kásler és minisztériuma felelős, még akkor is, ha ezt az Orbánhoz hű intézmények jelen állás szerint nem is fogják megállapítani, nemhogy elismerni.
Joker
@Eladott Ország: Ez a csávó hibá halmozott hibára 1998 -tól napjainkihg és még is hagyják itt rombolni ,
közben mindent ráfogott a nyuszira .
Pofám leszakad . :-((((((((((((((((((
justhpeter
Magyar egészségügy 2020 - by Kásler.
Eladott Ország
@Joker: Kásler ebben bűnöző bandában ( maffiaállam ), csak egy kézivezérelt bohóc.
i.pinimg.com/564x/7b/15/85/7b1585edcd6abed4bbb56424b9c79e44.jpg
Joker
@Eladott Ország: Tudom de ez nem kissebbiti semilyen érdemét már ha van ,vagy teljes felelősségét az ügyekben .
nezelodo
Legyen erős vigasz a családnak, hogy Kásler meggyászolja az elhunytat, és ennek nyomatékot is adott már jó előre, a gyászkeretes körmeivel, tehát bizonyított, hogy előre megfontolta, meggondolta mit tesz.
csipetke
...és ki tudja,hogy kásler ámokfutása miatt hányan lehetnek a halottak,vagy akiknek az állapota súlyosbodott...
Joker
Nem lehet úgy védekezni járvány alatt hogy közben kinyírják az alap vagy a kónikus akár rehabos ellátásokat :-(((((((((
Degenerált banda rostálni kell !
SystemError
Retkes körmű gyilkos bohócot és bandáját felelősségre kell vonni ezért!
Yoda69
"Europa legjobb egeszsegugyi ellato renszere a magyar" - Ader janos
ómió
Csak remélni merjük: nem a "patkányok" közül!
Eladott Ország
@Pegero: B +, a KESMA-dat fidesz barma! Te agyhalott, fideszes faszszopó birka! A fikázáson kívül csak a fidesz seggét tudod nyalni, te ökörfajzat!
Madácsi Pali
Kásler a miniszterálnok hentese. Megtagadta hippokratészi esküjét. Letagadja saját intézkedéseit. Remélem vannak olyan orvosok az ellenzék soraiban, akik jogi, szakmai úton el tudják érni,hogy a "professzor" urat eltiltsák az orvoslástól!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.