A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) további Európa-bajnoki mérkőzésekre pályázna, amennyiben néhány házigazda visszamondaná a rendezést a jövő évi torna előtt.

Csányi örömhírt hozott: a magyar focicsapatok anyagi helyzete sokkal stabilabb, mint a környező országokban

"Bőven lesznek jelentkezők a rendezést lemondó városok helyett, de ha lehet pályázni további meccsekre, akkor az MLSZ pályázni fog"

- mondta Csányi Sándor elnök pénteken, az M4 Sportnak adott interjújában.

A kontinensviadalra idén június 12. és július 12. között került volna sor Budapesten, Londonban, Bakuban, Münchenben, Rómában, Szentpéterváron, Amszterdamban, Bukarestben, Bilbaóban, Dublinban, Glasgow-ban és Koppenhágában. Az európai szövetség (UEFA) március közepén úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt csak jövőre, június 11-től július 11-ig rendezi meg a tornát, ám a hírek szerint anyagi okok miatt több házigazda is a visszalépést fontolgatja. A magyar fővárosban három csoportmérkőzés és egy nyolcaddöntő lesz az eredeti tervek szerint.

Az UEFA alelnökeként is tevékenykedő Csányi Sándor közölte, június 17-én születik döntés az Európa-bajnokságról, és az európai kupasorozatok befejezéséről. Hozzátette, jelenleg az a szándék, hogy a csapatok a pályán fejezzék be a szezont a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is, és mivel erre pillanatnyilag minden lehetőség adott, reálisnak tartja, hogy augusztus végére lezárul mindkét sorozat.

Az MLSZ-elnök meglátása szerint

a környező országok klubjaihoz képest sokkal stabilabb a magyar élvonal csapatainak pénzügyi helyzete, vagyis nem fenyeget az a veszély, hogy a járvány miatt valamelyik klub csődbe jut.

Ebből következik, hogy remélhetőleg ugyanolyan vagy kisebb költséggel még jobb játékosokat lehet majd Magyarországra hozni, hiszen kevesebb versenytárs lesz a térségben.

Az MLSZ május 4-én úgy döntött, hogy csak a nemzetközi kupaindulás szempontjából fontos hazai sorozatokat – férfi és női felnőtt nagypályás NB I, férfi felnőtt nagypályás Magyar Kupa – lehet folytatni, minden más szakágban és versenysorozatban befejezettnek nyilvánították az idényt.

"Rendkívül sokat gondolkodtunk rajta, hogy mit csináljunk. A legnagyobb gond számomra, személyesen az NB II volt. Úgy éreztem, azt is kellene folytatni" – nyilatkozta Csányi.

A sportvezető rávilágított, hogy ma talán enyhébbnek tűnik a járványhelyzet, mint hetekkel ezelőtt, amikor a döntés megszületett, de minden lehetőséget mérlegeltek.

"Figyelembe kellett venni, hogyan tudjuk betartani a járványszabályokat, és ki hogyan tudja fedezni a járvánnyal kapcsolatos költségeket"

- magyarázta. Hozzáfűzte, messzemenően figyelembe veszik az egészségügyi szempontokat a szezon folytatásában, nagyon sok tesztet végeznek el, ami nagyon sok pénzbe kerül, ezért is döntöttek úgy, hogy csak a nemzetközi kupák szempontjából fontos sorozatokat indítják újra.

Csányi megerősítette, hogy megbetegedés esetén csak a fertőzött játékosok kerülnek karanténba, nem az egész csapatuk.

"Bízom benne, hogy a játékosok a civil életben is fegyelmezettek lesznek, és így meg tudjuk úszni fertőzött nélkül"

- mondta.

Az elnök arról is beszélt, hogy a Magyar Kupa-döntőt annak ellenére a Puskás Arénában rendezik, hogy a mérkőzés zárt kapus lesz.

"A kupadöntő rangjának ez felel meg, és ez arra is jó lesz, hogy még több tapasztalatot szerezzünk a stadion működésével kapcsolatban. Fontos, hogy az Európa-bajnokság kezdetéig az esetleges hiányosságokat ki tudjuk küszöbölni"

- magyarázta.

A teljes interjút az OTP Bank Liga újraindítása, a szombat délutáni Ferencváros-Debrecen mérkőzés előtt, 15.15-től sugározza az M4 Sport.

(MTI)

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
moareka
Sanya! Ezen csodálkozni? Ezerrel nypmjátok oda a pénzt...
simmering73
Ez nagy öröm. Az ország meg hazavágva.
peterkelemen
Mert ott az országgal foglalkoznak és nem falábú, tehetségtelen idiótákra herdálják el a milliárdokat.
Nessy
@Mirabilis: Gondolom, hogy a jelenleg munka és kereset nélkül élők lelkesen fogadják ezt az örömhírt!
human
Igen, mert máshol ez pusztán szórakozás és nem nemzetstratégiai pénzcsap.
Gyütt Mönt
De szemét ez a Soros, focira nem küld pénzt.
namihami
Többe is kerülnek az ittélő adófizetőknek.
Milyen szerencse, hogy azért nem tud mindennap egy-két ilyen örömhírrel előállni.
Halleluja...csak hogy a napi boldogságunk azért biztosítva legyen.
solidedge
A TAO-nak nevezett közpénzünk milliárdjait öntik a feneketlen kútba. Hatékonyabb lenne azt a projektet támogatni ami magyar űrhajóst juttatna a Holdra létrán felmászva.
csipetke
Hát persze.Ez most a legfontosabb,a dolgozó emberek meg le vannak [email protected] mondta orbán,hogy egyedülálló akciótervet dolgoztak ki. Tényleg egyedülálló. Egyedül pénztáros lölő,és a nemzeti töklámpás vejkó lett néhány milliárdocskával megtolva.
Rockxy
csányibácsi korva messzire van a zemberek által megélt való élettől.
a sajátjához viszont korva közel van.
RonaGyuri
pedig annyira izgultam, hogy még a végén dolgozniuk is kell!!! =))
justhpeter
Már régóta az van, hogy Csányi és az mlsz, valamint a "magyar emberek" az két külön valóság.
Oposit
Megnyugtató.
De a lakosság helyzetéről miért nem örömködnek ennyire?
Béla333
Akkora hazugság, hogy akár rémhír terjesztésként is kezelhetjük Csányi bejelentését: "...a magyar focicsapatok anyagi helyzete sokkal stabilabb, mint a környező országokban..."

Egyetlen egy focicsapat sem képes eltartani, fenntartani saját magát.
Mi, adófizetők tartjuk fent őket, hiszen a kormány tömi a klubbokba az adóforintjainkat.
Peller Anikó
@Béla333: ne hülyülj bélla, a magyar focicsapatok anyagi helyzete kibaszottul stabil, nincs ebben semekkora hazugság. Pont azért nyilván mert az 5. Iktor tömi a belükbe a trilliókat. Mit nem értesz (nehogy elmagyarázd).

A probléma inkább az, hogy a kövér picsányinak gyalázatos ezzel kérkedni.
kereső
Nagy örülök. De tényleg. A boldogságtól orditani tudnék- a jó qrva anyádat csányi a nemzet uzsorása! Még boldog is lennék az orditás mellé, ha nem állami-adófizetői pénzből lenne stabil a MAGÁN foci klubok helyzete anyagilag.
lampa laz
Arra azért kíváncsi lennék, h az akolban hányan tudják értelmezni csányi 'öröm ódáját'...

"a környező országok klubjaihoz képest sokkal stabilabb a magyar élvonal csapatainak pénzügyi helyzete, vagyis nem fenyeget az a veszély, hogy a járvány miatt valamelyik klub csődbe jut."
Klubtag
@Peller Anikó: ...nincs ezen mit csodálkozni, már az átkosban megszerzett doktori disszertációja is a lakosság átvágásáról szólt...több mint 30 éve (1989. óta) meg bankvezérként nem ismer határokat...könyörtelen pénzember.
Nyírfa
Én ennél sokkal jobb híreket szeretnék hallani. Például, hogy az összes focistát elküldték dolgozni. Tovább is van , mondjam még?
kokopelli
A Csányi úrnak el kellene olvasni,hogy a Bécsi út másik végétől nyugatra milyen feltételek teljesítésével indulhat-
nak a csapatok pl. egy új bajnokságban!Amennyiben a gazdasági mérlegük nem felel meg a hosszú bajnokság anya-
gi követelményeinek,úgy el sem idulhatnak!Az sem számít,hogy az ill. "Club" pl.éppen bajnok lett! Ezek a követelmé-
nyek a profi klubbokra vonatkoznak,akiket még az utánpótlás nevelésére is külön köteleznek! (;-))
1magyar
Egy szegénynegyedben nem merné ezt személyesen elmondani, azonnal agyonvernék,hogy az állami pénzek ilyen luxusra mennek.
Nyírfa
@Gyütt Mönt: Egy munkaalapú társadalomban? A legkevesebb, hogy sztahanovisták legyenek. :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.