Az egész világ megpróbálkozik azzal, hogy ezt a készítményt a koronavírus ellen is bevesse.

Magyarország abban a megtiszteltetésben részesült, hogy az elsők között kapott a Japánban törzskönyvezett Avigan nevű, favipiravir összetevőjű gyógyszerből, részint koronavírusos betegek kezelésére, részint további klinikai tesztek folytatására

– mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon közzétett felvételen.

Szijjártó Péter bejegyzésében emlékeztetett, a világ számos pontján zajlanak kutatások, amelyeknek az a céljuk, hogy a koronavírus elleni gyógyszert megtalálják. A Japánban törzskönyvezett Avigan favipiravir összetevője hatékonynak bizonyult a koronavírussal fertőzött betegek kezelésében – tette hozzá.

Szijjártó Péter: Magyarország elsők között tesztelheti a japán Avigan gyógyszert

A tárcavezető tájékoztatása alapján száz beteg ellátásához szükséges 12 200 gyógyszer érkezett szombat reggel Magyarországra. Ezek a gyógyszerek a lehető legjobb helyre, a Pécsi Tudományegyetem Kutatási Központjába kerülnek, hiszen ott zajlanak azok a kutatási munkák Magyarországon, amelyek ennek a hatóanyagnak a jövőbeni szerepét vizsgálják – hangsúlyozta.

Kovács L. Gábor, a Pécsi Tudományegyetem professzora a felvételen elmondta, az Avigant Japánban törzskönyvezték, ott engedélyezték, eredetileg nem koronavírusos, hanem influenzás betegekre és rendkívül hatékonynak találták a vírus megölésében.

Kiemelte, most az egész világ megpróbálkozik azzal, hogy ezt a készítményt a koronavírus ellen is bevesse.

A professzor közölte, száz magyar beteg gyógyítását kezdik meg ellenőrzött körülmények között, klinikai vizsgálatok keretében, nagy óvatossággal.

Cikk- és címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

(MTI)

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

legott
Mert Japánnak, Magyarország az első!

A gyógyszer egyik mellékhatása, hogy a fél ázsiai kipcsak származékoknak piros pöttyök jelennek meg a hátsó fertályukon.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
De, ugye ez nem Kínán keresztül érkezik?
Klubtag
...KÍMÉLENDŐ A SAJÁT POLGÁRAIKAT AZ ESETLEGES NEM KÍVÁNT MELLÉKHATÁSOKTÓL...
tudode
Má megin!
.
Utolsó pár előre fúst játszanak már tíz éve!
.
Hadd mongyák!
Zsopiale
Na fasza, akkor kelekótya szarbángeci csicska boborjánka te legyél az első aki beveszed, és a kurva anyádnak is adj..
kissé felnőttem
egy kérdésem engedélyeztették vagy kisérleti nyulként? akkor kezdjék veled
Béla333
Megtiszteltetés, hogy kísérleti nyulak lehetünk!
Gondolom a futsal miniszter pereputtya lesz az első, akiken kipróbálják a gyógyszert...
Pálinkás Pál
"A favipiravirt eredetileg influenzatünetek enyhítésére fejlesztették ki, generikus hatóanyagként bárki előállíthatja. Ázsiában már sikeresen alkalmazták koronavírussal fertőzött betegeken is, bár hatékonyságát hagyományos klinikai vizsgálatokkal még nem igazolták, ezért egyelőre sem Európában, sem Amerikában nincs törzskönyvezve."
nos...akkor mégiscsak influenzáról beszélünk???
legott
Mert Japánnak, Magyarország az első!

A gyógyszer egyik mellékhatása, hogy a fél ázsiai kipcsak származékoknak piros pöttyök jelennek meg a hátsó fertályukon.
legott
A fideszes seggfejeknek, a fejükön is.
Gyütt Mönt
Mari néni kérdi a párttitkárt: Mondja párttitkár elvtárs, ezt a komenizmust ki tanáta ki, maguk, vagy a tudósok?
Hát mi kommunisták - vágja rá a párttitkár. Mindjár gondútam - feleli Mari néni, mert ha a tudósok tanáták vóna ki, akkor először az állatokon kísérleteztek vóna.
peterkelemen
A kurva anyátokon kísérletezettek te tarajos gőte! Anyád be is veheti az Avigant elsőkörben.
peterkelemen
Oltások, gyógyszerek = Lassan ölő mérgek.
Lepényleső
Lemondhatunk a tesztelés lehetőségéről a kormánypártiak javára?
peterkelemen
Avigan (favipiravir) >> főleg születési rendellenességeket okoz és egyáltalán nincs tudományosan bebizonyítva, hogy jó a koronavírus ellen. Ebola és influenza ellen is használták, de ott sem volt teljes mértékben hatásos. Számtalan mellékhatása lehet még a fentieken kívül.favipiravir. Orbánék BÁRMIT megetetnek a magyarokkal, ami nekik pénzt hoz a konyhára: www.nytimes.com/2020/05/05/business/japan-avigan-coronavirus.html
nevemnick
Úgy látszik, hogy a járványban még nem elég nyugdíjas távozott az örök vadászmezőkre... pedig dupla adaggal a 133+4 bátor emberen kellene kezdeni.
Ja, a többi nacsalnyikot sem kellene kihagyni...
ómió
Az efftársak kedvére tenni majd a Lenin-összes új kiadásával lehet!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.