A gazdaságvédelmi akcióterv keretében már több mint egymillió embernek nyújt a kormány valamifajta segítséget, támogatást, hogy megvédje és megőrizze munkahelyeiket – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a kormányszóvivő közösségi oldalára szombaton feltöltött videóban.

Schanda Tamás államtitkár és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő egy biatorbágyi cukrászdában járt, amely igénybe vette a kormány munkahelyvédelmi bértámogatását. A bértámogatási programra már 125 ezer ember jelentkezett, akik havonta és egyénenként több mint százezer forintos támogatást kaphatnak – emelte ki az államtitkár.

A kormányszóvivő a videóban úgy fogalmazott: jó látni, hogy ezek a támogatások nem csak számok papíron, hanem emberek munkájáról és családjaik megélhetéséről is szólnak.

Szentkirályi Alexandra közösségi oldalán hangsúlyozta: a kormány azon dolgozik, hogy minél több, a koronavírus-járvány miatt veszélybe került munkahelyet mentsen meg, és hogy minél több új munkahelyet hozzon létre. A munkahelyvédelmi bértámogatásra, amelynek keretében elbocsátás helyett csökkentett munkaidőben, "kurzarbeit" keretében lehet foglalkoztatni a dolgozókat, eddig több mint 120 ezer munkavállalóra adtak be kérelmet, ebből 59 ezerre már megkapták a támogatást – ismertette.

Az államtitkár szerint több mint egymillió emberen segített a kormány

A biatorbágyi Kemenes Cukrászda üzemeltetői a videóban elmondták: 48 dolgozóval indultak a csökkentett munkaidős pályázaton és nyolc kollégájukkal az oktatásfejlesztési programon. Heti öt nap termelésük három napra csökkent és nem teljesen nyolc órára napi szinten. Elmondták, azon dolgoznak, hogy ez az arány javuljon és ehhez igazodva szeretnének visszarendeződni.

(MTI)

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Igazat mond. Itthon 50 ezer, külföldön 950 ezer emberen segítettek.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Gauntlet
Hihetetlen! Ezek bármihez fognak - siker. Rögtön az első perctől! Nagy számot kell mondani! Ráadásul nem feles hanem kerek számot!
solidedge
Igazat mond. Itthon 50 ezer, külföldön 950 ezer emberen segítettek.
Nessy
Érdekes lenne ennek az egymillió ember munkáltatóinak a felsorolása, és melyik esetében hány fő kapott "segítséget". Persze, közölnék, hogy ilyen adatuk nincs, és több millió forint lenne az összeállítás munkadíja!
legott
Csak egymillión?
Én 10 milliót mondtam volna helyükben... de lehet, hogy meg volt az 20 millió is!
Clavigo
A mutterodon is így segítsenek,,te köcsög.!!
Clavigo
@legott: Volt az annyi...,,,,a határokon kívül..
Gyütt Mönt
Sajnos kimaradtam az egymillióból. Igaz, én nem vagyok határon túli.
Pálinkás Pál
és hány határon belül élő emberen segített???
dr. prédikátor
hazudsz sanda!!!TALN A ROMÁNOKNÁL UKRAJNÁBAN MEG A VAJDASÁGBA , DE NEM NÁLUNK!!!
Eladott Ország
Formálódik a cselédtársadalom. Csak ez nem középkori, hanem modern cselédtársadalom lesz. Magyar. Orbán módra, aki működteti: már vagy tíz éve erre vágyik, legyen úr és parancsoló, vegye el az emberek szabadságát, és kezelje darab tárgyként őket. Mert neki az a jó, az az éltető, ami másnak rossz. Ezek a keresztény urak abban különböznek őseiktől, hogy Audival, helikopterrel tempóznak; svájci, osztrák bankszámlán gyűjtik a pénzünket maguknak; luxust zabálva hízik a fejük; a közpénzből ajándékba kapott várakat, üdülőket, kikötőket pingáltatják ki a melósokkal. Azután, hogy elvették tőlük. Ha az érdemi munka helyett nagyon unatkoznak, akkor stadionokat építenek, kitömik a mohó egyház perselyét. Isteni nyalásért cserébe. Ez Orbánnak a középkori munkaalapú társadalom. Dögölj meg! Majd az úgy lesz, ahogyan eddig: a tartósan alacsony munkanélküliségi ráta mindennél fontosabb, és beleszámít az egymillió sosem volt dolgozóba. Fűkaszálásból, lapátolásból nem fejlődik a gazdaság, nem lesz méltóbb élete a melósnak, abból a potyogtatott aprópénzből, amit a gondoskodó állam fizet, nem lehet megélni, élni. Milyen állami munkát akarnak? Ha túl is éljük a vírust, valóban új élet jön, mert a régi nem (lenne) folytatható. Ócska orbáni propaganda. Mert attól függ, kinek lesz, lehet új élete. Azoknak, akik eddig sem a küszöböt rágták. És amilyen tróger banda ez, nem számíthatnak sok ezren semmi jóra. Ez megint csak egy diktátori cirkuszi mutatvány. Úgy lesz az, hogy sok tízezren elmehetnek az országból. Megint. Vagy mehetnek a közösből kitömött urakhoz, úrnőkhöz cselédnek: az elsinkófált földeken, a közpénzből vásárolt kastélyokban, a vidéki kisurak szőlőjében, háztáji gazdaságában és még cipőt is pucolhatnak a nagyságáknak, közpénzből. És nem a vírus ellen, hanem mert nagyon könnyen leszünk a cselédek országa. Az állami akarat megvan hozzá.
tudode
Nincsenek könnyű helyzetben őfélesége alárendeltségébe tartozók!
.
Hiszi a piszi azt, hogy nincsenek ezek a fiatal vezetők tudatában annak, hogy mi újság van a faliújságon, mert lobbizniuk, koldulniuk kell annál, aki kotlik az ország bukSZÁJÁN ahhoz, hogy adjon valamicskét a szakterületükhöz tartozóknak
.
--- Elfogadták Orbán álmát, a rendeleti költségvetést
.
24.hu/fn/gazdasag/2016/03/23/elfogadtak-orban-almat-a-rendeleti-koltsegvetest/
.
""""Egyedül a (mindenkori) miniszterelnök kezébe került a költségvetési előirányzatok és a kötelezettségvállalások kérdése."""
.
Nagy bátorság akkorát álmodni akkor, amikor a "hadicselei" közben, 30 év alatt egy fikarcnyi államigazgatási-, -háztartási ismeretet nem tett magáévá, ezeknek a szakterületeknek még a nyelvezetét sem ismerve.
.
Ugyan jókat Sorosozik/zott, de azért rátartol a az EU mentőhitelére
.
--- A kormány sem dobja vissza a 100 milliárd eurós mentőhitelt
.
nepszava.hu/3079147_a-kormany-sem-dobja-vissza-a-100-milliard-euros-mentohitelt
.
Nagyon találóan fogalmazza meg ezt a hozzáállást a 92 éves Kende Péter szociológus, azzal kapcsolatban, akihez képest a Bagdadi tolvaj kisiskolás
.
----- Kende Péter: Tolvajok uralma alatt élünk
.
www.klubradio.hu/adasok/kende-peter-tolvajok-uralma-alatt-elunk-107049
.
Punktum!
balos
A baj,hogy az eső eláztatja az egymillió megsegített ember segge alatt(AZ ÁROK ALJÁN)a papundeklit!
Gyütt Mönt
@SarahVD98: állatkísérletekkel nem foglalkozom.
Eladott Ország
József Attila Altató ...
"Tüzoltó leszel s katona! ( tűzoltó helyett katona lehetsz, bruttó 161 ezer Ft-ért )
Vadakat terelő juhász! ( ha el nem üt a fideszes autó )
Látod, elalszik anyuka. -
Aludj el szépen, kis Balázs"
nevemnick
,,A gazdaságvédelmi akcióterv keretében már több mint egymillió embernek nyújt a kormány valamifajta segítséget, támogatást, hogy megvédje és megőrizze munkahelyeiket..."
Nos nagy pofájú, elfelejtkeztetek a több mint három és fél millió alacsony keresetű, szegénységi küszöb alatt élő (tudjátok, akik nem is szerepelnek a ti keresztény, illiberális statisztikátokban) magyarországi magyarok sorsáról. Helyette a határainkon túl élőket támogattátok, akiket a hatalmatok megőrzése végett a mi pénzünkből tartotok a markotokban, miközben az itt élő emberek, a nem éppen strómani vagyonnal rendelkezők segítenek a bajba jutott társaikon.
Ezt nem felejtjük el, így a következő választáskor majd az eszetekbe juttatjuk, és ez nektek fájni fog.
ómió
És nem volt képes tőlük legalább egy havit lenyulni? Vagy egy kis gázáremeléssel "besegíteni"? Ja, hogy azt majd az efftársak, ha "kormányoznak"!
Gyütt Mönt
@BarbaraAU98: nagyon sötét vagy, magadtól kérdezel. Tán még tanulod a magyart.
Béla333
Akkorákat hazudnak, hogy a hétvégi vihar is miattuk jött!
Megharagudtak rájuk odafennt...
Zsopiale
Hát igen, 1 millió nyomorult magyart, nemtörődöm gondatlanságból ill. arrogáns pökhendi dilettantizmus miatt mészároltak le 10 év alatt... végülis a senyvedésnél ebben a szarbangecisztáni pokolban, még a halál is jobb, tehát tulajdonképpen segítettek rajtuk valóban...
Nessy
@ómió: Azt megtudod e mondani, hogy a világpiaci ár csökkenése mikor fog "begyűrűzni" a hatóságilag rögzített árainkba? Igaz, akkor miből tudná támogatni pl. az MVM a CÖF nevű "civilszervezetet" több százezer forinttal!
CsipkeRózsa
Szerintem Schanda Tamás név szerint is tudja, ki az a több, mint egy millió ember.
ómió
@Nessy: Amikor majd másokéiba is be fog! Egyébként 2010. után - amikor világpiaci árcsökkenés nem volt - a miénkbe -25%-kal "gyűrüzött be"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.