2020. május 23-án 16 órakor ismeretlen tettes kirabolt egy kaposvári dohányboltot. Az elkövető késsel fenyegette meg az eladót és a bevétel átadására szólította fel, majd több mint százezer forinttal a zsebében elmenekült.

Itt van a fotó a késsel fenyegetőző kaposvári trafikrablóról

A rendőrök a helyszínen végzett adatgyűjtés során, a térfigyelő- és biztonsági kamerák felvételeit felhasználva azonosították a feltételezett elkövetőt és a társát, akivel együtt szervezték meg a bűncselekményt – olvasható a rendőrségi honlapon.

Az egyenruhások a két helyi férfit két órán belül elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra.

A 20 éves fiatalnál tartott házkutatás során a pénz nagy részét és a kést is megtalálták.

A nyomozók C. Dánielt és a 35 éves H. Andrást felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

(police.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rockxy
gratula a kibaszott szabadelvű média arckitakarásához meg a cédánielhez!
nagyaz esélye, hogy egy magyargyörgyféle ajjadék ügyvéd a tízszeresét is visszaszerzi a rablott péznek, arra hivatkozva, hogy a sitten nem lehet pamutzoknit kapni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.