A férfit letartóztatták, vádat emeltek ellene.

Vérlázító: 13 éves kislánynak adott drogot a kiskunmajsai díler

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy kiskunhalasi férfi ellen, aki 2019 februárjában Kiskunmajsán „kristály” nevű drogot adott egy 13 éves lánynak, valamint maga is marihuánát fogyasztott.

A vádirat szerint a kiskunhalasi férfi egy internetes közösségi oldalon tartotta a kapcsolatot az akkor 13 éves kiskunmajsai lánnyal. Tudta azt is, hogy a lány még nincs 18 éves.

2019. február 9-én a vádlott Kiskunmajsára utazott, majd az egyik ismerősétől „kristály” nevű drogot szerzett. Ezután – a szülők tudta és engedélye nélkül – találkozott a kiskorú lánnyal és a „kristály” egy részét fogyasztásra átadta neki. A lány a drogot elfogyasztotta.

A nyomozás azt is kiderítette, hogy a vádlott nemcsak „kristályt”, hanem 2019 júliusában ismeretlen körülmények között marihuánát is szerzett, amit maga elfogyasztott.

A szabadlábon védekező, büntetett előéletű vádlottat a járási ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettén kívül kábítószer birtoklásának vétségével is vádolja. Az ügyész a vádlottal szemben elzárás kiszabását indítványozta, bűnössége kérdésében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Forrás: Blikk/Ügyészség

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Zsopiale
Így azért csak könnyebben vette rá nyilván, hogy leszopja, legalább nem kellett erőszakoskodnia...
CarolUE88
Коmоly kарcsolаtоkat kerеs?
Сsак itt valós еgуedülálló lányок кészек кеverni!
-----
k­­i­s­s­­t­o­k­.­­c­o­­m

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.