A Magyar Orvosi Kamara reagált a miniszter kijelentéseire.

Az összes magyar orvos nevében visszautasítják, hogy Kásler rájuk kenje a kórházi ágyak kiürítését

A kórházi ágyak kiürítésével kapcsolatban Kásler Miklós a kormány nevében úgy fogalmazott, hogy 

ők azt az utasítást adták a kórházaknak, hogy minden beteget el kell látni, akinek az állapota ezt megköveteli. Ezek után az orvosok döntöttek, hogy az illető beteget benntartják, vagy hazaengedik. „Ők döntöttek tehát, saját felelősségük rajta. Aki nem követte az utasításokat, nem volt összhangban a saját hippokratészi esküjével”.

Az orvosi kamara közleményében azt írja, a teljes orvostársadalom nevében visszautasítják a miniszter nyilatkozatát.

Az elnökség „várja, hogy a döntéshozók, miniszterek, akik az egész nemzet szolgálatára kaptak felhatalmazást, mindenkor hitelesen vállalják fel döntéseik következményeit. A nemzet érdeke, hogy egy tiszta, korrupció nélküli, a hibákat transzparensen feltáró és azokból folyamatosan tanuló, a betegeket középpontba helyező egészségügyünk legyen. Ebben a Magyar Orvosi Kamara továbbiakban is szakmai partnerséget biztosít, ahogyan tette a járvány időszaka alatt is”

– fogalmazott a Magyar Orvosi Kamara elnöksége.

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Azert ez a pofatlansag netovabbja. A fideSS O1G elftars vezenyletevel hoz egy elmebeteg dontest a korhazak kiuritserol, hogy legyen hely a koronavirusos betegeknek. Ennek kovetkezteben 10%-a a hazakuldott betegeknek elhunyt, ez tobb ezer ember. Most meg azt mondjak hogy nem is az o otletuk volt, hanem a korhazak donthettek igy. Komolyan mondom megall az esz. Es az emberek ezt szotlanul nezik es elfogadjak?
Bar en mondtam, amikor a fideSS siman ellopta 3 millio magyar nyugdijmegtakaritasat, es ezutan senki nem ment az utcara tuntetni, ezek itt BARMIT megtehetnek. Es meg is teszik.
A hongkongiak mar 1 eve az utcan vannak es nem adjak fel a tuntetest. Pedig sokkal kevesebben vannak, egy sokkal nagyonn diktatura ellen. A magyar ember miert keptelen erre?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tothjani
Tehát az orvosok felelőtlensége miatt hunyt el pár beteg ?
Akkor javasolnám hogy este 8-kor mindenki álljon ki az ablakba fütyülni !
Persze ha azt nézzük hogy nálunk Fasiszta rendszer működik akkor meg már érthető is az egész: "A nép minden nehézséget elfogad a fasiszta vezértől, mert a bajaikra hihető okot talál, ami mindig valaki másban testesül meg. Ez a tömegtámogatás alapja."
peterkelemen
A Magyar Orvosi Kamara válasza a semmivel egyenértékű. Sokkal keményebb és őszinte válaszlevelet kellett volna küldeni. Kásler a felelős Orbán Viktorral együtt. Ez az igazság.
peterkelemen
A teljhatalommal rendelkező tömeggyilkos Orbán Viktor miniszterelnök jóváhagyásával a szintén tömeggyilkos Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere elrendelte a kórházkiürítéseket, aminek következtében több ezer magatehetetlen, beteg embert küldtek haza a magyar kórházakból. Ebben az aljasságban és bűncselekményben részt vettek a kórházparancsnokok, egészségügyi dolgozók köztük mentősök, orvosok és ápolók. A hazaküldött idős betegek mellett voltak fiatalok is. Gyakorlatilag családok beteg gyerekeit, nagymamáit és nagyapáit küldték haza szenvedni és meghalni.

Milyen ország az ahol ezt büntetlenül meg lehet csinálni???! Milyen emberek azok, akik kiagyalták, elrendelték és aláírásukkal jóváhagyták ezt a bűncselekményt?

Hol volt a rendőrség, aki ez ellen az állami szinten elrendelt bűncselekmény ellen nem lépett fel, de mégcsak nem is tiltakozott?

Hol vannak ezeknek a beteg embereknek a hozzátartozóik? Mit tettek annak érdekében, hogy ez semmiképpen ne történhessen meg?

Ha pedig megtörtént, akkor mit tettek a hozzátartozóik beteg gyermekeik, nagyapáik, nagymamáik védelmének érdekében? Készítettek legalább videókat, képeket mindezekről a bűncselekményekről, szenvedő gyermekeikről, nagyapáikról, nagymamáikról annak érdekében, hogy legalább lássa ország-világ mi történt??? Nem tettek semmit: nem készítettek se videókat, se képeket. Nem mentek ki az utcákra vagy a parlament elé vagy bárhova máshova se tüntetni, se tiltakozni.

Egy ilyen esetben a hozzátartozónak nem csak joga, de kötelessége kőkeményen tiltakozni minden szinten! Nem sírni és panaszkodni kell, mert az már régen kevés. Ezek a hozzátartozók nem csak végtelenül gyávák, de emberileg teljesen leszerepeltek. A cipőmet sem bíznám rájuk nemhogy egy ember életét.

Akik ebben a bűncselekményben részt vettek nem csak gyávák, de egytől-egyig bűnösök! Vétkesek közt cinkos aki néma
fideszes gyökér
Mindenhol vannak olyan munkatársak, akik Káslerkednek.
"Nem én voltam, hanem inkább az a másik!"

Persze mindenki tudja, hogy ő volt.
Mégse lesznek kirúgva, mert a főnök haverja, és minden héten visz neki disznótóros káposztát.
Ez a Káslerizmus lényege.
Klubtag
Mindezek után az egyik gazember a másik gazember "történelmi jelentőségét" méltatja...ez egy önsorsrontó ország...
Yoda69
Azert ez a pofatlansag netovabbja. A fideSS O1G elftars vezenyletevel hoz egy elmebeteg dontest a korhazak kiuritserol, hogy legyen hely a koronavirusos betegeknek. Ennek kovetkezteben 10%-a a hazakuldott betegeknek elhunyt, ez tobb ezer ember. Most meg azt mondjak hogy nem is az o otletuk volt, hanem a korhazak donthettek igy. Komolyan mondom megall az esz. Es az emberek ezt szotlanul nezik es elfogadjak?
Bar en mondtam, amikor a fideSS siman ellopta 3 millio magyar nyugdijmegtakaritasat, es ezutan senki nem ment az utcara tuntetni, ezek itt BARMIT megtehetnek. Es meg is teszik.
A hongkongiak mar 1 eve az utcan vannak es nem adjak fel a tuntetest. Pedig sokkal kevesebben vannak, egy sokkal nagyonn diktatura ellen. A magyar ember miert keptelen erre?
Gyütt Mönt
Egyértelmű, hogy Gyurcsány mozgatja a szálakat. Na meg ott van a háttérben Soros!
lampa laz
Erre a fidesz receptje, Pesti úti idősotthon, Karácsony Gergely... holott az ott elhunyt idősekért is pont ezeket a mocskokat terheli a felelősség. Sajnos az erős média túlsúly a hazugságaik mellett van és ezt a hülyéket etetve ki is használják.
Klubtag
@lampa laz: ...nem hülyék a szerencsétlenek - legalábbis nagyobb részük nem az, hanem mélységesen szegények, aminek következtében nem jutnak hozzá azokhoz az információkhoz, amik alapján elgondolkodhatnának. Ez most mutatkozott meg a teljes, szomorú valóságában, amikor is azt láthattuk, hogy számítógép, internet, sok esetben villany hiányában a iskolás gyermekek egyharmada nem tudott bekapcsolódni a járvány alatt az online oktatásba.
Marad számukra az ingyenes köztévés csomag, az ingyenes megyei és helyi lapok, meg - a túlnyomó többségében fideszes vezetésű - települések hazug, fenyegető, zsaroló propagandája.
dr. prédikátor
kásler te vén mocskos HÓHÉR!!! Ne hazudj , a te lelkeden szárad az elhunytak élete!!! Te mocskos tömeggyilkos, a te utasításodra dobták ki a kórssházakból a magatehetetlen beteg embereket.Aljas egy szemét hazug senki vagy mert nem mered vállalni a felelősséget a tetteidért!!!De az O1G sem fog tudni megvédeni ha eljö a felelősségre vonás ideje!!!TE MOCSKOS HÓHÉR MAGYAROK GYILKOSA!!!
Yoda69
@dr. prédikátor: Azokban a korhazakban pedig, ahol a foorvos megtagadta kasler utasitasat, ott kasler azonnali hatallyal kirugta az igazgatot.
vacsi
A kórházi ágyak 60 %-át kellett kiüríteni minden kórházban. Ez eddig rendben van, ezeknek az ágyaknak a nagy része papíron úgyis üres volt. Engem sokkal jobban foglalkoztat az, hogyan fordulhatott elő, hogy egy agyhártyagyulladásban szenvedő nőt 8, 60 %-ban üres ágyakkal rendelkező kórházba nem vettek fel, nem vizsgálták meg, nem ismerték fel a betegségét, még csak nem is próbálkoztak a megmentésével. És ezen a ponton egyetértek Káslerral: ez a (legalább) 8 orvos nem tartotta be a hippokratészi esküt! Érdekelne az is, hogyan számolnak el a saját lelkiismeretükkel!
Eladott Ország
A Helsinki Bizottság azért mégis talált Kásleren fogást, mert beperelték. Nyilván ezer évig húzódik majd az ügy, de eljön az a pont, amikor nem fogják már Bicskéig meghosszabbítani, hanem megy a levesbe Balog páter és Rózsika után. Végül persze a fejesek sem ússzák meg, de addigra már sokan fogják megbánni, hogy úgy hitték, a parancs kiadója mindenható, a szorgosan engedelmeskedők pedig jegy nélkül jutnak be a Paradicsomba. Ha valamit, ezt a hazug önámítást nyugodtan el lehet engedni. Orbán Viktor és Kásler Miklós éppen most bizonyította be, ki a feláldozható.
Gyütt Mönt
Még nagyobb a baj: az ágyak kiürítése ELŐTT már megkezdődött az agyak kiürítése is. Soros!
ómió
A szóbanforgó utasításból - esetleg - nem idéztek a "visszautasító" kamarai orvos-efftársak? Vagy a hazugságosdiból így nagyobbat lehet nyalintani?
SystemError
Szar idők, szar emberek igaz: @ómió:
ómió
@SystemError: Bolsiék fajkreténje! Már megint a tetü bolsi egód rám hazudásánál tartasz?
ómió
@Giovanni Alba: Benne van, halászd ki belőle: a kórházak és az orvosok szakmai felelőssége volt, hogy kiket küldenek haza! A kórházi, orvosi ellátást feltétlen igénylőket, tehát nem küldhették (volna) el, még akkor se, ha így 100%-ban nem teljesíthették volna az ágyfelszabadítást! Ez ugyanis INDOK rá! Na, innét lehet ráhazudni a hibákat a Káslerre!
SystemError
@ómió: "fajktretén" Jó kis kifejezés egy takony kis prosti sráctól
https://www.google.com/search?q=%22fajkret%C3...
Nessy
@ómió: Aki viszont nem küldte haza azonnal a rehabilitációra szoruló betegeket, azt azonnali hatállyal felmentette Kásler NERtárs! A másnap kinevezett utódja viszont szívfájdalom nélkül megtette két nap alatt!
Kéretik néha a tényeket is elolvasni!
Gyütt Mönt
@ómió: végülis, a parancs megtagadás miatt rúgott ki két igazgató főorvost. Persze valamilyen indokot fel kellett hozni a kirúgás igazolására. Nyilván Soros állt az egész mögött.
Nyírfa
Hálátlanok. Soros ügynök, mind, ideje , hogy Pintér móresre tanítsa őket. Majd megtanulják a kórházparancsnokoktól, hogy kell Hippokratészt értelmezni 2020.ban Magyarországon.
Giovanni Alba
@Nyírfa: Egyszerűbb lenne hangulatjelekkel, de a betűk is a barátaim. Amit írsz, az nagyon igaz, ezért is a "tetszik" jel, és ugyanakkor felháborító, ezért is hiányzik a "dühítő" hangulatjel. Az ügyeletes értetlenkedő megint bedobta magát, erős a gyanúm, hogy váltásban dolgoznak, egy ember egyedül ezt nem bírhatja ... vagy mégis?
Nyírfa
@Giovanni Alba: Ki tudja, hogy hányan van? :) Egy régi, nagyon kedves blogtársam szokott mesélni a cicájáról, amelynek 12 személyisége volt. Vagy csak 6? Majd grincs segít tisztázni. :))
Jó ötlet a hangulatjelekkel való kommunikálás, hányszor van, te jó ég, hogy a megdöbbenéstől vagy a feltámadt haragtól csak keresem a szavakat. A Nolblogon éltünk a plusz-, mínuszjelek használatával, vagy a ponttal, amelyet Anton nevű társunk tett szokássá. A pont annyit jelentett, hogy értettem, tisztelettel tudomásul vettem. A belátás, az elfogadás , a mély megértés jeleként alkalmaztuk, de csak ritkán, hogy ne váljon közhelyessé.
Gyütt Mönt
@LindaRS75: kamera nélkül nem megy?
Nyírfa
Ezek a lyányok nem beszélik a nyelvünket, könnyen lehet, hogy a videóik valójában vírust terjesztenek.
Akárhogy, szégyellje magát minden illetékes, aki nem tisztítja meg a saját terepét. Ha meg élvezik a helyzetet, akkor ne mulasszák el meghívni a saját családjukhoz is a "hölgyeket".
Jozefina
Káslert egy normális ügyvéd, vagy civilszervezet már régen beperelte volna embertelen bánásmódra kényszerítés és emberölés szándékos büntette miatt??!!
Gyütt Mönt
@Jozefina: remélem, hogy fog még bíróság előtt állni.
ómió
@Gyütt Mönt: Tudod, mert, aki rendkívüli helyzetben reagálás nélkül magasról tesz a parancsra, az úgy jár! És emögé - bármi szívesen hazudnátok is bele - semmiféle Soros nem kell!
ómió
@Nessy: Látod: magad írod, hogy "rehabilitációra", tehát nem kórházi, vagy orvosi kezelésre szorulókról van szó, akik így hazaküldhetők voltak! Vagy értelmezésgátlót szedsz? Mert az más!
ómió
@SystemError: Örülök, hogy magadhoz passzolónak érzed!
CsipkeRózsa
Béla Sándor Lakatos a facebookról,

Nem tudom, milyen párt tagja az orvosi kamara elnöke, de vedd észre, hogy Kincses Gyula személyében most igazi képviselője van az orvosoknak, na és a betegeknek is. A legmegfelelőbb ember, aki tudja, hogy mit kell tennie, mondania.
Legyen akár a DK híve is, mert nem a tagja, ez csak mende-monda.
CsipkeRózsa
@ómió: 12:53

Ezek szerint elismered, hogy parancs volt az ágykiürítés, hiszen helyesled a kirúgásokat.
legott
Kásler, egy kókler gazember - CSAK !!!

Egyáltalán miért nincs még nyugdíjban (vagy egy diliházban megfigyelésen) ez a demens geci vénember?
Rossz ránézni, baszd meg, nem hogy életeket bízni rá!

Az ellenzék mit művel?
Szerintem nem jó szavakkal írják körül (listázzák), ami ma Magyarországon történik.
A nyugat már kezd képben lenni, de még mindig nem teljesen értik, hogy milyen egy ilyen közegben élni.
Az, ami most van, az ellenzék felelőssége is!

Újra leírom, kiemelve: AZ AMI MOST VAN, A BÉNA ELLENZÉK MŰVE IS - 2014 ÓTA !!!
Nem ismerték fel a veszélyt - az országra leselkedő veszélyt - és MINDIG rosszul reagáltak rá eddig !!!

Az önkormányzatok voltak az utolsó mentsvárak, de őket is meg fogja semmisíteni, Orbán Viktor - aki totál leszarja Magyarországot.
Orbán bárhová születik, csak a hatalmát segítőket ajnározza (nem szereti, de még csak nem is kedveli - csak juttassák hatalomba a buta parasztok)
Érted ezt - te a fát magad alatt vágó hülye fideszes szavazó?
Aki Én
@ómidióta: Kasler ide, Kasler oda, teljesen biztos, hogy te elmebeteg vagy. Gyógyítson téged a Kasler.
SystemError
@Aki Én: Nem beteg, csak egy prosti fiú a nemzetközi "fajkretének & liberálfasizmus tagadók egy lapos földért társulattól".
Virtuális követelnek békét és diktatúrát. Jó arcok, csak az anyjukat is eladják 5e-ért
ómió
@Aki Én: Tükörbe nézve ezt állapítottad meg magadról, tetüfi, és kapásból rám is hazudtad?
ómió
@CsipkeRózsa: Rendkívüli helyzetben parancs van. Ez új? De lehet rá jelenteni azt is, ha valaki valamiért azt nem, vagy csak részben tudja végrehajtani! Függetlenül attól, hogy én helyeslem, vagy sem!
Aki Én
@ómidióta: Kasler ide, Kasler oda, teljesen biztos, hogy te elmebeteg vagy. Gyógyítson téged a Kasler.
csak úgy....
@ómió: akkor most ki ürített elöször és kinek a parancsára?
CsipkeRózsa
@ómió: Nem arról beszéltél, hogy helyesled vagy sem, hanem azt állítottad, hogy hazudnak, akik szerint Kásler adta ki az utasítást.
SystemError
@ómió: Retardált kis gyerek! Látom neked bejött az apatejhatalom...:)
ómió
@SystemError: Nálad tuti, gyökér! És a mai gyökérkezelésen túl vagy már?
ómió
@CsipkeRózsa: Amiben szenvedsz, az diszlexia, vagy csak sima értelmezési zavar? Soha nem állítottam olyat, hogy ne Kasler adta volna ki a rendelkezést. Csupán az nem igaz, hogy kórházi ellátásra szorulók hazaküldéséről rendelkezett volna!
ómió
@Aki Én: Tükörbe nézve állandóan ezt látod és már "csípőből" hazudod másra, bolsiék fajkreténje, akárcsak a bolsiságodat?
CsipkeRózsa
@ómió: A saját betegségeidet megtarthatod magadnak. Kásler parancsát hogyan lehet úgy teljesíteniük, hogy nem küldik haza a betegeket? Ne akard védeni, hiszen még megjelenni is alig láttuk, annyira nem értett semmihez a te Káslered.
ómió
@CsipkeRózsa: Majd, ha a "tünetei" rajtam jelentkeznek - ahogy itt rajtad látszott - akkor "megtartom " magamnak. Ha viszont máson, azt más tartsa meg magának, vagy kúrálja ki és ne másra tolja! Amúgy meg a parancsot úgy lehet teljesíteni, ahogy a mindenkori körülmények engedik! "Védelem" nélkül! Egyébként meg Kásler annyira "nem értett semmihez", hogy mi voltunk az egyik, ahol a járvány a legenyhébben folyt le. Efftársilag netán "akkor értett volna mindenhez", ha nálunk is 10-15-szörös lett volna a halandóság, mint mondjuk a kb. azonos lakosságszámú, ám annál "haladóbb" Svédországban, vagy Belgiumban? Elképzelni nem merem, akkor mit összerinyálna itt a bolsevik tetübanda, valszeg veled együtt!
CsipkeRózsa
@ómió: Rinyálni te szoktál, én a véleményemet szoktam elmondani. Még ha orvos lennél, se csinálj távrendelést, így pedig csak egy sarlatán vagy.

Nem tudom, mi az, amiben mi voltunk a nagyok, elég, ha te igazolod.

Bolsevik tetűbandád neked van!!!
ómió
@CsipkeRózsa: Legutóbb a rendkívüli jogrend, majd annak visszavonása miatt rinyáltatok - és az véletlen se én voltam - hiába hazudnád rám! Vagy már ez is a másikra hazudandó efftársi "direktíva"? Ha csak úgy nem! Előző kommentemben ugyan - dacára annak, hogy bedeliráltad - szó nem volt arról, hogy ti "miben voltatok nagyok", de "mankóul" röviden összefoglalhatom: hazudozásban, ferdítésben, aljaskodásban, lopásban és mindezeknek a másikra hazudásában! Ahogy bolsi tetübandához illik - amit itt is nekem tulajdonítottnak próbálsz hazudni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2020. July 14., 08:10
Elhunyt a magyar zenész
Nagyvilág - 2020. July 14., 07:31
Megtalálták az eltűnt Naya River holttestét