A színvonal növelése mellett a szezonalitás csökkentését célozza a Kisfaludy-program a turizmusban – írja a Magyar Nemzet.

A lap közölte, hogy kezdődhet a száznál több szobával rendelkező szállodák építése, és országszerte olyan, felújításra szoruló hotelek korszerűsítése, bővítése, amelyek fejlesztésével jelentősen javul az ingatlanoknak otthont adó városok arculata. Ugyanakkor a kisebb szállások is modernizálhatnak.

Az újabb beruházásokkal az ország közelít ahhoz, hogy közép-európai régiós turisztikai központtá váljon – írta a lap. Azt, hogy

ez 2030-ig megvalósuljon, a 2017-ben indult Kisfaludy-program biztosítja, 300 milliárd forintos keretből. Ez minden idők legnagyobb kormányzati ernyőprogramja az ágazatban

– tette hozzá a Magyar Nemzet.

A soron következő,

60 milliárdos keretösszegű szakaszban minden olyan vidéki szereplő részt vehet, aki legfeljebb nyolcszobás szállást működtet. Az 55 ezer szoba mindegyike 1 millió forint támogatást kaphat idén.

Száz szoba feletti vidéki szállodák építésére és felújítására 85 milliárdot ad a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Ennek eredményeként 1500 szobával bővül a kínálat. Több négycsillagos és négy ötcsillagos szálloda megújítását is támogatják.

Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója úgy összegzett a lapnak, hogy a 85 milliárd forint pályázati forrás mellé a vállalkozók további 85 milliárdot biztosítanak, így 170 milliárd érkezik a magyarországi turizmus további fejlődésére.

Azt mondta: a soron következő beruházások célja, hogy minél többen tudják színvonalas programokkal, minőségi környezetben eltölteni a szabadságukat Magyarországon.

(magyarnemzet.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.