Év végéig a belgazdaságért felelős miniszter döntése szükséges ahhoz, hogy külföldi szereplő magyar stratégiai vállalatban szerezzen tulajdonrészt.

Noha még az áprilisban bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv részét képezte, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult válság idején a kormány megvédené a magyar vállalatokat attól, hogy külföldiek felvásárolják vagy tulajdonrészt szerezzenek benne, az erről szóló kormányrendelet csak a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg – írja az Mfor.

Ennek értelmében a belgazdaságért felelős miniszter, vagyis Palkovics László bólintása szükséges az alábbi jogügyletekhez:

stratégiai társaságban bizonyos tulajdoni hányadának átruházása,

tőkeemelés,

stratégiai társaság átalakulása, egyesülése, szétválása,

átváltoztatható, jegyzési jogot biztosító vagy átváltozó kötvény kibocsátása,

stratégiai társaság részvényén, üzletrészén haszonélvezeti jog alapítása.

Ami az ügylet nagyságát illeti, a rendelet szerint akkor van szükség bejelentésre, ha külföldi befektető a tulajdonszerzés, a kötvény tulajdonjogának megszerzése vagy a haszonélvezeti jog megszerzése következtében a stratégiai társaságban közvetlenül vagy közvetetten legalább 10 százalékos részesedést szerez, és a befektetés összértéke eléri vagy meghaladja a 350 millió forintot.

A bejelentési kötelezettség akkor is fennáll, ha 15, 20 vagy 50 százalékos tulajdonjogot szerez a külföldi befektető, vagy ha a megjelenésével a külföldiek kezében lévő tulajdonrész aránya meghaladja a 25 százalékot.

A szabályozás szerint a miniszternek 45 napja van dönteni az ügylet tudomásul vételéről vagy megtiltásáról.

A rendelet szerint a szabályok a stratégiai vállalatokra vonatkoznak. Ezeknek a körét azonban a rendelet nagyban kiterjeszti, 21 ágazatot sorolnak fel a rendelet mellékletében, melyeken a cégeket stratégiai vállalatnak tekinthetik. Ezek között a nyilvánvalókon, mint a védelmi ipar, vagy a nukleáris szektor, olyan nem éppen nyilvánvalók is akadnak, mint az építőipar, a turizmus és vendéglátás, vagy éppen a kereskedelmi létesítmények.

Forrás: Mfor.hu, 24.hu

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Nem összeszerelőüzemekkel kellene telerakni az országot, hanem valós piaci munkahelyeket kellene létrehozni. Az Orbán-rezsim nem csupán nem támogatja az ilyen gazdaság kialakítását, hanem minden erejükkel eltapossák még a lehetőségét is annak. Ezért életveszélyes a Simicskához és Mészároshoz hasonló istenverése, mert teljesen lehetetlenné teszi a piaci versenyt. Sem ők, sem más rokon, cimbora és stróman nem azért viszik el a nagyobb megbízásokat és fejlesztési forrásokat, mert jobbak, okosabbak bárki másnál. Egyszerűen lefölözik az erőforrásokat, ezzel gyakorlatilag megölik azokat a vállalkozásokat, melyek munkahelyeket hoznának létre, fejlesztenének, kiépítenék a piacképes magyar gazdaságot. Orbánéknak nem ez az érdeke. Hanem az, hogy statisztikailag alá tudják támasztani a hazugságaikat, kendőzni tudják az országrombolást. Az országnak nem jó, mert nincs gazdasági fejlődés, még csak piacgazdaság sincs. A munkásnak nem jó, mert a folyamatosan emelkedő bérek ellenére is Európa legkevesebbet kereső országai közé tartozunk. Alig van magyar ipar, nincs valódi fejlődés. Ez így csak a külföldi tulajdonosoknak jó és persze az Orbán-rezsimnek. Hiszen ameddig a kormány ilyen bőkezűen támogatja a mi adónkból a multikat, hogy azok ingyen jutnak munkaerőhöz, addig miért is lenne érdeke például a német kormánynak a sarkára állni az EP-ben és szigorúbban ellenőrizni az uniós támogatások felhasználását? Jut is, marad is. Mindenkinek jó, csak a magyar melósnak és az országnak rossz. De semmi baj, mi így szeretjük. Ha nem szeretnénk, már régen tettünk volna ellene.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SystemError
Szerintem ez helyes döntés tudva azt, hogy a hazai átlag létszínvonal egy fos, mert ez indokolja ugye ezt más országokkal szemben... Persze nem tudom mitől lesz jobb valakinek, hogy majd a Lölő rántja ki alóla állami segítséggel könnyítve a családi vállalkozást, de Lölőtől idővel úgy is visszakerül a magyarokhoz, ha már sitten az egész csürhe...
Nessy
Nehogy már megzavarják Lőrinc barát és tsai bizniszeit!
human
Még akár hasznos is lehetne, de láttuk hányszor szolgálták az ilyen intézkedések inkább a NER-t, mint a lakosság érdekeit. Lásd dohánymutyi, kaszinó koncesszió kiosztása.
Gyanítom ez az egész arról szól, hogy Mészárosnak elővásárlási joga legyen, persze ő mondja meg az árat. Vagy ha neki sem kell a cég, akkor a külföldi befektetőnek perkálnia kell majd a kiccsalád számlájára először.
human
@human: Ja, és persze kínaiak majd vásárolhatnak.
Eladott Ország
Ült Lölö a hokedlin, olyan negyven éves koráig. Vagy kicsit tovább. Tellett-múlott az élete, közben annyi történt vele, hogy időnként lecserélte a játszós kezeslábast, amiben a gázt szerelte. Aztán egyszercsak az ő régi cimborája és szomszédja miniszterelnök lett. Erre Lölö kirúgta maga alól a hokedlit, a homlokára csapott (ez most is tisztán látszik, mert kicsit be van neki horpadva a búrája) és azt mondta: hát hiszen én is zseni vagyok! És tényleg. Azóta csak úgy sugárzik, mint Paks2 fog, ha odaengedik ezt a reneszánsz gázszerelőt. Márpedig odaengedik és nagyjából mindenki más biztos lehet abban, hogy őt meg nem. Se Paks2-höz, se Paks1-hez. Ugyanis Paks1-nél Simicska Lajos sertepertélt nagy erőkkel, de amikor összeveszett a legokosabb Viktorral, akkor Lölö egyik cégecskéjét, a Fejér-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt.-t az MVM Paksi Atomerőmű minősítéssel ismerte el. És mit ad isten, ez a Lölö-cég át tudja venni a Simicska cégtől a munkákat, mert pont ért hozzá és pont kapott minősítést. Hogy mik vannak.
uploads.disquscdn.com/images/7c54834fa890aebeceaf6f389edd289aaeed40574cee2dff290a49814702fe91.jpg?w=600&h=674
RonaGyuri
ez igencsak érdekes az uniós jogok függvényében! Egyébként Lolo érdekében született, mert még nem elég gazdag! =))
Eladott Ország
Nem összeszerelőüzemekkel kellene telerakni az országot, hanem valós piaci munkahelyeket kellene létrehozni. Az Orbán-rezsim nem csupán nem támogatja az ilyen gazdaság kialakítását, hanem minden erejükkel eltapossák még a lehetőségét is annak. Ezért életveszélyes a Simicskához és Mészároshoz hasonló istenverése, mert teljesen lehetetlenné teszi a piaci versenyt. Sem ők, sem más rokon, cimbora és stróman nem azért viszik el a nagyobb megbízásokat és fejlesztési forrásokat, mert jobbak, okosabbak bárki másnál. Egyszerűen lefölözik az erőforrásokat, ezzel gyakorlatilag megölik azokat a vállalkozásokat, melyek munkahelyeket hoznának létre, fejlesztenének, kiépítenék a piacképes magyar gazdaságot. Orbánéknak nem ez az érdeke. Hanem az, hogy statisztikailag alá tudják támasztani a hazugságaikat, kendőzni tudják az országrombolást. Az országnak nem jó, mert nincs gazdasági fejlődés, még csak piacgazdaság sincs. A munkásnak nem jó, mert a folyamatosan emelkedő bérek ellenére is Európa legkevesebbet kereső országai közé tartozunk. Alig van magyar ipar, nincs valódi fejlődés. Ez így csak a külföldi tulajdonosoknak jó és persze az Orbán-rezsimnek. Hiszen ameddig a kormány ilyen bőkezűen támogatja a mi adónkból a multikat, hogy azok ingyen jutnak munkaerőhöz, addig miért is lenne érdeke például a német kormánynak a sarkára állni az EP-ben és szigorúbban ellenőrizni az uniós támogatások felhasználását? Jut is, marad is. Mindenkinek jó, csak a magyar melósnak és az országnak rossz. De semmi baj, mi így szeretjük. Ha nem szeretnénk, már régen tettünk volna ellene.
lusta
@RonaGyuri: Itt egyébként a szokásos példákkal fognak előhozakodni. A németeknél is van hasonló meg itt, meg ott. Mint minden más esetben. Igen van hasonló. A hasonló és ugyan ilyen között bizony nagy a különbség. Ugyanis megkapargatva az előrásokat, óriási különbségek jönnek elő.
kissé felnőttem
honnan gyütt ja kaphat ? nem kaphat ?
igy aztán mindenki megél ja jól és mennyit perkál előre és vissza?ujabb ok a korpa közé... esésre
namihami
Egyenlő pályák, egyenlő esélyek.
A török, orosz, erdélyi és hasonló ""basik"" máris indulhatnak.
A többi? Még vár...még mindig vár... valamikor csak eldördül nekik is a startpisztoly.
A startpisztoly dörrenését a megfelelő ""efftársak"" számlájára utalt nagyobb összegek jelentősen megkönnyíthetik. (csak úgy mondjuk)
lusta
@namihami: Ez azért így aljas rágalom. Senki semmit, se nagyobb, se kisebb össszeget nem utal. Itt csak tisztességes alkotmányos költségek elszámolása folyik. Na.
namihami
@lusta: Hát, lehet, hogy a fideszgazdaság szakkifejezései még nem teljesen rögzültek.
Én még, a jelek szerint, egy a múltból ittragadt kommu...ja nem, azok közöttük vannak, szóval egy akármilyen csökevény vagyok.
kokopelli
@Eladott Ország: ...mire van esély az összeszerelő munkahelyeken kívül! Azok a termékek,amit összeszerelnek,
azok sok-sok évtizedek alatt lettek érdemesnek az összeszerelésre!...még Kínában és az USA-ban is szerelgetik
azokat nagy örömmel! A "magyarokon" áll az,hogy vesenyképes termékekkel kiüssék az idegen "betolakodókat! A-
mennyiben a politikai vezetők még az üzemek átadásánál is ünneplik a "betolakodókat",addig kussolhatnának!Vol-
tak olyan cégek is,akik nem sokkal a üzem bejáratása után tovább is mentek! Nokia... miért is? Csak? A Coca-Co-
lánál a főnök még kutyába is lement,megemlítve a Coke nélküli szomorú fitalságát !...(;-))
lusta
@namihami: Való igaz, a zember nem győzi kapkodni a fejét, mire egy új kifejezést megtanul a zember, addigra már jött egy másik. Persze ez a folytonos tanulás csak minket, földi halandókat érint, nem pedik a mi lábunkon saját lábukon állókat.
jesz
nekem a jutalék lebeg a szemem előtt...óóóó...be szép is az..
Jozefina
Kivéve a keleti nagy nyitás kedvezményezetteit!!!???
Eladott Ország
@kokopelli: tegnap 13:12;Valóban nem sok exportra alkalmas terméket gyártunk, de nem is törekedtünk rá, ami volt azt is lerohasztottuk, nem fejlesztettük. Például az LKM ( Diósgyőr-Vasgyár, DIGÉP ) anno a svédeknek is szállított acélt, Ganz–MÁVAG, Ikarus, cukorgyár stb. Könnyebb volt a multiktól a pénzt lenyúlni és néhány év alatt milliárdossá válni egyeseknek...
A magyar GANZ helyett egy orosz cég mögé állt a maffia kormány...( egy példa a sok közül)
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/31306972_896457320559003_6439785775058911232_n.jpg?_nc_cat=103&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=sp6EHVGqs1UAX8oNxki&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=a7178efbb8afe0d805a1697be8a27514&oe=5EF268ED
kokopelli
@Eladott Ország: Van egy olyan érzésem,hogy "vonat már elment"!Először is az un. hozzáadott értékek a kiforrott
nyugati termékekhez csak mese!A kínaiak,az USA és Délamerika csak a kötelező kiegészítéseket végzi el maga!
(pl. az autóiparban is) Én láttam Emden-ben,hogy az "ami"-ba küldött Mercédesek-nek hiányoztak azon részei a-
mik az USA-ban nem szabványosak!Fordítva is igaz,mivel a japán az átküldött kocsiknál a német ill. európai részek
hiányoztak!Azok a helyek a járgányokon az EU-ban kötelező alkatrészeknek lettek már odaát kialakítva! A hozzáa-
dott értékek elenyészőek az árú értékéhez hasonlítva! (esetleg a mennyisége hozhat valamit?)
Eladott Ország
@kokopelli: Ezer éve István királyunk elkötelezte magát Európa mellett. Kijelölt egy irányt népe számára. Halálával ez aztán a kutyák martalékává vált. István és Koppány népe vagyunk. Még mindig, ezer év után is. Még mindig nem tudjuk eldönteni, nyugat vagy kelet. Szánalmas csőd ez egy nép életében. Még mindig két tábor hadakozik a jelenben merre, hogyan, hová is menjünk. Még mindig két tábor hadakozik a jelenben merre, hogyan, hová is menjünk. Ezer év árulások, útkeresések közepette. Állandó függetlenségért harcolva és elbukva minden szabadságharcunkat, saját véreink által elárulva. Sosem voltunk képesek saját lábra állni. Most sem vagyunk képesek. Hazugságok fedik el kudarcainkat. Gyávaságunk miatt nem tudunk küzdeni saját szabadságunkért, inkább „fülkeforradalmak”, „szabadságharcok” fedik el tehetetlenségünket. Még mindig másokat hibáztatunk, miközben irigykedve vágyakozunk. A bátorság az, ami hiányzik e nemzetből. A célok tűzön-vízen át való megvalósítása. A munkahelyteremtésről, nemzeti összetartásról papoló, semmihez nem értő, de mindenbe beleugató hobbifocista, aki saját tulajdonának tekinti az országot és fejőstehénnek, vagy egyéb haszonállatnak az ország népét, markánsan felpuffadt ábrázattal szónokol arról, hogy ő majd itt mindenkinek ad munkát.
Én meg azt kérném ettől a fosbarnával keretezett, kisformátumú hazudozótól, hogy hagyjon inkább békén minket. Lopjon kevesebbet ő is, a pereputtya is, elégedjen meg azzal, amit a strómanjai összeharácsoltak és engedje működni az országot is, a gazdaságot is. És ne tegyen úgy, mintha bármi jó is származna az ő országmentő hablatyolásából.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.