Június 20-ával szűnhet meg a veszélyhelyzet.

Ma a benyújtásra kerül az Országgyűléshez az a törvényjavaslat, amellyel az Országgyűlés felhívja a kormányt, hogy szüntesse meg a veszélyhelyzetet

– közölte Facebook-oldalán Varga Judit. Az igazságügyi miniszter ugyanakkor nemcsak azt tette egyértelművé, hogy továbbra is a kormány döntésén múlik tehát, hogy visszavonja-e az általa kihirdetett rendkívüli jogrendet, de elárult néhány részletet a kedd délutánra ígért javaslatról.

A törvény elfogadásával, számtalan európai országnál jóval előbb, várhatóan június 20-án a veszélyhelyzet kivezetésre kerül Magyarországon. A védekezés második szakaszában a hangsúlyt a munkahelyek megtartására, új munkahelyek teremtésére és a gazdaság újraindítására kell fektetnünk. Egyetlen magyar sincsen egyedül. Együtt sikerülni fog!

– írta Varga Judit.

Az Index emlékeztet, a legutóbbi Kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette, kedden benyújtják a törvénytervezetet, amely fenntarthatja néhány rendkívüli jogrendben hozott döntését a kormánynak, ezt követően pedig visszavonja a kabinet a járványügyi veszélyhelyzetet.

Forrás: Index

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Gyütt Mönt
@RonaGyuri: hát igen, az 1990-ben volt. Azóta megfordult a széljárás.
kokopelli
@Gyütt Mönt: ...és a szélkakas is dagadt kappan lett!
lampa laz
"kormány döntésén múlik tehát, hogy visszavonja-e az általa kihirdetett rendkívüli jogrendet"... lófaszt múlik azon a 133 idióta "harcos" debilen, majd a dagadt dög megmondja nekik, h mit kell tenniük.
tudode
Megismétlem hsz-emet!!!
.
Na!
.
Nem a főpolgármester tevékenységével kellene bíbelődni, hanem azzal, hogy őfélesége és stábja milyen módon mászik ki abból a jogÁSZkodásból, hogy
.
-----.Orbán: Békebeli demokrácia és háborús helyzet közötti állapotban vagyunk

mandiner.hu/cikk/20200313_orban_bekeb...
-------------------------------------------
.
Mivel a szakemberek megítélése szerint a járvány még nem múlt el!
.
Őfélesége pedig EGYSZEMÉLYI VEZETŐ a koronavírus törvény nélkül is, már tíz éve, mert
.
AKI TISZTESSÉGESEN VISELKEDIK, azt kihozatja a "csatérről", aki nem, arra lövet a lemezlovasaival!
.
Kemény fickó!
----------------------------
.
Célszerűbb, egyszerűbb lett volna/bár a
.
1997. évi CLIV.törvény
az egészségügyről1

njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=30903...
.
Járványügyi megfigyelés és járványügyi zárlat fejezete 65-72 §-át "bevetni" a harciaskodás helyett!
.
Legalább a lábtengósnak tudnia kellett volna mit kell alkalmazni járvány esetén!!!
Béla333
Na ennyit a májusban visszadom a teljhatalmat szövegről.

2020. május 15. 13:44
"Orbán szerint május végén érhet véget a rendeleti kormányzás"
privatbankar.hu/cikkek/kozerdeku/orban-szerint-majus-vegen-erhet-veget-a-rendeleti-kormanyzas.html

Már húzzák az időt, nem is ekkor, hanem akkor, Orbán úgy gondolta, hogy...
Majd ha már mindenki sorbaállt a fényestekintetű előtt és bocsánatot kért tőle, majd akkor...

Hazudnak ezek éjjel-nappal!
simmering73
Csak a várva várt második hullámig kell kihúzni. Erre a kis időre meg már minek visszaadni.
Gauntlet
Akkor is rajtuk ragad hogy népirtók voltak! Öregek betegek gyilkosai!
kishonda
Ennyi kell még totális diktatúra bevezetéséhez?
RonaGyuri
Viktor esete Mátyás király okos-lányával

„ment is, nem is; köszönt is, nem is; vitt is ajándékot, nem is.”, de azért remélem nem kell feleségül venni

Nem is annyira titkos, de záradék jellege van. Annak amik a veszélyhelyzet megszüntetéséhez benyújtott átmeneti szabályokban vannak „elrejtve”!
A dolog lényege, hogy most ugyan visszaadja Őfenesége a korlátlan felhatalmazást – na jó majd idővel, még élvezkedik egy kicsit, s borítékolhatóan lenyúl némi pénzt és rúg még néhányat a gaz ellenbe, különösen a fővárosnak szán még néhány taslit.
Azonban felhatalmazza az országos tiszti főorvost, hogy az ő javaslatára - miniszteri előterjesztés után - egészségügyi válsághelyzetet rendelhet el a kormány! =)) Persze csak akkor, ha erre érettnek érzi a helyzetet. Müller Cilivel kapcsolatban senkinek se legyenek kétségei: tudja mi a kötelessége! =))
Designer
@JenniferXU96: A "webkamera" szóba hogyan került orosz / cirill "k" betű???
Joker
T Varga J ! Nem érzem hogy ne lennék egyedül ,no de mind1 . :-((((((((((((((((((((( Ez sem igaz mint sok minden más is csak kényxes trükk a Magyar ellen :-(((((((((((((((((((.
volvós
@JenniferXU96: ...takarodj innen büdös cigány román kurva, az AIDS-es anyádba !!!
balos
Szerényen kérdezném ettől a "szépotvaros.icsától",hogy a vírussal is közölték?
ómió
Na, má' megint? Eddig tart az "efftársi örökké"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.