Ebből kiderül, hogy a Magyarországon regisztrált 3756 Covid-19-fertőzött közül 66 érdi lakos, közülük hatan haltak meg és 16-an már meggyógyultak. Az országos tiszti főorvos által szignált levél további részleteket nem közölt a fertőzöttekkel kapcsolatban.

Három hete várja Karácsony Gergely, hogy az Operatív Törzs megküldje a Városházának a fővárosra vonatkozó járványügyi adatokat

- írja a 24.hu. 

A főpolgármester május 7-én jelentette be, hogy az újranyitással kapcsolatos döntésekhez szükség lenne a részletes számok ismeretére, például arra, hogy a veszélyhelyzet kihirdetése óta hány hivatalosan elfogadott PCR-tesztet végeztek városban, valamint hogy ezek alapján miként alakultak a pozitív teszteredmények az egyes korcsoportok és területek között.

Az Operatív Törzs egy ideig azt állította, nem kapta meg a főpolgármester levelét, majd a kormányzati illetékesek arról beszéltek, minden információ, amit Karácsony kér, rendelkezésre áll.

Kikérte városa adatait Érd ellenzéki polgármestere is

Csőzik László azonban az Operatív Törzs helyett közvetlenül a Müller Cecília által vezetett Nemzeti Népegészségügyi Központhoz (NNK) fordult a kéréssel. A május 12-én elküldött megkeresésre két hét után, kedden meg is érkezett a válasz.

Az NNK az Országos Szakmai Információs Rendszerben május 24-én éjfélig regisztrált bejelentések és laboratóriumi eredmények alapján azt írta, hogy

a Magyarországon regisztrált 3756 Covid-19-fertőzött közül 66 érdi lakos, közülük hatan haltak meg és 16-an már meggyógyultak.

Az országos tiszti főorvos által szignált levél további részleteket nem közölt a fertőzöttekkel kapcsolatban.

Az is kiderült a levélből, hogy a 70 ezres városban a járvány kezdete óta mindössze 80 PCR-vizsgálatot végeztek, vagyis alig többet, mint ahány fertőzöttet nyilván tartanak.

Forrás: 24.hu

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Ugyanmár! Mit vár Karácsony ettől az elmeroggyant,bosszúszomjas kormánytól?Hihetetlen,hogy mennyire gyerekesek. Vagy dilettánsok.Azok,akik ahelyett,hogy az összes önkormányzatot értesítették volna,hogy hétfőn nyitnak az óvodák,kitették a fészbukra.És az,aki nem lóg folyton a fészbukon,az meglepődött. Pont a fenntartók nem kaptak egy nyomorult imélt,akiknek gondoskodniuk kell az intézményeikről.
@CsipkeRózsa: 16:22 Operatív törzs?Ne röhögtess.Nyunyó-néni meg két katona.Operatív törzsnek is gondolom orbán nevezte őket,mert olyan marhajól hangzik.De arra,hogy a papírt felolvassák,amit a fidesz nyom nyunyó-néni kezébe,bárki képes.Nyunyó néni egy madzagon rángatott párt-katona,csakúgy,mint az összes fideszes.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csipetke
Ugyanmár! Mit vár Karácsony ettől az elmeroggyant,bosszúszomjas kormánytól?Hihetetlen,hogy mennyire gyerekesek. Vagy dilettánsok.Azok,akik ahelyett,hogy az összes önkormányzatot értesítették volna,hogy hétfőn nyitnak az óvodák,kitették a fészbukra.És az,aki nem lóg folyton a fészbukon,az meglepődött. Pont a fenntartók nem kaptak egy nyomorult imélt,akiknek gondoskodniuk kell az intézményeikről.
@CsipkeRózsa: 16:22 Operatív törzs?Ne röhögtess.Nyunyó-néni meg két katona.Operatív törzsnek is gondolom orbán nevezte őket,mert olyan marhajól hangzik.De arra,hogy a papírt felolvassák,amit a fidesz nyom nyunyó-néni kezébe,bárki képes.Nyunyó néni egy madzagon rángatott párt-katona,csakúgy,mint az összes fideszes.
Nessy
@CsipkeRózsa: Az operatív törzs is úgy van Karácsony levelével, mint skót atya! "Fiam, azt a leveledet amiben pénzt kértél, nem kaptam meg!"
Nessy
@csipetke: Ezért az ő, illetve az operett törzs javaslata alapján lesz egészségügyi válsághelyzet kis hazánkban az idők végezetéig!
Sziszifusz
@Shikari: 16:47
Ha úgy van ahogy állítod, akkor az Operatív Törzs előtt ott a lehetőség, hazudtolják meg "Karigerit". A levélnek az irattárban található (?) másolatát mutassák fel, illetve a levélküldemény feladását bizonyító postai térti vevényt mutassák fel .
Amennyiben ezt nem tudják megtenni, az azt jelenti, hogy megint hazudnak.
Shikari
@Sziszifusz: Majd ők ezt lemeccselik egymással és mindenki bemutatja a bizonyítékait! Ne áltasd magad mással, el fog jönni az az idő! :-)
ómió
Tuti ezen múlt a pesti úti gyalázat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok