Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint csütörtökön aláírta a közösségi platformokra vonatkozó szabályok felülvizsgálatáról szóló elnöki rendeletet a Fehér Ház Ovális Irodájában, William Barr igazságügyi miniszter és a sajtó képviselőinek jelenlétében.

Trump bosszút áll az egész közösségi médián, amiért a Twitter hamisnak jelölte meg a bejegyzéseit

A rendelet az úgynevezett tisztességes kommunikációról szóló, 1996-ban elfogadott jogszabály egyik fejezetének felülvizsgálatáról szól. A törvény 230-as számú szakasza jogi védelmet biztosít a közösségi platformokon elhelyezett tartalmaknak, egyben az üzemeltetők számára lehetőséget ad azok "jóhiszemű" moderálására is.

Trump kijelentette, hogy ez a rendelet megfosztja a jogi védelem lehetőségétől azon médiumokat, amelyek üzemeltetői cenzúrázzák a tartalmakat. Közölte azt is, hogy William Barr a szövetségi államok igazságügyi vezetőivel közösen kidolgozza majd a szabályozás részleteit, s biztosítja, hogy ne juthassanak kormányzati támogatások olyan közösségi médiumokhoz, amelyeknek tulajdonosai elfojtják a szólásszabadságot.

"Rengeteg adófizetői pénzzel támogatjuk ezeket az óriáscégeket, ez így nem mehet tovább" – fogalmazott.

Az elnök hangsúlyozta: "azért vagyunk ma itt, hogy megvédjük a szólásszabadságot azoktól a legnagyobb veszélyektől, amelyek az amerikai történelemben valaha is fenyegették". Majd hozzátette:

őszintén szólva, itt mindenki tudja, hogy miről van szó.

Kifejtette: az internetes közösségi platformokat működtető vállalatoknak

ellenőrizetlen hatalmuk van a cenzúrához, a tartalmak szűkítéséhez, szerkesztéséhez, megváltoztatásához, elrejtéséhez, és az állampolgárok egymás közötti, vagy a szélesebb közvélemény kommunikációjának bárminemű virtuális megváltoztatásához.

Az elnöki rendelet utasítja a kereskedelmi minisztériumot is, hogy kérje fel a médiumok jogi felügyeletét ellátó Szövetségi Kommunikációs Bizottságot (FCC) az érintett fejezet megvilágítására.

Trump bejelentette: a kormányzat a kongresszus elé terjeszt egy olyan törvénytervezetet, amely az 1996-os törvény bizonyos mértékű módosítását javasolja majd.

Erre azt követően került sor, hogy még kedden a Twitter hamisként jelölte meg Trump két bejegyzését is. Mindkettő arról szólt, hogy a levélben történő szavazás a választások "elcsalásához" vezethet, sőt az egyik bejegyzésben az elnök egyértelműen leszögezte, hogy a novemberi választásokon csalás lesz. A mikroblog-szolgáltató megjelölte a bejegyzéseket, és felhívta a felhasználók figyelmét az információk ellenőrzésének fontosságára. Ehhez két hivatkozást is csatolt, az egyik a CNN hírtelevízió riportjához vezetett, amely azt taglalta, hogy Trump állításai megalapozatlanok.

Az Egyesült Államokban vita kezdődött a platform eljárásáról. Többen kétségbe vonták a Twitter elfogulatlanságát.

Szerdán Richard Grenell, az amerikai hírszerzés csúcsintézményének, az Országos Hírszerzési Igazgatóságnak (DNI) a leköszönő ügyvezető igazgatója, Trump egyik támogatója máris arra szólította fel a Twittert, hogy távolítsa el vagy jelölje meg hamis hírként a Politico című portál munkatársának a személyéről szóló, már megcáfolt információit. A cég ennek a kérésnek nem tett eleget.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
Nagyon helyes. Ezek az óriás cégek aljas módon cenzúráznak miközben hatalmas állami pénzeket vesznek fel. A pofátlanság ne továbbja. Nem véletlenül elkezdték elhagyni ezeket a közösségi oldakat az emberek és más szabadvélemény nyilvánítást biztosító oldalakra mennek át.
RonaGyuri
@RonaGyuri: Trump bosszúja és a matyar rögvalóság

még az akartnál is frappánsabb a cikk címe

A 444.hu „Trump olyasmivel fenyegeti a Twittert és a Facebookot, ami nálunk évekig gyakorlat volt” című cikke foglalja össze Trump bosszúja körüli eseményeket. Mint ismert „Donald Trump amerikai elnök megelégelte a technológiai cégek – főleg az ideológiailag vezérelt, a szólásszabadságot és a véleményt korlátozó, és már az amerikai belpolitikai erőviszonyokat is eltorzító, befolyásoló – online cenzúráját, így elnöki rendeletet bocsájtott ki az online cenzúra megelőzéséről.”!
Nos meg kell mondjam, hogy a dolog nem csak, sőt főleg és inkább, a címben említett áthallás miatt érdekes.
Már ab ovo az is pikáns, hogy az egész a levélben szavazás intézménye körül alakult ki. Trump fenntartásait – egyébként minden alapot nélkülöző - fogalmazta meg, míg nálunk ez egy kicsit bonyolult. Lévén a köznépnek ez nem megengedhető csak a kiemelt fontosságú Semjén dísz-matyarok privilégiuma. Meg kell jegyezzem, hogy ártunk és qurmányunk pribékjei Erdélyben Trump fantáziáját jóval meghaladó módon csalnak!!
Másfelől az is tény, hogy nálunk a rezsim pribékjeinek nem tetsző FG bejegyzések megosztásáért rabosítás jár miközben a kormányzati média kórusban mocskolódik gátlástalan hazugságokkal.
A cikk legérdekesebb része az, hogy „Az elnöki twitben szokás szerint a légből kapott állítások keveredtek a könnyen cáfolható ténybeli hazugságokkal”!
Igen, ez is stimmel, na jó nálunk ez nem csak az elnökökre, hanem a teljes NER-elitre igaz! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2020. July 16., 07:04
Videó: lavina söpört végig Budapesten
Szórakozás - 2020. July 16., 06:31
Weisz Fanni és férje bejelentették, hogy szakítottak