Még mindig válságos az állapota annak a négy férfinak, akik tegnap hajnalban öt társukkal egy kisbusz utasaként egy 40 tonnás téglaszállító teherautóval karamboloztak a Balatonnál, a 710-es úton. A sofőr és három utasa a kisbuszban, egy férfi az ablakon kizuhanva szörnyethalt.

A kisbusz késve kezdett előzni, s amikor észrevette, hogy előtte vagyok, ráfékezett, de megpördült és elkapott

– idézte fel a szörnyű reggeli pillanatokat a Blikknek Tamás, a téglaszállító sofőrje.

Öt halott a Balatonnál: végignézte a haldoklásukat, és nem segíthetett rajtuk

Pedig mindent megtettem, hogy kivédjem a bajt, a padkára lehúzódtam, már nem volt hova menekülnöm, attól féltem, hogy a 25 tonnás rakomány is a nyakamba szakad.

Amikor a csattanás után Tamás kiugrott a fülkéből, a padkán a buszból kieső utas holttestébe botlott. A roncsban haldokló, jajgató, segítségért könyörgő utasokat látott. És voltak, akik már nem mozdultak.

Még most sem fogom fel a látottakat. Szörnyű érzés volt, előttem haldokoltak, de nem tudtam segíteni! Mindent megpróbáltam, de képtelen voltam kinyitni a roncs ajtaját. Szerintem sok idő kell még, hogy kiheverjem ezt a sokkot

– idézte a sofőrt a bulvárlap.

A mentők a négy túlélőt életveszélyes állapotban szállították a győri, a veszprémi és egy budapesti kórházba. A Blikk információi szerint egyiküknek eltört a gerince, egy 17 éves fiúnak a combcsontja, míg van köztük, akinek a koponyája és a mellkasa is megsérült.

Cikk- és címlapkép: MTI/Vasvári Tamás

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ludas Matyi
Borzalom a vazt!
Ahogy a magyarok vezetnek az valoban halalos!
Kis busszal 9 emberrel a fedelzeten akar ugy elözni, hogy nem biztos, hogy vissza is tud terni idöben a jobb oldali savba.
De ez nem csak a kisbuszokra vonatkozik, mert ezt megcsinaljak a pöfögö szemelygepkocsi vezetök is, es ha a szembe jövö nem ter le a padkara, akkor ö es az utasai is szörnyen halnak.
Sokszor tapasztalom a kanyarokban, hogy a köcsögök 90 % -a atter a szembejövö forgalom savjaba.
Egyszerüen nem ertem kitöl vasaroltak a jogositvanyokat.
Aki ilyen esetekben balesetet okoz egy eletre elvennem a jogositvanyat, gyilkossagi kiserlet miatt!
picike1
Mért nem elég ha haladsz ha nem biztos az előzés !
Ludas Matyi
@KarenHW75: ne hivjal meg, nyuljal magadhoz!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.