A csokot eddig 136 ezer család vette igénybe.

Minden eddiginél többen igényelték márciusban a családi otthonteremtési kedvezményt (csok)

– írta a Magyar Nemzet szombaton.

A lapot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) arról tájékoztatta, hogy az első negyedévben több mint 8 ezer család kérte a támogatást. Ez 2 ezerrel több igényt jelent a 2019 első három hónapjában mért adatnál. A január-márciusi időszakban így 29 milliárd forintot tett ki a kért összeg, 7 milliárddal többet, mint tavaly ugyanekkor.

Minden eddiginél többen kérték márciusban a csokot

Az MTI szemléje szerint

az otthonteremtési programot is felfuttatta a családvédelmi akcióterv, amely használt lakásra is elérhetővé tette a csok mellé felvehető kedvezményes hitelt.

Márciusban a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet ellenére igényelték kiugróan sokan a csokot – jegyezték meg. Ekkor csaknem 3 ezer kérelem érkezett, 10 milliárd forint összegben.

A 2015 júliusától elérhető csokkal évről évre többen élnek, korábban általában 1700-2700 volt a havi igénylések száma.

Az Emmi azt is közölte a lappal, hogy a csokot eddig 136 ezer család vette igénybe, 425 milliárd forint összegben. Egy család átlagosan 3,1 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült.

Falusi csokra az első negyedévben csaknem 3 ezer család kérelmét fogadták be a bankok. Az Emmi adatai szerint kilenc hónap alatt – tavaly júliustól idén márciusig – 8 ezren igényelték a támogatást az érintett 2500 kistelepülés valamelyikén. Mivel a kérelmek 45 milliárd forintról szóltak, az egy családra jutó összeg a falusi csok esetében magasabb: 5,4 millió forint – olvasható a Magyar Nemzetben.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Maria26
getmeets.com - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert keresnek
ómió
"Haladóék" pedig inkább migráncsimportra fordítanák!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.