A Balaton megkoszorúzásával és szolid ünnepséggel vette kezdetét az idei vitorlás szezon szombat délelőtt Balatonfüreden.

Megkoszorúzták a Balatont
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke hangsúlyozta: a koronavírus-járvány miatt elhalasztott olimpia fájdalmasan érintett mindenkit, de a szövetségben az a feladat, hogy a már megszerzett kvótákat megőrizve segítsék az olimpikonokat és a vitorlázókat abban, hogy formában tartsák, vagy újra formába hozzák magukat jövő nyárra, Tokióra.

Hozzátette: vannak még "halvány remények" további kvótaszerzésre is. Az elnök arra biztatta a vitorlázókat: döntsenek rekordokat idén, amit elvesztettek tavasszal, hozzák vissza a szezonban, és minél többen vegyenek részt a versenyeken. Szimbolikusnak nevezte a rendezvényt Bóka István, Balatonfüred polgármestere.

A városvezető úgy fogalmazott: a vitorlabontó ünnepség azt üzeni, hogy "élünk, itt vagyunk, és várjuk a balatoni szezont". A polgármester megerősítette, hogy július végén a Kékszalagot is megrendezhetik a Balatonon, majd hozzátette: optimizmussal és reménnyel tekintenek a szezon elé. Nemzeti kincsnek nevezte a Balatont Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője, aki kiemelte: Balatonfüred és a Balaton-felvidéki települések is felkészültek a szezonra.

A hagyományos vitorlabontó ünnepséget 1935 óta rendezik meg a Balatonon, csak a háborús időkben maradt el. A nemzeti lobogót idén a tó legöregebb hajója, a Kishamis helyett a felújított Tramontana fedélzetéről vonták fel, majd a legénység jelképesen megkoszorúzta a Balatont.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Maria26
https://getmeets.com... - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert keresnek

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.