Szórványos esetek továbbra is folyamatosan lesznek.

Vírusszakértő: Hozzá kell szokni, hogy a koronavírus-járvány nem tűnik el

Hozzá kell szokni, hogy a koronavírus-járvány nem tűnik el teljesen, szórványos esetek nagy valószínűséggel továbbra is lesznek – hívta fel a figyelmet Rusvai Miklós víruskutató az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

A szakember hangsúlyozta, minden járványra jellemző egy felfutó, majd egy lecsengő szakasz, lefolyása haranggörbe alakú. Mivel a koronavírus teljesen új kórokozó volt, a görbéje a nulláról indult, azonban valószínűleg nem érkezik vissza ugyanerre a pontra – mondta. Hozzátette: arra kell számítani, hogy időnként újra megjelenik majd az orvosi statisztikákban a koronavírus.

A magyarországi terjedést elemezve Rusvai Miklós azt mondta: egy kiugró pont – a Pesti úti idősotthonban kialakult gócpont – kivételével a járványgörbe nagyon lapos alakot mutat.

A műsorban beszéltek az úgynevezett "szuperterjesztőkről" is, akik a foglalkozásuk miatt sok emberrel érintkeznek, ugyanakkor nem betegednek meg nagyon, ezért továbbra is járnak közösségbe.

Rusvai Miklós hangsúlyozta: egy – több szempontot figyelembe vevő – "finomhangolással" megelőzhető lehet egy második hullám.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Maria26
getmeets.com - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert keresnek

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.