Érettségijét ünnepelte barátjával az a 18 éves gyulai fiú, aki a rendészeti középiskola után rendőrnek szeretett volna továbbmenni.

Vasárnapra virradóra aztán minden megváltozott: barátjával hazafelé tartva összetalálkoztak egy 27 éves fiatalemberrel, akit a frissen végzett diák halálra késelt, majd barátját is megvágta.

Az RTL Klubnak nyilatkozott a gyilkos egyik volt osztálytársa. A lány azt mondta, a fiú tisztában volt mentális problémáival.

Úgy tudom, hogy rendőrnek ment volna tovább, de nem volt benne biztos, hogy felvették volna, ugye a pszichológiai teszten egy ilyen ember nem tud átmenni" 

- mesélte a lány.

"Tényleg jófejnek tartottuk, mindenkivel kijött, aztán nem tudom, 11.-ben vagy 12.-ben minden megváltozott, így elment az esze"

- emlékezett vissza az osztálytárs, hozzátéve, a kollégiumban is voltak ügyei, egyszer például dezodor segítségével gyújtotta fel a padlót az épületben.

Az elkövető, mint kiderült először a Debreceni Honvéd Középiskolába járt, majd a békéscsabai rendészeti iskolában folytatta tanulmányait. Ezen az úton akart volna továbbtanulni is.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Rendőrnek alkalmas lett volna...A kilakoltatás biztos ment volna neki is.
division
@Clavigo: A kilakoltatás akkor történik, amikor az adós nem fizet. Valakinek végre kell azt is hajtania. Egyébként szomorú, hogy mindössze ennyit sikerült leszűrnöd az egészből.
Clavigo
@division: Akkor szomorkodjál...
division
@Clavigo: Nem rám nézve szomorú. Itt egy gyilkosról van szó, semmi köze a politikához, sem a kilakoltatáshoz. Annyira hiányzik az emberek zöméből a tárgyilagosság, hogy az már hihetetlen.
kereső
Most nem vonulnak fel a "megemlékezők"? Igaz a Deák -térinél is kiderült, hogy lukra futottak, mert mindhárom gyilkos derék székely , deli legény.
Maria26
https://getmeets.com... - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert keresnek

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.