A Köldökzsinór program bevezetése óta 22 340 külhoni magyar család igényelte az anyasági támogatást és 19 289-en kérték az életkezdési letéti számla megnyitását gyermekük részére – tájékoztatta a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) szerdán az MTI-t.

22 ezer határon túli élt már a magyar kormány anyasági támogatásával
Fotó: Pixabay

A támogatások csaknem kétharmadát a Kárpát-medencében élők vették igénybe, azon belül is

70 százalékuk Erdélyben, 15 százalékuk a Vajdaságban, 9 százalékuk Kárpátalján, 6 százalékuk pedig Felvidéken

- közölték.

Ugyanakkor a Kárpát-medencén kívül több, mint 8000 kisbaba után folyósították a támogatásokat. A gyermekek 95 százaléka Európában, 5 százaléka a világ más országaiban született – teszik hozzá.

Emlékeztetnek arra: a Köldökzsinór programnak köszönhetően

2018 januárja óta az anyasági támogatás, valamint a fiatalok életkezdési támogatása, a babakötvény ugyanúgy jár a külhonban születő magyar gyermekek után is.

A támogatásokkal Magyarország kormánya anyagilag is elismeri azokat a magyar családokat, akik gyermeket vállalnak a világ bármely pontján.

Az anyasági támogatás összege 64 125 forint, ikergyermekek esetén gyermekenként 85 500 forint, az életkezdési letéti számla megnyitásakor pedig az állam 42 500 forint támogatást biztosít, amely minden évben az inflációval megegyező mértékkel kamatozik

- idézik fel.

Továbbá a Köldökzsinór programba való bekapcsolódással egyidejűleg elindul a gyermek magyar állampolgárságának vagy magyar igazolványának kérelmezése is. Ez azt jelenti, hogy a program jelentősége az anyagi támogatáson felül a magyar származású gyermekek honosítása szempontjából is meghatározó – teszik hozzá.

Arra is kitérnek: bár a járványhelyzetben némileg csökkent az igénylések száma, de a kérelmeket a gyermek születését követő hat hónapon belül akár digitálisan is be lehet nyújtani. Vagyis a veszélyhelyzet múlásával várhatóan újra többen adják majd be az elmaradt kérelmeket. Ennek jelei már láthatók is a Vajdaságban – ismertetik.

Hangsúlyozzák, hogy a magyarság gyarapodásához

hozzájárul a csaknem 4,5 millió külhonban élő magyar. Ezen gyermekek, családok magyar identitásának megmaradása pedig nagymértékben függ az anyaország segítségétől.

A Köldökzsinór programmal a magyar családtámogatási rendszer átlépte a trianoni határokat, kifejezve ezzel azt, hogy minden magyar gyerek kincs, szülessen bárhol is a világban – tartalmazza az intézet közleménye.

(MTI)

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
A szomszéd kormányok közben elfordulnak és röhögnek rajtunk.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
A külföldi államok tagjaira van pénz.
Az itthoniak? Mint a cigányzenekerban...
Járni jár, csak...
Nessy
@namihami: papa, mama, nagyszülők, minimum 8 - 10 szavazat a fidesznek közpénzből.
csak úgy....
isten bizony,hogy a németek kivernék a huppot ha a magyarországi ,román,lengyel,cseh németek is kapnának itt szavazati jogot! mert mire föl ?
lampa laz
Ideje lenne elharapni azt a köldökzsinórt, mert egyre többen élősködnek már rajtunk. Nem a nemzetet, hanem a NER-t szaporítják ezek is, abból meg az is sok ami itthon van.
justhpeter
A szomszéd kormányok közben elfordulnak és röhögnek rajtunk.
RonaGyuri
A „ déjà vu” okán nem zárnám ki az alapjövedelmet sem

ártunk és qurmányunk büszkélkedik vele, hogy milyen bőkezűen bánik a határon-túli gyermekkel

Elsőre majdnem oda írtam, hogy is, ami persze nem azt jelenti, hogy a hazaikkal is, csak azt, hogy ezen a címen is öntik a pénzt a derék Semjén-matyarokank.
„A támogatásokkal Magyarország kormánya anyagilag is elismeri azokat a magyar családokat, akik gyermeket vállalnak a világ bármely pontján.” – írják, ami majdnem igaz is, de meg kell jegyezni, hogy annyi másban a világ bármely pontjába a magyar nem köztársaság nincs benne.
Igen, ahogy annyi másban, a választójog esetén is az un. határon-túliak egyenlőbbek.
Na erről ugrott be, lévén azok közé tartozom, akik a levélben szavazás intézményét a kezdetek óta szorgalmazom. Jól emlékszem arra, hogy a Fidesz volt az egyik meghatározó ellenzője a dolognak. Aztán bevezették a határon-túliaknak.
Manapság napirenden van az állampolgári alapjövedelem – van ahol komolyabb formában, nálunk csak ötlet szintjén – a Fidesz a leg határozottabban ellenzi. Ergo ne lepődjünk meg, ha bevezetik a Semjén-matyaroknak! =))
emerencia
Ha 1920-ban a későbbi nagyanyám nem menekül el Erdélyből, ma én már nyugdíjas lehetnék és meg lenne a lehetőségem pl. arra, hogy vigyázzak magamra a koronavírus idején. Ehelyett kemény munkával, idősen, rossz orvosi ellátás mellett kell kényszermunkán megkeresnem az ottaniaknak a busás magyar segélyeket és azokat a védőfelszereléseket, melyeket a fertőzésveszélyes munkám miatt én csak méregdrágán, saját pénzemből tudok megvenni. Hol itt az igazság?
RonaGyuri
@emerencia: igazság?? Hol élsz? Egy országban, ahol az illetékes NER-társnő a Varga Jucus??? =))
Nessy
@RonaGyuri: Az "igazságból" elveszett az "i"! (by Hofi )
Viszont "drága" levelezőtagozatosaik zsbre vágják a pénzt, élnek az itteni kedvezményekkel, most már a mi pénzünkön szülnek gyermeket, mi jön még??Természetesen az otthoni kedvezményeket is igénybe veszik, mert nekik az jár! Kissé drága szavazatok ezek!
Eladott Ország
Nem tetszik? Kit érdekel? Naponta tolják a pofánkba a milliárdokat, mégpedig a mi adófizetői milliárdjainkat, amiket nem ránk, nem az országban élőkre költenek. Odaadják az egyháznak, vagy éppen szavazatot vásárolnak belőle. És a nagyon egyszerűagyú kisembernek eszébe sem jut feltenni a kérdést, hogy de basszus, mi van azokkal, akik a határon innen születtek? Ezeknek kizárólag csak a látszat fontos, semmi más. Dögölhet itt halomra nyugodtan a kéménylakó, csak ne szem előtt tegye. Magas a szegények aránya? Nem baj, akkor majd nem számolják őket tovább. Túl sok ember fagy meg télen? Akkor nem adják ki az erre vonatkozó adatokat. Erről szól ez a nyomorult ország, semmi másról. A látszatról.
ómió
A magyar "külföldre trianonizáltan" is magyar. Sőt! Még akkor is, ha ez efftársilag érthetetlen!
Gyütt Mönt
@ómió: Sőt, magyarabb, mint a határon innen születettek! Igazi árja magyar.
Nessy
@Eladott Ország: Ez így tökéletes O.V. számára! 2 kg krumpli csak a szavazata ára!
Aki Én
@ómió: most, hogy a fidesznek érdeke. Ellenzékben viszont nem támogatta őket, szavazati jogot sem akart adni, mert ellenőrizhetetlen, nem itt él, nem itt fizet adót...
,, Az azóta köztársasági elnökké lett Áder érvei az alábbiak voltak:

Nem támogatjuk azért, mert elvileg sem tartjuk helyesnek, hogy Magyarország legfontosabb belpolitikai kérdéseiben olyanok is döntsenek, akik nem élnek Magyarországon,
akik nem adófizetõ polgárai az országnak,
és akik a két választás között semmilyen formában sem tudják az általuk választottakkal kapcsolatos véleményüket elmondani, ráadásul sokaknak semmilyen kötõdése nincs is már az országhoz.
Nem támogatjuk a választójog kiterjesztését azért sem, mert sokkal nehezebben ellenőrizhető a választások tisztasága.
Nem támogathatjuk azért sem, mert ez jelentősen növelné a költségeket."

Tőled persze a kóbor kutya sem várja el, hogy ezt átlásd.
namihami
@justhpeter: Már évek óta el se fordulnak.
Egy cikkhez írt kommentemben volt bátorságom azt mondani, hogy ezek is csak addig lesznek ""magyarok"", amíg a pénzcsap ömlik. Ezek azok a magyarok, akik csak a ""maroktartásban"" magyarok.
solidedge
Az itthoni népszerűségvesztést Orbán az importból akarja beszerezni. Ha itthon működik a 10 kg krumpli és az 5 ezer forint akkor a határon túl is fog működni az anyagi támogatás. Szavazatot vesz Orbán a mi pénzünkből. Ha tudná a külhoni hogy mi Orbán igazi arca kétségbeesve kérne az ellenzéktől bocsánatot. Csak hogy a fejükbe nyomták a lila ködöt.
ómió
@Eladott Ország: Mondtam már: öblösebb hazugságokat keress a bolsi hazugságlexikonban!
ómió
@Gyütt Mönt: Akár árja, akár nem, nálatok efftársaknál csak magyarabb lehet!
ómió
@Aki Én: Milyen "érdekes"! Akkor 2004. dec. 5-én is a Fidesz tagadta ki őket? Esetleg nem Böszme vezéred? És éppen az ő "statútumát" hazudnád most Áderre? Te már mindent, amit ti műveltek, műveltetek, a másikra hazudnád? Igazán "efftársi"!
Aki Én
@ómidióta: Attól, hogy buta vagy, tájékozatlan és betegesen Gyurcsányozol, még nem változnak a történelmi tények. A fidesz megelőzve Gyurcsányodat, már 1993-ban a határon túli magyarok szavazati joga ellen volt. Ez akkor is tény marad, ha sok olvasással feltornászod az IQ-dat 30 fölé.

Te jó bolsi módjára azt is letagadod, hogy forog a föld, ha éppen úgy áll érdekedben. De itt van erről a videó, ahol maga Áder mondja ezt el neked:

444.hu/2018/02/11/ader-a-fidesz-nem-tamogatja-hogy-olyanok-is-szavazhassanak-akik-nem-elnek-magyarorszagon-es-nem-adofizetoi-az-orszagnak
ómió
@Aki Én:Azóta viszont képes volt kiszabadulni az anarcholiberalizmus fogságából (nem úgy, mint ti, bolsiék fajkreténje, a bolsevizmuséból), amit még a magad mínuszos IQ-jával se tudsz lehazudni, tetüfi, még, ha a mocsadék bolsevik egódat máig is kétségbeesetten próbálod a másikra hazudni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.