Kikerült a köznevelési törvény parlamentnek benyújtott módosító tervezetéből az a javaslat, amely törvényi szinten is megerősítette volna: ne csak pénzbeli kártérítést kaphasson az, aki nem jutott megfelelő oktatáshoz, hanem oktatási, felnőttképzési szolgáltatást is megítélhessen számára a bíróság.

Gyöngyöspata: meghátrált a kormány, most az iskolaőrökkel próbálkozik

A javaslatot áprilisban még azzal indokolták, hogy ennek a lehetőségnek a megteremtésére a gyöngyöspatai ügyben hozott ítélet kapcsán merült fel igény. A Debreceni Ítélőtábla ugyanis mintegy 100 millió forintos kártérítést ítélt meg 60 roma fiatalnak, akik éveken keresztül elkülönített osztályokba jártak a patai iskolában. Az ítéletet felülvizsgálati eljárásában a Kúria is fenntartotta – írja a Népszava.

A döntést a gyöngyöspatai önkormányzat és a kormány is igazságtalannak nevezte. Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője, májusban arról beszélt,

szükség van törvénymódosításokra, világos beszédre és világos határokra.

Az egyik első lépésként a köznevelési törvény már benyújtott módosító javaslatát említette – amiből azonban épp az a rész maradt ki, amit kifejezetten Gyöngyöspata miatt tettek bele.

A Népszava érdeklődött az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, miért hagyták ki végül a lex Gyöngyöspataként is ismertté vált módosító bekezdést, de a cikk írásáig nem kaptak tájékoztatást.

Cikk- és címlapkép: MTI/Mohai Balázs

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Designer
Na, akkor itt álljon meg a menet! Ha ezt most kifizetik, akkor 3600 településen kezdik tartani a romák a markukat! Kitalálnak majd mindenféle ürügyet, holott iskolába se, vagy csak ritkán járnak a túlkoros egyedik!
fejezzük már be ezt az állandó acsítást, hogy "Ázé' meeee cigány vagyok?!" NEM! Azért mert cigányul viselkedsz!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
Javaslom az óvodaőröket. Időben szokjon hozzá az a büdös kölök, hogy az élet nem habostorta. Még a végén elfajul, oszt libsi lesz belőle. Bebaszna! Meg amúgy kell a beépített szerv mindenhová. A nagy testvér szelleme még a végén nem jut el valahová. Abból lesz csak kupleráj. Normális országokban nem iskola rendőrség van, hanem iskola pszihológus, aki segíti a problémás gyerekeket. Nálunk már ott is rendőrség lesz, bár az is igaz, hogy felemelték a rendőrök nyugdíjkorhatárát és egy 60 fölötti rendőr már nem nagyon tud a bűnözők nyomába eredni. Erre kitalálták az iskolarendőrséget, ami duplán hasznos, mert munkát ad az idős rendőröknek és ellenőrzi a tanárokat is, hátha nem elég nemzethyek. A gyerekek itt is csak másod vagy harmadrangúak. A csúti bűnöző cigánynak nincs szüksége intelligens, tanult középosztályra!
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/96782140_1498816073656455_7221317866987978752_n.jpg?_nc_cat=111&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=cAKTM4MfIwYAX-OCmvd&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=f7b7cefc74f9dd7a9e0a32c0e9f4ebf2&oe=5EFD9E3A
Nessy
@Eladott Ország: Erről a bólogatásról egy gyerekkori emléke jut eszembe. Csillaghegyen a templomban volt egy kis térdeplő angyal szobor, egy kis tálcával a kezében. Ha pár fillért rátettünk a tálcára, az lebillent, és a pénz a perselybe esett, az angyalka meg bólintott egyet.
Nem tudom miért jut egyre többször eszembe a bólogató kis angyal, bár a jelenlegieknek nem elég pár fillér a bólogatáshoz.
justhpeter
@Shikari: Addig fogsz bégetni mint az Orbán nevű példaképed többi követője, hogy eggyé fogsz válni velük és majd mehetsz a közös birkamenetre is cöffögni.
jesz
az osztályokba legalább egy nagyfelbontású, hibátlanul üzemelő kamerát is fel kellene szerelni. Akinek ez nem teszik, az ne járjon oda, ha tanár reklamál, akkor megértetni vele, hogy az ő érdekében van felszerelve.

Érdekes, hogy a fővárosi buszokon, villamosokon,stb senki nem teklamál a kamerák miatt..
kissé felnőttem
meg a hazugságaitokra szükség van ? koldusként kellenétek élni, aztán térden csuszva bocsánatot kérni mi az hogy szükség van törvény módosításra? nektek nem derogál a rendszer hiszen milliárdokat kaszáltok a nép meg vagy elmegy vagy éhezik mert nem titeket imád?Ez nektek Magyarország ez nektek Európa hát nekem már lassan nem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.