Négyszáz alá csökkent a koronavírus-fertőzéssel ápolt betegek száma, és négy olyan megye is van, ahol nincs igazolt fertőzött – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília hozzátette: továbbra is kedvezően alakulnak a járványügyi adatok; az elmúlt 24 órában 16 új esetet regisztráltak, jelenleg 1183 aktív fertőzött van, 397 embert ápolnak a kórházakban, és 21 beteg van lélegeztetőgépen.

Elmondta:

Baranya, Bács-Kiskun, Békés és Tolna megyében nincs igazolt fertőzött.

Ismertetése szerint Budapesten 487, Pest megyében 144, Zalában 202, Fejér megyében 146, Komárom-Esztergom megyében 135, Nógrádban 22, Csongrád-Csanád megyében 13, Veszprém megyében 8, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 6, Győr-Moson-Sopron megyében 5, Hajdú-Biharban 4, Jász-Nagykun-Szolnok és Vas megyében 3-3, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Hevesben 2-2, Somogyban 1 a fertőzöttek száma.

Minden jel arra mutat, hogy kedvezően alakul a járványgörbénk

— mondta Müller Cecília, aki szerint lehetőség nyílt arra, hogy a szociális intézményekben részlegesen feloldják a látogatási tilalmat. Ugyanakkor csak korlátok között, óvatosan lehet látogatni: a pozitív teszttel rendelkező bentlakók karanténban vannak, ők nem látogathatók. Ahogyan fontos, hogy csak egészséges ember léphet be ezekbe az intézményekbe, ha van erre lehetőség, akkor a találkozásokat szabadtéren kell megszervezni. Ha ez nem lehetséges, akkor biztosítani kell egy külön helyiséget, ahol betartható a 2 méteres biztonsági távolság.

Maszk viselése mellett fodrász, pedikűrös, manikűrös fogadható a szociális intézményekben.

Fekvőbetegek is látogathatóak, azonban ha többszemélyes szobában vannak, egyszerre csak egy embert lehet látogatni, természetesen maszkban.

"Még nincs itt az ideje a kórházi látogatási tilalom feloldásának"

A tisztifőorvos felhívta a figyelmet arra, hogy a kijárási korlátozás továbbra is fennáll, és

a fekvőbeteg egészségügyi ellátó intézményekben még nem oldják fel a látogatási tilalmat sem, mert ott jellemzően nagyobb a behurcolás lehetősége, az ottani betegeket jobban kell félteni.

Müller Cecília arról is beszélt, hogy a diákok a higiénés szabályok betartása mellett megtarthatják a ballagásokat: megfelelő távolságot kell tartaniuk, amikor végigjárva elbúcsúznak iskolájuktól. A szülők nem mehetnek be velük az épületbe, az iskola udvarán vagy az iskola előtt, megfelelő távolságot tartva követhetik az ünnepséget.

Müller Cecília az Origo kérdésére azt mondta, hogy többen úgy vélekednek, a koronavírus is szezonális jelleget ölt majd, de erre nincsen bizonyíték.

A környezeti tényező legfeljebb a terjedést befolyásolja

- tette hozzá.

Olyan országokban is pandémia van, ahol nagyon meleg van

- tette hozzá az országos tisztifőorvos.

Forrás: 24.hu, Origo

Címlapkép: MTI/Árvai Károly/kormany.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.