Komoly kritikákat fogalmazott meg az ellenzéki párt.

A jövő feléléséről és a bosszúról szól a kormány stratégiája – kemény kritika az ellenzéktől

Keresztes László Lóránt szerint 2021-es költségvetés számait nézve nem látszanak abban a kormány által megfogalmazott célok, a gazdaságvédelem és a munkahelyteremtés.

Ráadásul a kormány alárendeli a munkahelyteremtést egyéb szándékoknak, például a Budapest-Belgrád-vasútvonalnak – mondta.

Közölte, idén és jövőre minimum 180 milliárd forintot költenek el erre a projektre, azaz éves szinten 150 ezer új munkahely megteremtését áldozzák fel.

Hozzátette: a járvány miatt kialakult gazdasági helyzet megmutatta, hogy nem lehet a fertőzéshullám előtti utat folytatni.

A frakcióvezető értékelése szerint a 2021-es büdzsé növeli magyar gazdaság kiszolgáltatottságát a nagyhatalmi érdekeknek és továbbra is összeszerelő üzemekre építi a gazdaságot.

A kormány lehetetlenné teszi a helyi gazdaságfejlesztést az önkormányzatok háttérbe szorításával és a megszorító intézkedésekkel, valamint tovább gyengíti a felsőoktatás és nem fektet elegendő forrást az infrastruktúrába – mondta.

Keresztes László Lóránt hangsúlyozta, az LMP szerint szemléletváltás kell, önellátásra és erős helyi gazdaság megteremtésére, patrióta, zöld gazdaságpolitika megvalósítására van szükség.

Ez nem képzelhető el a felsőoktatás megfelelő szintű támogatása nélkül – mondta.

Hozzátette: ehhez szükség van jó infrastruktúrára, a vidéki térségek elérésének növelésére is.

Kérdésre válaszolva elmondta, a költségvetéshez benyújtandó módosító indítványaikkal alapok létrehozását kezdeményezik, például a szociális területen, hogy a terület dolgozói is megkapják a megfelelő jövedelmet.

Kezdeményezik egy gazdaságvédelmi alap létrehozását, amelynek révén főleg a fenntarthatóság elveit követő gazdaságfejlesztési és munkahelyteremtési programok indulnának.

Hozzátette: lesznek javaslataik az infrastruktúra és a közösségi közlekedés fejlesztésére, továbbá a felsőoktatás forrásainak növelésére.

Forrás/kép: MTI/Balogh Zoltán 

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rockxy
@Jozefina: Váltsd má le őket, ha arra jársz!
kokopelli
@Jozefina: ...és végre tudatosítani,hogy az amerikai G.Birnbaum milyen büszke arra,hogy az V.Orbán-nak anno
a "Soros utálatosképet" megalkotta ill. életrehívta! Odaát nyugodtan elmesélheti,mert t.k. abból él!Az állandó jellegű
tettestársa az Arthur Jay Finkelstein (aki egy Donald Curiale nevű homokossal házasodott öszze) közben feldobta
a bakancsait,így ő egyedül maradt a Soros-kampánnyal!Azt nem árulta el,hogy az Orbán-kormány tovább tejel-e!"
A Trump választási kampányában is részt vett,ahol a Soros-balhét tovább folytathatta!Az Orbánék maguktól soha
nem tudták volna a "Soros-képet" felépíteni!
nezelodo
Nem irigylem a Varga Misit, csak itt a fórumon három nála jobban hozzáértő tűnt fel, és loboghat a gatyája, mert a helyére esélyesebb, a Tibi a cicus meg a Pege: Ők biztos helyeslik pl. hogy a határon túli focibolondokat tömje ki milliárdokkal a hazai pszichopata, az ő zsebükre is számítva pl a 27 %-os ÁFA beszedésénél is.
Clavigo
@Shikari: Van tv a szállásodon, bozgor ?
ómió
Bizony! "Az" csak a 10%-os államháztartási hiány efftársi évadában "látszott"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.