A Die Presse szerint, aggasztóan kevés a víz a Fertő-tóban és egyelőre az osztrák szakemberek sem tudják, mit kellene tenni.

Utoljára 1965-ben volt ilyen alacsony a szint, ezért Burgenland tartomány munkacsoportot nevezett ki, nehogy a vége az legyen, mint 150 évvel ezelőtt, amikor a tó hat évre teljesen kiszáradt. A gond az, hogy nem hull elég eső, márpedig az adja a fő utánpótlást. És a következő évek kilátásai sem túl jók, figyelembe véve a várható klimatikus változásokat – írja a lap nyomán a Népszava.

Szakemberek felvetették, hogy vagy a Dunából, vagy a Rábából vezessenek át vizet, de ez azonnal kiváltotta a környezetvédők felháborodását, mert úgy ítélik meg, hogy az katasztrofális ökológiai következményekkel járna. A két folyó vize ugyanis mészben gazdag, ezért iszaposodást váltana ki a Fertő-tóban.

A szakértők most az összes érintett – köztük a Természetvédelmi Világalap (WWF) – véleményét is ki akarják kérni. Vezetőjük abban látja a kiutat, hogy a magyar társszervek közreműködésével a talajvizet kell igénybe venni a pótlásra. Annál is inkább, mert ha teljesen eltűnne a víz a tóból, az dráma volna az egész környék idegenforgalma szempontjából.

(nepszava.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.