A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) nem támogatja az iskolaőrség létrehozását.

Az érdekvédelmi szervezet által kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben kiemelték: az erőszaknak, így az iskolai agressziónak minden formáját elutasítja a PSZ, és egyetért azzal, hogy a pedagógusok csak nyugodt légkörben tudnak nevelni és oktatni, ez szolgálja a diákok érdekeit is.

Az iskolai agresszió megfékezésére a megelőzést, az ezt segítő szakemberek alkalmazását tartják azonban a leghatékonyabbnak, ezért elutasítják az iskolaőrség létrehozására tett törvényjavaslatot.

Kifejtették: nem állapítható meg a parlament elé benyújtott módosításból, ki és miként dönti majd el, egy iskolában szükséges-e az iskolaőrség alkalmazása, a nevelési-oktatási intézmények részéről ki és milyen jogkörben lesz jogosult az együttműködési megállapodás aláírására, annak lesz-e minimális vagy maximális időtartama.

Célszerű lenne már most tisztázni az iskolával kötendő együttműködési megállapodás fontosabb tartalmi részleteit, hiszen így egyáltalán nem is sejthető, várhatóan milyen lesz a kapcsolattartás az iskolaőr és munkáltatója, valamint a nevelési-oktatási intézmény, annak vezetői és alkalmazottai között. Feltételezhetően az intézményvezetőnek semmilyen beleszólása nem lesz az iskolaőrök munkájába.

A módosításban nem egyértelmű az sem, az iskolaőr a pedagógusokkal szembeni fellépésre is jogosult-e, illetve a diákok egymás közötti konfliktusaiba is beavatkozhat-e.

Az sem tisztázott: az intézményvezető és az iskolaőr között milyen kapcsolat lesz – jegyezték meg.

Javaslataik között szerepel, hogy kétszáz tanulónként legalább egy iskolapszichológust foglalkoztassanak, aki az iskolában elérhető minden nap, tehát növelni szükséges a létszámukat.

A fejlesztőpedagógusok, gyógypedagógusok számának jelentős növelését is indokoltnak látják, különösen a hátrányos helyzetű térségekben. A nehéz körülmények között végzett munka fogalma ne településhez legyen kötve, hanem az iskolában tanuló hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű tanulók, integrációra szoruló gyermekek arányához.

A pedagógiai asszisztensek – akiknek létszámát szintén emelni kell – segíthetnek a konfliktusok korai felismerésében, a tanulási kudarcok leküzdésében partnerei lehetnének a pedagógusoknak – írták. Fontosnak tartanák a gyerekvédelmi rendszer alaposabb felülvizsgálatát, hatékonysági tanulmányok készítését, több szakember alkalmazását. Szintén alapvető lenne a családvédelmi szakemberek, szociális munkások szorosabb együttműködése a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokat ellátó pedagógussal – áll a közleményben.

Forrás: MTI

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
@ómió: Ahogy elnézek te nyomorék, neked semmilyen oktatás sem jutott...:) Ezért végzel ilyen nyál munkát mi, mert egy baszadék, tehetségtelen tróger vagy és a gerinc hiányából viszonyt a fidesz alatt jól lehet élni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jancsipapa
Ja,kérem ,akik nem gyakorló tanárok ,könnyen látják máshogy...
SystemError
@ómió: Ahogy elnézek te nyomorék, neked semmilyen oktatás sem jutott...:) Ezért végzel ilyen nyál munkát mi, mert egy baszadék, tehetségtelen tróger vagy és a gerinc hiányából viszonyt a fidesz alatt jól lehet élni.
ómió
@SystemError: Hogy hazudik, fortyog a bolsevik szarkupac!! De nem lep meg, hogy éppen tebelőled!
Gyütt Mönt
Szerintem akármilyen ellenérvet hoznak fel a pedagógusok, erőből átnyomják. Ez már a napi rutin része.
Csizmás Kond
Az aki nem kapott egy harmadikosztályos tizennyolcéves cigánypurgyétol még pofont az nem is tudja felfogni, hogy ki is állapíthatja meg kell-e őrség vagy nem...
Jozefina
Mindenhol előfordul, hogy a tanulók valamiért, valakire besokallnak!!! Ez úgy tűnik kis hazánkban egre több. Valahol az iskolai nevelést, a diákok szabadidős tevékenységét jobban kellene lezelni!!! Több közös program, kirándulás, közös feladatok megoldása oldhatja a feszültégekt! Persze a családi háttér is sokat számít!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.