Rémhírterjesztés miatt büntetőfeljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MSZP Facebook-oldalára vasárnap felkerült, de azóta törölt videó miatt.

Rémhírterjesztés miatt büntetőfeljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MSZP Facebook-oldalára felkerült videó okán, amelyben megjelent Korózs Lajos, a szocialisták országgyűlési képviselője és Németh Athina is, „aki mentőtisztnek szólíttatta magát”

– olvasható az Emmi közleményében.

A minisztérium szerint Németh Athináról kiderült, hogy sem az Országos Mentőszolgálat, sem a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, sem az Állami Egészségügyi Ellátóközpont nyilvántartásában nem szerepel, „sőt az általa megnevezett Szamaritánus Mentőszolgálat is határozottan cáfolta, hogy a hölgy valaha is dolgozott volna náluk”.

Az Emmi álláspontja szerint a videóban elhangzott hamis állítások a jelen veszélyhelyzetben különösen alkalmasak voltak a társadalomban indokolatlan nyugtalanság keltésére, az egészségüggyel szembeni közbizalom aláásására, ezen keresztül a járvánnyal szembeni védekezés hatékonyságának lerontására.

Az állítások, valamint az, hogy a nyilatkozó személy „mentőtisztként” fogalmazta meg őket, súlyosan sértették továbbá az egészségügy egész szervezetrendszerét, sárba rántva az egészségügyi dolgozók szakmai becsületét, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezúton is visszautasít. Sajnálattal látjuk, hogy amellett, hogy a baloldalra az egész járvány alatt nem lehetett számítani – a baloldali pártok most már odáig mennek, hogy akár hírhamisítást végeznek, csak azért, hogy a kormányt támadják

- írja az Emmi.

Az EMMI közleményében kiemelte, hogy a baloldalra nem lehetett számítani a járvány alatt.

Mint ismert, vasárnap délután a szocialista párt egy drámai hangú kisfilmet tett közzé a közösségi oldalán, amelyben Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnöke a magát mentőtisztnek nevező Németh Athinával beszélgetett a magyar egészségügy helyzetéről. Mint a videóból kiderül, Németh Athina a kórházkiürítés idején bejelentette a Facebookon, hogy tíz hazaküldött beteg ellátásában segítséget tud adni.

A tíz hazaküldött betegből tíz nap alatt kilencen meghaltak

- mondta a videóban. A mentőtiszt visszaemlékezése szerint volt olyan tumoros beteg – egy 58 éves nő-, akit szombati napon úgy küldtek haza, hogy félig volt csak összevarrva a hasa. Mikor ezt észrevette, Németh Athina felhívta az onkológiai sebészt, aki azt mondta, rögtön indul. Másfél óra múlva újra rátelefonált a sebészre, hogy már nem kell jönnie, meghalt a beteg – mondta az önkéntes ápoló az azóta törölt videóban.

A videó megjelenése után hétfőn az OMSZ közleményben jelezte, hogy a nőt egyetlen megkérdezett mentős sem ismeri, és nem szerepel sem a szervezet, sem a magyar egészségügyi szakdolgozók nyilvántartásában. A nő által megnevezett magánszolgáltató is ezt nyilatkozta.

A hölgy hétfőn este a szocialista Korózs Lajossal együtt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt, ahol azt állította, hogy jelenleg is egy hazai mentőszolgálatnál dolgozik és legközelebb szerdán lesz szolgálatban. Állítása szerint azért nem szerepel a szakdolgozói nyilvántartásban, mert nem fizette azt soha. Arra a kérdésre, hogy miért vették le a videót a közösségi oldalról, Korózs Lajos azt felelte:

az OMSZ érzékenysége miatt döntöttek így.

Forrás: 24.hu, Blikk, Origo

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Ha ez is csak azt a célt szolgálta az MSZP részéről, hogy egy átlag polgár ha azt hallja, hogy betegeket küldtek haza a Fideszesek meghalni, akkor teljesen elbizonytalanodjon, akkor ez csak azt bizonyítja, amit úgyis tud mindenki: az MSZP a Fidesz kottájából játszik.
Ugyanez a Kórozs Lajos a TV székház előtt a DK-sokkal összefogva oltotta ki a tüntetők jogos dühét, amikor a rabszolgatörvény ellen tüntettek és ő szépen hazaküldte az embereket.
Egy éve meg a patkányozós videót vették le Újhelyiék a Fidesz kérésére:
"Az MSZP levette a patkányozós válaszvideót a Facebook-oldaláról"
444.hu/2019/04/30/az-mszp-levette-a-patkanyozos-valaszvideot-facebook-oldalarol

Aljas dolog, amit az MSZP csinál...
Zsopiale
Nyilván nem hazudik a nő, hanem valami Máltai jellegű mentőnél dolgozik, mentőápolóként. Tehát nyugodtan hazugságvizsgálat alá lehet vetni, nem viccből ment be az ATV-be és vállalta az interjút. Az is nyilvánvaló, hogy azokat a betegeket szállították el a karitatív mentőszolgálatok,akikre az OMSZ-esek azt mondták, hogy na jó ezt inkább hullaházba vigyék... (Mert sajnos nem ritkán így beszélnek, a defibrillátort, pl hullahoppnak hívják sokan közülük); tehát azok a végstádiumosok, akiket megillettek volna a méltányos, emberséges, kegyeletteljes utolsó órák, azokat is kibaszták a kórházak mint macskát szarni. Tehát ezzel ennek nincs vége, hanem ez csak a kezdet. A kormány tömeggyilkos bűncselekményei, ezzel bizonyítást nyertek... rémhírt egyébként ne kell itt terjeszteni, mert az egész ország 10 éve egy rémtörténet...
levarosbukta
@Zsopiale: Nyilván nem hazudik. De! Kőkemény bizonyítékokkal, ha kell titokban készített videófelvételekkel, hangfelvételekkel, fényképekkel, kórházi zárójelentésekkel kell mindent alátámasztani különben mint látható ízekre szednek, elhiteltelenítenek ezek mindenkit. Többször belefutott már az elmúlt években ilyen hibákba az ellenzék és nem és nem tanul belőle.
Zsopiale
@levarosbukta: Aha, oké... akkor mutass légyszíves, akár csak egyet is, ezekből a "kőkemény" bizonyítékokból..!
ómió
Egy sehol nyilván nem tartott "mentőtiszt" bolsevik hazudozása miatt? De hisz az az efftársak lételeme!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.