Nagy Blankát többek közt „ócska kis prolinak” nevezte Bayer Zsolt, de ezt a bíróság szerint tűrnie kell az érintettnek.

Felmentette a Fővárosi Központi Kerületi Bíróság Bayer Zsoltot az ellene becsületsértésért indított perben, amelyet a diáktüntető Nagy Blanka kezdeményezett. A Népszava tudósítása szerint a bíróság úgy ítélte meg, hogy ha valaki kiáll a nyilvánosság elé, és elmond egy beszédet, a közélet aktív szereplőjévé válik, és innentől kezdve tűrnie kell a kritikát.

Bayer szavai pedig beleférnek a véleménynyilvánítás szabadságába, és nem valósítottak meg becsületsértést.

Az ügy a 2018-as túlóratörvény miatti tüntetéshez kapcsolódik, ahol az akkor érettségi előtt álló Nagy Blanka is felszólalt; a lány fertőző járványhoz hasonlította a Fideszt, amely szerinte lerabolja az országot.

Bayer ezután az Echo TV műsorában

„szerencsétlen, nyomorult, rohadt kis prolinak”, illetve „igazi kretén, barom állatnak” nevezte Nagyot, akire aztán a kormánypárti média össztüze zúdult. Azt írták róla többek közt, hogy több tárgyból bukásra áll, illetve sokat hiányzik, alig jár iskolába.

A Bayer Zsolt ellen indított eljárásban a Fővárosi Központi Kerületi Bíróság első körben elutasította Nagy Blanka keresetét, kimondva: Nagy Blanka közszereplőként tűrni köteles a bírálatot. Ezt a döntést a Fővárosi Törvényszék megsemmisítette és új eljárásra kötelezte a bíróságot, ám most ismét felmentették Bayert. A döntéssel szemben Nagy Blanka fellebbezni fog.

Címlapkép: YouTube/ECHO TV

(nepszava.hu)

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Na hát akkor ez meg fasszopó, saját szóhasználatával Orbán diktatúrájának "meleg szarig benyaló" takony. Igazából egy senki, aki élvezi ennek a náci rendszernek az előnyeit, addig amíg újra nem a képességeinek megfelelő helyen találja magát
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SystemError
Na hát akkor ez meg fasszopó, saját szóhasználatával Orbán diktatúrájának "meleg szarig benyaló" takony. Igazából egy senki, aki élvezi ennek a náci rendszernek az előnyeit, addig amíg újra nem a képességeinek megfelelő helyen találja magát
nezelodo
Eddig is fel volt mentve minden írott és íratlan szabály alól, ezért teheti azt amit eddig is, ez saját minősítésén túl a "keresztény kormányzatunk" tükörképe is, amiről öntelten azt hiszik Istennek tetsző cselekedet.
SystemError
@simmering73: Nehéz eldönteni a képről, hogy input vagy output, mert szerintem kétirányú az a járat Ha szarról van szó, akkor szerintem ő egy igazán széles körben alkalmazható személyiség.
RonaGyuri
@RonaGyuri: Tényleg csak nekem furcsa,

mert nekem ez így nagyon pikásnak tűnik

„Fenntartót keres a Magyar Honvédség nevében a központosított fegyveres beszerzésekért felelős Védelmi Beszerzési Ügynökség „közepes szállítórepülőgépekhez” a 2020-2025 közti időszakra ” – derült ki a közbeszerzési értesítőből.
Nos sokunk számára újdonság, hogy a „nem kormánygépek” üzemeltetését külsősökkel oldották meg. Annál is inkább, mivel „szigoróan titkos (30 évig titok), hogy mikor, merre és milyen megbízásokat teljesítenek az Airbusok akár kormánygép, akár másmilyen szerepekben”!!
SystemError
@RonaGyuri: Nem véletlenül...:)

Mint az oldal alján is látható a Propi üzemeltetője a :PS Online Média KFT.
Ennek a cégnek pedig tulajdonosa:

MANGUSTA INVEST S.A offshore cég...
www.e-cegjegyzek.hu/?cegadatlap/0109946443/TaroltCegkivonat

Akik bizony foglalkoztak ezzel is:
atlatszo.hu/2017/03/28/igy-mozognak-a-nemzeti-tokesosztaly-maganrepulogepei/

"Joelle Mamane és Marie-Laure Aflalo nevét nemrég említettük egy magyarországi médiafelvásárlás hátterét ismertető cikkünkben. A két luxemburgi befektető az igazgatója annak a Mangusta Invest SA-nak, amely beszállt Tombor András, volt miniszterelnökségi főtanácsadó vállalkozása mellé az Atmedia reklámcégbe. Az Atmedia az Andy Vajna-féle TV2 egyik nagy beszállítója."

Még egy kis adalék ezekről:
adatbazis.k-monitor.hu/adatbazis/cimkek/mangusta-invest-sa

Hát ezért lett törölve...:)

Igaz @ómió, @pegero, @shikari, @durbincs és a többi kolléga. Hát mi folyik itt Gyöngyösön?...:)
SystemError
Amúgy szánalmas, hogy kebelbarátjának nem tud egy rendes ingatlant lopni a GECI és ilyen alja odadobott mórázskból tud csak megélni szegényke, miközben minden fidesz csótány hajókon kokózik el százmilliókat .

Ilyen barátot...:)

24.hu/kozelet/2020/04/08/bayer-zsolt-onkormanyzati-lakas-budai-var-lakascsere-trukk-uri-utca/
tudode
Bővült a magyar szótár, mivel
.
Nyelvében élDÖGÉL a nemzet, de nyelvével még senki sem nemzett!
Nessy
Bayer Zsolt "elvtárs" korában azért nem volt ilyen alpári, és trágár! . Manapság is egy jobb kocsmából kitiltanák , vagy laposra vernék, azért nyilatkozik csak a királyi médiában!
Eladott Ország
@ómió: ma, 08:41; ☻Hogy hol fog kikötni az udvari keresztes költő a végén, azt nehéz lenne megjósolni. A szakorvoshiány közismert, de a megfelelő intézményi háttér sem adott. Van egy nagyon jó hely számára, és a többi fideszes gyökérnek ahol ezeket kezelni lehet, ahol van szakember és eszköz is, és ez a hely nem más, mint a szegedi Csillag!
Nessy
@Eladott Ország: Tévedsz! Bayer mindig megtalálja az aktuális talpakat, ahol többet fizetnek! Ha már az elveit nem tudja, mert nincs neki!
ómió
@Eladott Ország: Keller efftársad is - tudod: a volt "elszámoltatási kormánybiztosotok" - hasonlókat delirált, de még egy nyomorult bírósági pert se volt képes összehozni! Álmodozzál, hazudozzál csak - jó efftárs módjára! Lopni meg majd, ha kormányon lesztek!
Zsopiale
Ezzel amúgy a vidék Magyarországát is megértette agybajer szarbáncsicska főtroll baromállat, tekintve hogy nyíregyházi lány ugyebár, ráadásul nem lehet proli, azaz melós, mivel gimis volt, amikor a nevezetes (amúgy üdítően őszinte) beszédét elhörögte... a folyamatosan a szájából fost fröcskölő agybajer meg még reklamált a trágárság miatt... látszik, hogy a konkurenciát nem tűri, főleg szembenálló oldalról, sőt hozzászokva sincs nagyon... Persze proli családból származhat, csak akkor már nem csak a vidéki magyarokat sértette meg a NER-SSevik maffia fő szarosszájú troll patkánya, hanem a munkásokat is, holott itt ugyebár munka alapú társadalom van... gratuálunk agybajer zsótika, ügyeset fostál megint a redves náci pofáddal... XD
jesz
Blanka tudhatta volna, hogy esélye sincs..tehát Bajer állítása igaz?
legott
És akkor most nézzünk bele egy kicsit, Bayer Zsót elméjébe: www.youtube.com/watch?v=rmHDhAohJlQ
simmering73
@Shikari: Náladnál primitívebb mocskot aligha találni.
kereső
A magyar biróság szentesitette az uszitó, gyúlölködő, megbélyegző beszédet?? Van-e még lejjebb?
görbetükör
"Az ész ritkán lakik a közönséges emberekben és még ritkábban a nagy szellemekben." (Anatole France)
görbetükör
"A nemes ember csiszolja másokban a jó tulajdonságokat, és nem mélyíti el másokban a rossz tulajdonságokat. A közönséges ember ezt éppen fordítva csinálja." (Konfuciusz)
ómió
@Eladott Ország: Álom-álom, bolsi álom! "Pikáns" hazudozással "dúsítva" de "édi" is lehet!
vitriol
Felmenthetnék bayert a további megszólalása alól! Az lenne a méltányos ítélet a főnökétől!
namihami
@kereső: 08.55: Van és lesz. A Fideszről és szolgálóiról beszélünk. Azok pedig folyamatosan képesek a saját szintüket is alulmúlni.
kereső
@namihami: Na de a "magyar FÜGGETLEN!!!biróság"???
solidedge
A bíróság Bayer gyengeelméjűségére hivatkozva hozta meg a döntést.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.