Szex közben verte a feleségét, és azzal érvelt: „igazán megteheti érte”, hiszen „ez a dolga”.

Házasságon belül szexuális kényszerítés miatt emelt vádat a győri ügyészség

A Győri Járási Ügyészség hozzátartozója sérelmére, folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés bűntettével vádol egy férfit, aki – együttléteik során – stresszlevezetés érdekében rendszeresen bántalmazta a feleségét, és őt ennek eltűrésére kényszerítette.

A vádirati tényállás szerint a házaspárnak két gyermeke született, őket a feleség egyedül nevelte Győrben, mivel a vidéken dolgozó férfi a családját hetente egy-két alkalommal látogatta. A feleség a férj vállalkozásában, otthonról dolgozott.

A húsz éves házasságuk utolsó éveiben a férfi a feleségével a munkahelyi stressz miatt egyre agresszívabb lett, és rendszeresen hangoztatta, hogy anyagilag tőle függenek.

A férfi a feleségét az együttléteik alkalmával bántalmazta is, ennek rendszeres eltűrése érdekében kezdetben azzal érvelt, hogy ezt a stresszlevezetés céljából a felesége

igazán megteheti érte,

hiszen „ez a dolga”, ellenkező esetben ő „egy szemét alak”.

A sértett tiltakozását a férfi azzal próbálta megtörni, hogy a bántalmazó együttlétek nélkül egyre kevesebb, majd idővel egyáltalán nem biztosított semmilyen anyagi forrást a családjának.

A nő utóbb szakított a férfival, aki ekkor a nő ingatlanához ment, és mivel oda nem engedték be, feleségét és a saját szüleit azzal fenyegette meg, hogy elvágja a torkukat.

A vádlott terhére rótt bűncselekmény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(Ügyészség)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Joker
8 év sötétségért és a többiért :-(((( annyi idő kevesebb mint ami jól esik neki .
Gyütt Mönt
Tiltakozunk, nem csatlakozunk az isztambuli egyezményekhez. Az olyan liberális lenne.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.