"A szúrás biztonsága" címmel közölt cikket a magyarországi késes gyilkosságokról a 168 Óra.

Megdorgálta a magyar rendőrség a kormánykritikus lapot

Azt írják, egyre több ilyen jellegű emberölés történik Magyarországon, és ez komolyan megrengeti az emberek biztonságérzetét is. 

A rendőrség honlapján közleményben reagált, kifigurázva az eredeti címet:

168 Óra, az elszúrás biztonsága

- címmel.

A rendőrségi honlapon azt írják, a cikk állításaival ellentétben az ORFK június 8-án megküldte a kért adatokat az újságírónak.

Válaszunkból kiderül: idén 44 szándékos, befejezett emberölés miatt indult eljárás, ebből 43 esetben már elfogták és kihallgatták a gyanúsítottat. A jelenleg még felderítetlen eset egy újszülött megtalált maradványaival kapcsolatos.

Az adatokat felhasználva Látványosan kevesebb a gyilkosság, de egyre többen oltják ki hozzátartozójuk életét címmel június 9-én jelentetett meg cikket a 168ora.hu

- írja az ORFK.

Az stem tartják etikusnak, hogy "a hetilap a cikkében az „ORFK nyomozó osztályának életvédelmi szakirányítójaként” megszólaltatott szakértőnél elfelejtette feltüntetni, hogy az illető már 16 éve (!) nem aktív rendőr".

Az pedig csak hab a tortán, hogy az említett szervezeti elem sem létezik már ilyen elnevezéssel

- olvasható a közleményben.

A rendőrség szerint "a valós adatokat figyelmen kívül hagyva, hamis állításokkal riogatni az embereket megengedhetetlen. Még a 168 Órának is."

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
B+ !!! Ennyit a sajtószabadságról !!! Aztán megy sirás-nyögés, ha az EU beleszól !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
volvós
B+ !!! Ennyit a sajtószabadságról !!! Aztán megy sirás-nyögés, ha az EU beleszól !!!
tudode
Aki/k/ nem tűrik a kritikát, ne szegődjenek politikusnak, még úgy sem, hogy képtelenek művelni a politika művészetét, az értelmes vitát!
.
Ha má a gimnazista leánynak is tűrnie kell azt, hogy a nemzet kocsisa illetlen szavakkal illesse amiatt, mert kritizálni merte azokat, akik fütyülnek az ifjúság jövőjére:
.
hirtv.hu/ahirtvhirei/pert-nyert-bayer-zsolt-az-ifju-baloldali-titan-ellen-2503110
---------------------------
.
Az nyert, aki egymásközt, KÖZJOGI MÉLTÓSÁGOK között szexuális szavakat is használt
.
index.hu/video/2008/03/30/orban_nevetve_nincs_is_kormany/
.
Íme az ifjúság példaképei! Ha, ha, ha, hi, hi, hi!
Nessy
Lehet, hogy a statisztika mást mutat, azért a családi veszekedésnél nem árt lassanként a késeket biztonságos helyen elzárva tartani! Legalább a lakásban ne lehessen leszúrni senkit, elég ha a nyílt utcán, szórakozóhelyen, közlekedési eszközön, pofon helyett előkerül a bicska!
vitriol
Egyszerű állampolgárként közlöm az ORFK-val, hogy számomra a legnagyobb félelmet az okozza, hogy egy betiltott tüntetést nem oszlat fel a rendőrség, s amíg keresem ennek okát, akkor az is eszembe jut: talán a rendőrök nálam is jobban félnek? Azért nem ártana ezt is tisztázni!
Eladott Ország
A rendőrség feladata ugyanis az is, hogy szolgálja és védje a magyar állampolgárokat, pártállástól függetlenül. Nem a hatalom, hanem a magyar állampolgárok védelmére és szolgálatára esküdtek fel, amikor beléptek a rendőrséghez, ezt jó lenne nem elfelejteni. Ha nem szeretnék azt, hogy minden jóérzésű állampolgár azt gondolja, hogy a rendőrség nem más, mint a kormány csahos kutyája, akkor itt az ideje ezen változtatni. Itt az ideje végre annak, hogy az állampolgárok oldalára álljanak, ahelyett, hogy a hatalmat szolgálják ki. Orbán maffiadiktatúrájának vezérkara: olkt.hu/wp-content/uploads/2018/04/az_orban_viktor_maffia_diktatura_vezerkara_2015848_3869.jpg
ómió
A "haladó" riogatásnál mi lehet "szakmaibb"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.