Nem tudni, hogy Hajdú a vádlottak közt van-e.

Vádat emeltek Hajdú Péter cégénél – 5 és 10 év közötti börtön lehet belőle

Mind a Fővárosi Főügyészség, mind a Fővárosi Törvényszék megerősítette a Magyar Hang értesülését, miszerint eredményes volt a négy évig tartó nyomozás Hajdú Péter műsorvezető és producer korábbi cégénél, a Frizbi Entertainment Kft.-nél, és ennek megfelelően idén június elején vádemeléssel végződött. Hajdú jelenleg Mészáros Lőrinc felesége tévécsatornáit vezeti.

Az akkor még Hajdú Péter vezette vállalkozásnál 2016 tavaszán indítottak nyomozást az adóhatóság nyomozói, ez zárult most vádemeléssel. Ahogy a főügyészség írja, két férfival és egy nővel szemben emeltek vádat, ám a „közéleti szereplők személyiségi jogainak védelme érdekében” azt nem árulhatják el, hogy Hajdú a vádlottak között van-e.

A vád egyébként meglehetősen súlyos, ugyanis különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt nyújtották be a vádiratot. A vádlottak a cég áfa-kötelezettségét csökkentették jogellenesen, azaz köznapi nyelven áfát csaltak. A „különösen nagy” vagyoni hátrány azt jelenti, hogy az elkövetők 50 és 500 millió forint közötti összegben károsították meg a magyar államot. A büntetési tétel ebben az esetben öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés lehet.

Hajdú Péter egyébként a nyomozás megindulása után néhány hónappal megvált a cégben viselt tisztségétől és tulajdonától, oly módon, hogy egy ukrán állampolgárságú magyar nő lett a Frizbi Entertainmentnél az ügyvezető, és az ő cége lett a tulajdonos. A váltásról Hajdú korábban azt állította, hogy talált egy angol partnert, akivel külföldi műsorgyártást tervez, és már vannak is műsorötletek.

Ezt követően a Bors című bulvárlap megtalálta kárpátaljai otthonában a hölgyet, aki elmondta, hogy nem is ismeri Hajdú Pétert, soha nem találkozott vele, soha nem volt közös cégük. A nő egyébként meglehetősen szerény körülmények között él, idénymunkából tartja fenn magát. A megjelent cikk alapján feljelentést tett Tényi István magánszemély, a feljelentésben nevesítve is Hajdút.

Áprilisban jelent meg az adóhatóság friss tartozói szégyenlistája, melyen a korábban a showman által tulajdonolt Frizbi Entertainment Kft. „előkelő” helyen szerepel. A cégnél a 494 milliós adóhiány mellett még 314 millió forint bírságot is megállapítottak, így a teljes tartozás 800 millió forint felett van. Ezzel szinte egy időben lett Hajdú Péter – immár alkalmazottként – a Mészáros Lőrinc feleségének nevén lévő tévécsatornák, a Life TV és az Ozone TV vezérigazgatója.

Forrás: Magyar Hang

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Ajaj ! Vagyontalan ukrán nő mint cégtulajdonos. Hajdú is a fideSSnél tanulta a szakmát ?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Ajaj ! Vagyontalan ukrán nő mint cégtulajdonos. Hajdú is a fideSSnél tanulta a szakmát ?
Gyütt Mönt
@justhpeter: adott a minta, pl. Kaya Ibrahim. Ez persze nem mostanában volt.
Joker
Felháborító ez ! Azt hiszik + tehetnek bármit ,engem + egy k..a parkolásért +baxtak 90 ezerre . Xemét banda ,véget kell vetni ennek !!!
Edmond Dantes
Ez a celebek mocskából és szerencsétlenek tragédiáiból gazdagodó kis pöcs még lop is? Miért nem csodálkozom?
simmering73
Ja, hogy ilyen görények kezén van a Life TV. Akkor azért lett ilyen szar ez a csatorna. Pl ide tették a pénzlehúzós Ékszer TV-t. Azt hiszem ezzel mindent elmondtam a színvonalról.
Cicamama55
Nagyon kiakadtam... Nem szoktam csúnyán beszélni, de az ember pofája leszakad ezektől! Hányhatnékom van, Isten bizony! Mekkora mocsokban élünk?! Mi folyik itt a Fidesz leplei alatt?!
Levendula
Majd beismerő vallomást tesznek, mint a perui magyar nagykövet, oszt jónapot, kapnak 1 év felfüggesztettet...
jesz
nem akad bíró, aki el meri meszelni Hajdút...

Aki megtalálja a jutubon, annak ajánlom megtekintésre a Puzsér-kontra-Hajdú bírósági tárgyalását...

Amikor sokadszorra is szarkupacnak nevezte Puzsér a felperest, nem tudtam eldönteni, hogy a bíró mikor fog nyerítve felröhögni...
...dehát egy tárgyalásnak meg kell őrizni a méltóságát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.