Visszaéltek Rúzsa Magdi nevével.

Internetes csalók próbálnak eladni fogyasztószereket úgy, hogy Rúzsa Magdival reklámozzák a termékeiket, ám az énekesnő soha semmilyen fogyasztószert nem reklámozott, valamint sosem volt túlsúlyos. Magdi rendszeres testmozgással és egészséges étkezéssel tartja formában magát.

Valamint rajongóit közösségi oldalán arra kérte, hogy ne dőljenek be a szélhámos csalóknak és nehogy vásároljanak az ő nevével reklámozott termékekből.

Tíz éve keményen sportolok, futok, bokszolok, súlyokkal dolgozom, kardiózom, lovagolok, koncertezek, ahol leugrálok néha egy kilót is másfél óra alatt. Emellett odafigyelek az étrendemre, egészségesen táplálkozom. Így tartom formában magam, nem nevetséges, kamu fogyasztószerekkel. Nagyon szépen kérek mindenkit, ne vegye meg!

– írta bejegyzésében.

Az énekesnő most a Borsnak nyilatkozott és elárulta, soha nem reklámozott semmilyen fogyasztószert. A lap információi szerint az énekesnő úgy döntött, hogy jogi útra tereli a dolgot, feljelentést tett a rendőrségen:

De nemcsak a rendőrök segítségét kértem, ügyvédet is fogadtam. Az arcommal, a nevemmel visszaélőknek innen is üzenem: hosszú az úr­isten keze, mindenkit utolér!

Címlapkép: Facebook/Rúzsa Magdolna

(borsonline.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.