Két napos ülésszakasz indul, a vészhelyzet az egyik legfontosabb téma.

Fontos szavazásra készül a parlament: Napokon belül megszűnhet a vészhelyzet Magyarországon

Két napot ülésezik az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormány tagjainak, míg szerdán a koronavírus-járvány miatt hirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatról szavazhatnak.

A hétfői ülés 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. A házelnök napirendi javaslata alapján az interpellációkra egy óra, az azonnali kérdésekre két óra, míg a kérdésekre 30 perc áll rendelkezésre.

Kedden délelőtt 10 órától Nagy Imre és mártírtársai újratemetésére emlékeznek a képviselők, a napirend előtti felszólalásokat pedig határozathozatalok követik.

A Ház tizenkét előterjesztésről szavaz. A parlament ekkor vonhatja vissza a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt és hívhatja fel a kabinetet a veszélyhelyzet megszüntetésére. Szintén a járvánnyal összefüggésben várható döntés az egészségügyi készenlét intézkedéseiről, valamint az idei költségvetés módosításáról.

A képviselők szavaznak még az örökbefogadások könnyítéséről, a különleges gazdasági övezetről és elfogadhatják a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulójára emlékező, A nemzeti önazonosság védelméről címet viselő politikai nyilatkozatot.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Eddig se volt olyan béke, és háború közötti valami fázis:
.
www.youtube.com/watch?v=prPW93aWrWU
.
Oszt a valamilyen fázist visszaadja, miközben, miután merősítette itt, ott amott ólomkatonákkal HATalmát!
ómió
Még mindig nem sikerült a diktatúrát idehazudni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok