Nem lehet elég sokszor elmondani, hogy mennyi mindent tehetünk annak érdekében, hogy megelőzzük a daganatos betegségek kialakulását. Ez persze nem jelenti azt, hogy a betegség nem lehet reális veszély minden szabály betartása után is, az alább leírtak azonban bizonyítottan csökkentik a kockázatot.

Ezekkel a szokásokkal megúszhatja a rákot

Fotó: Pixabay

A különféle daganatos betegségek a vezető megbetegedések és halálokok közé tartoznak hazánkban is (a szív- és érrendszeri betegségek mellett). Az Eurostat 2016-os adatai szerint az EU-ban Magyarországon halnak meg a legtöbben daganatos betegségben. A nők körében az emlődaganatok vezetnek, a férfiak körében pedig a tüdőt érintő daganatos megbetegedések. A dobogón van még a nőknél is a tüdőrák illetve a vastagbél-daganatok, és a férfiaknál a prosztatadaganatok.

Való igaz, hogy a daganatos betegségekre való hajlam genetikai eredetű, de az is tudományosan bizonyított, hogy életmódunk egészségesebbé alakításával sok daganatos betegség kialakulása megelőzhető, a kockázati tényezők ismeretével és kiiktatásával valószínűségük jelentősen csökkenthető. Nézzük, mik azok a szokások, amiktől ideje megszabadulnunk!

1. Szokj le a dohányzásról!

Kommunikációban, szabályozásban sokat változott a világ a dohányzás tekintetében. (Emlékeztek még pár évtizeddel ezelőtt a vadromantikus, sármos Marlboro Man óriásplakátokra? Ma már elképzelhetetlen lenne ilyet látni az utcán, ugye?) Kitiltásra kerültek a dohányosok az épületekből, közintézményekből, szórakozóhelyekről – gyakorlatilag minden zárt térről. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy még a mai napig sokan dohányoznak, fittyet hányva a tudományos bizonyítékokra.

2. Tarts mértéket az alkohollal!

A kulturált, mértéktartó alkoholfogyasztásnak nagy hagyománya van a világon, a mértékkel fogyasztott vörösbornak pedig egészségvédő hatása is lehet, a mértéktelen, rendszeres alkoholfogyasztás nyilvánvalóan nem tesz jót szervezetünknek. Amellett, hogy a mértéktelen alkoholfogyasztás számos ponton okozhat károkat testünk működésében, szerepet játszhat a fej-nyaki, szájüregi-, nyelőcső-, máj-, vastagbél- és mellrák kialakulásában. Ráadásul, ha alkoholfogyasztásunk dohányzással is párosul, káros hatásaik egymást erősíthetik.

3. Étkezz egészségesen!

Egyes egészségtelen étkezési szokások bizonyítottan összekapcsolhatóak bizonyos daganatos betegségek kialakulásával, míg más étkezési szokások pedig ezek megelőzésében játszanak szerepet. Annak érdekében, hogy csökkentsük a rák kialakulását, minimalizáljuk a félkész-, készételek, a vörös húsok, a füstölt, érlelt termékek fogyasztását, és növeljük a természetes alapanyagokból készült ételek arányát, emellett pedig ügyeljünk arra, hogy sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasszunk, hogy étrendünk színes legyen, hiszen így biztosíthatjuk a megfelelő élelmi rost, vitamin-, ásványianyag- és antioxidánsbevitelt.

4. Állj fel a székből!

Biztos többen találkoztatok már az elmúlt időszak egyik legnépszerűbb kijelentésével: „Az ülő munka az új dohányzás!”. Bár ez a kijelentés nyilván túlzó, hiszen nem szabad alulbecsülni a dohányzás valós veszélyeinek nagyságrendjét, tény, hogy a mozgásszegény életmód sem segíti egészségünk megőrzését. Egy 2014-es kutatás szerint, a hosszan tartó ülés növeli a vastagbél- és a méhtestrák esélyét.

Ha ülő munkád van, állj fel rendszeresen a székedből, sétálj, mozgasd át magad! Ez persze nem biztos, hogy elég lesz, ezért szakíts időt az életedben a rendszeres fizikai aktivitásnak is! A rendszeres testmozgás csökkenti a vastagbél-, a mell- és a méhtestrák kialakulásának esélyét, emellett erősíti az immunrendszert és javítja a szervek oxigénellátottságát.

5. Törekedj az optimális testsúlyra!

Az optimálisnál nagyobb testsúly számos rák kockázatát növeli: pl. mell-, petefészek-, vastagbél-, pajzsmirigy-, epehólyag és hasnyálmirigyrák. Elhízottság esetén is különösen nagy kockázatú az ún. hasi vagy alma típusú elhízás, amikor az extra zsírszövet a hasi tájékon, a szervek között halmozódik fel (viscerális zsírszövet). A megfelelő energia- és tápanyagtartalmú, szélsőségektől mentes, kiegyensúlyozott étrend, és a rendszeres fizikai aktivitás hozzájárulhat a testtömeg optimalizálásához. Annak érdekében, hogy tartós, valódi eredményeket érj el, keress fel egy dietetikust!

6. Légy óvatos a szexben!

A méhnyakrák (és végbél-, egyes fej-nyaki, hüvelyi, hímvessződaganatok) kialakulásáért felelős humán papilloma (HPV) vírus szexuális úton terjed. Ma már létezik védőoltás a vírus ellen, illetve járjunk rendszeresen nőgyógyászati szűrésre, ahol a citológiai vizsgálat mellett kérjünk HPV-szűrést is. A szexuális együttléteknél ne váltogassuk túl gyakran a partnereinket és ha nincs hosszú távú, megbízható partnerünk, akkor használjunk gumióvszert!

7. Járj szűrésekre!

Ahogy egyre idősebbek leszünk, a sejtjeink öregedési folyamata is felgyorsul. Ennek során könnyebben alakulhatnak ki rendellenességek. Ismerd meg az életkorodhoz, nemedhez kapcsolódó aktuális szűrési ajánlásokat, és végeztesd el ezeket magadon! Figyeld a tested változásait, és, ha valami gyanúsat észlelsz, ne dugd a fejed a homokba, fordulj orvoshoz! Az időben felismert daganatos betegségek nagyobb valószínűséggel gyógyíthatóak.

8. Ismerd meg a genetikád!

Az öröklött genetikai jellemzőkön nem tudsz változtatni. De ha megismered a családod történetét, és tudod, hogy ki milyen betegségben volt érintett, vagy hunyt el, akkor több eséllyel látod a saját kockázataidat is. Tartsd ezeken rajta a szemed, konzultálj rendszeresen orvosokkal, járj szűrésekre, és szükség esetén végeztesd el a preventív beavatkozásokat!

NoSalty

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.