Kiderült, miért marad tovább érvényben a rendelkezés, mint a veszélyhelyzet.

A DK-s Oláh Lajos írásbeli kérdéssel fordult Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, azt tudakolva, miért tart tovább a díjmentes parkolás, mint a veszélyhelyzet.

A miniszter helyett Orbán Balázs államtitkár válaszolt. Emlékeztet, a kormánya a humánjárvány terjedésének csökkentése érdekében döntött arról, hogy az ország egész területén ingyenessé teszi a parkolást, mindezt azért, hogy a közösségi közlekedéssel együtt járó kontaktusszámot csökkentsék és a gépjárművel munkába járók költségeit mérsékeljék.

Kiderült, meddig lesz ingyenes a parkolás

Mint írja, a védekezés eredményes volt, a rendkívüli jogrendet meg lehet szüntetni.

A jogállamisági garanciák szem előtt tartása azonban indokolttá teszi a kellő felkészülési idő biztosítását mind az állampolgárok, mind a parkolási rendszert üzemeltetők számára. Ezt szolgálja, hogy a veszélyhelyzet tervezett megszüntetését követően kb. egy hétig, átmeneti intézkedésként – az állampolgárok érdekét és a kiszámíthatóságot szem előtt tartva – várakozási díjat július elsejéig nem kell fizetni

– olvasható a válaszban.

Gulyás Gergely kedden azt mondta: akár már szerda éjfélkor véget érhet a rendkívüli jogrend, miután az Országgyűlés elfogadta a szükséges törvényt.

Cikk- és címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

(infostart.hu)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

evacica
Üzenem ennek díszes társaságnak, hogy az ingyenes parkolás az egyik legeszementebb intézkedés volt!Persze arra jó, hogy Orbán betartson az önkormányzatoknak, na meg az itt élő embereknek! Azóta kénytelen vagyok tömegközlekedést igénybe venni, ami meglehetősen megterhelő számomra, mivel mozgáskorlátozott 65 év feletti vagyok, magam vásárolok be, és csomaggal nagyon nehéz: Ha kiállok a kocsimmal nem tudok visszaállni, de ahová megyek ott sem tudok parkolni! Naponta foglalom imába Orbán nevét, na nem pozitívan!Ez is egyike a szemét húzásainak, amit okt.13 miatt csinál! Kisstílű piti bosszú, nem méltó egy miniszterelnökhöz!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.