A gazdasági intézkedésekkel 1,2 millió magyar munkavállaló munkahelyét sikerült megvédeni – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Kormány: 1,2 millió munkahelyet sikerült megvédeni
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Hangsúlyozta: ahogy várható volt, a munkaerőpiacra és a gazdaság teljesítményére is komoly hatással volt a járvány elleni védekezés miatti teljes leállás. A gazdasági növekedés vonatkozásában eltérőek az előrejelzések, a kormány a Pénzügyminisztérium által jelzett 3 százalékos recesszióval számol – mutatott rá. Hozzátette: mivel a költségvetés tervezésekor nem erre számítottak, ez nagy mértékben csökkenti a költségvetés mozgásterét.

74 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szegfue
Mondjuk, ezt sem értem igazán... Ezt az 1,2 millió munkahely "megvédését" mégis mihez képest kell néznem?! O.V. szerint 4,5 millió a foglalkoztatás M.o.-... na most ebből 1,2 milliónak megvédték, a többivel meg mi van? Az opertiv törzs szerint (máj.20-i nyilatkozatuk) több, mint 100 ezren vesztették el a munkájukat, u.akkor 2020.ápr. 12-ig a regisztrált munkanélküliek száma több, mint 320 ezer volt, vagyis jó lenne tudni: ténylegesen hányan vesztették el a munkahelyüket... A "megmentett" álláshelyek számát kellene hasonlitani az elvesztett állások számához, akkor pontosabb képet kapnánk... nyilván azért nem ez a céljuk:(
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
szegfue
Mondjuk, ezt sem értem igazán... Ezt az 1,2 millió munkahely "megvédését" mégis mihez képest kell néznem?! O.V. szerint 4,5 millió a foglalkoztatás M.o.-... na most ebből 1,2 milliónak megvédték, a többivel meg mi van? Az opertiv törzs szerint (máj.20-i nyilatkozatuk) több, mint 100 ezren vesztették el a munkájukat, u.akkor 2020.ápr. 12-ig a regisztrált munkanélküliek száma több, mint 320 ezer volt, vagyis jó lenne tudni: ténylegesen hányan vesztették el a munkahelyüket... A "megmentett" álláshelyek számát kellene hasonlitani az elvesztett állások számához, akkor pontosabb képet kapnánk... nyilván azért nem ez a céljuk:(
kereső
Egyébként meg tudjuk, ha a kormány "megvéd" valamit- arra keresztet lehet vetni.
ittott
ezt a hasamra ütve is mondhatom. a kéérdés, hogy mennyi úszott el. ez ugyanis családokat érint. a nagy számok, meg a hülyéket.
namihami
És 700.000-et elveszíteni. Csak ez a papír hátoldalára volt gépelve.
Gyütt Mönt
@szegfue: nyugodj meg, kedves, ezt mi sosem fogjuk szám szerint megtudni, még megközelítőleg sem.
tudode
A világjárványt illetően, azaz amikor leállt az egész világ termelése, nem lehetne tájékoztatni az érdeklődőket úgy, ahogy van, és nem a feladott leckével ámítani, közel úgy ahogy az elődje, aki úgy csinált mintha élne:
.
--- Gulyás Gergely: Szeretném olyan jól csinálni, mint Lázár János! AZONNALI
.
www.youtube.com/watch?v=6X6yiwGdzzI
.
???
solidedge
Közel ötszázezer meg elment a lecsóba. Európában a legrosszabbul nálunk kezelték ezt az ügyet. Ezt akár hogy fényezik sötét marad.
Béla333
Megvédeni? Mitől, kitől?
Már megint a hazudozás megy csak...
SystemError
1000 milliárd munkahelyet védett meg Orbán Viktor egyes szám első személyben!
Nyugi özvegyek, megy az étkezési és a külön krumpli, csak bírjátok kivárni.
szegfue
@Gyütt Mönt: 15:18 Igaz... leginkább azt kellene megtanulnom, hogy ne gondolkodjak:)))
Madácsi Pali
Mért nem mindjárt 14 milliót? Mennyivel szebb szám, és a valósághoz ugyan úgy semmi köze.
Yoda69
Ez kb. annyira hiteles, mint ahogy ha sarlos elvtars marad a fopolgi, akkor a Lanchid felujjitasa mar folyamatban lenne.
ómió
Böszmefi ezt egy "el lehet innét menni"-vel "megoldotta"!
ómió
@Eladott Ország: Efftársilag már ezt is a másikra kell hazudnotok, gyökérfi? Athina meg egy "másik csatornán tájékoztat" ugyanerről? A hazugsághatékonyságotokat, bizony, fokoznotok kell! A végén még a parlamentbe se tudtok hazudozót küldeni!
Yoda69
@ómió: Hanyan mentek el Gyurcsany alatt es hanyan mentek el orban alatt?
Nezz utana a tenyeknek, de ne hazudozz!
Eladott Ország
@ómió: tegnap, 10:40 ♦ Orbán Viktor és Kövér László volt kommunista ügynökök. Úgy néz ki az igazi rendszerváltásra még várni kell Magyarországon.
www.youtube.com/watch?v=Y66oi5s7QWk&t=13s (politikai bárcás kurvák gyülekezzetek)
Orbán Viktor nemzetbiztonsági kockázat , bűnöző , politikai prostituált, szélhámos!
hirpress.hu/cikkimg/201503/15227.jpg
djnaploja.files.wordpress.com/2015/03/orban_2_.jpg
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/82842142_2474370802815997_6726204701508894720_n.jpg?_nc_cat=102&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=01XA-vTho_8AX-T8Ear&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=cacda7d693575028b1fae1c3a72fe2d7&oe=5EF8FB8B
ómió
@Eladott Ország:Azért, mert a bolsi tetübanda - köztük veled - ezt hazudja rá? Kevés!
ómió
@Yoda69: Nézz utána, hogy az uniós munkavállalási moratórium meddig tartott és csak utána hazudd a másikra, hogy hazudozik!
Nessy
@ómió: Nálad már rögzült ez "a mindenki hazudik, aki nincs veled egy véleményen" szindróma. Ha nem gondolkozol a tényeken, akkor most ha leírom, hogy ahol lakom fátyolfelhős az ég, szűrt napfény és 17 fok van, arra is képes vagy leírni, hogy "efftársi hazugság"!
Yoda69
@ómió: bringas,shikari,omio, ahogy fonokod mondta nem csak az Unioban van elet. Aki akart az kivandorolhatott joval elobb. Annak az 1 millio magyarnak, akik elmenekultek orban orszagrombolasa elol, semmi kozuk Gyurcsnyhoz.
Clavigo
@ómió: Nagyon buta vagy,,mint a rosseb. Orbán ezért szeret téged.
ómió
@Nessy: Neked - úgy tűnik - az értelmezőképességed "fátyolfelhős"!
ómió
@Clavigo: Nálatok efftársilag ez így megy? És most kapcsiból hazudod rám? "Jó efftárs" lehetsz!
ómió
@Yoda69: Országrombolásról hadoválva a kórház- az iskolabezárásokra gondolsz? Netán a fizu- meg nyugdíjlenyulásaitokra? De, hisz az "haladó" efftársi Böszmevezíred "műve"! Nem baj?
Nessy
@ómió: Hogy lehet még "értelmezni" az állandó szövegedet: Efftársilag hazudik..."?
Eladott Ország
@ómió: ma, 10:41 ♦ "Nálatok efftársilag ez így megy?" Nem nyilvános az ügynöklista! "Csak azért, mert a bolsi tetübanda" a fidesz beleszart a ventilátorba, te agyatlan fidesz barom!
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/79374905_2437039163215828_8479927238165266432_o.jpg?_nc_cat=110&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=bKxMfelulEYAX9JagRM&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=e289dacbc73dbbe49ae32deda470bb30&oe=5EF873CD
Huszadik alkalommal szavazta le a fidesz bűnöző és politikai prostituált banda az ügynöktörvényt!
www.youtube.com/watch?v=obr2LFGASMc&feature=youtu.be
ómió
@Eladott Ország:Te hányat fogadtál be közülük, gyökérfi? A bérhazudozás mellett most ezt a "vonalat" is abszolválod?
Yoda69
@ómió: Tudod te jol o1G orszagrombolasat. Generaciokba fog telni kijavitani azt a gazdasagi es moralis errort amit orban okozott az elmult 10 evben. Felteve ha sikerul levaltani. De ismerve orban csalo maffia mechanizmusait ez nem lesz egyszeru menet.
ómió
@Eladott Ország: Az "ügynöklista" akkor lesz nyilvános - bolsi tetüfi létedre már tudhatnád - ha majd a saját kartonjaitokat, amikből "csupán" néhány vagonnyit semmisítettetek meg, visszarakjátok a kupacba!
ómió
@Yoda69: Ennél azért ütősebb hazugságok kellenének! Kérd ki talán Athina efftársnőd "tanácsát"!
Yoda69
@ómió: Ongolt lottel bolsi! Az ugynoklista nyilvanossagra hozasat pont az orban-maffia gatolja.
ómió
@Nessy: Azon a "nyelven" csak efftársak - mint te - kommunikálnak, ergo hazudnak is! Ezt is rám hazudnád?
ómió
@Eladott Ország: Ne "szerénykedj"! Túlmunkában, még "kommunista szombatokon" utólag készítettetek nekik! Ahogy Gál J, efftársatok utólag "dokumentál" Karigeri efftársatoknak! Miért teszel úgy, mintha nem tudnád? Csak, hogy hazudozhass?
ómió
@Yoda69: Már megint a tetves bolsiságotok másikra hazudása? Nem uncsi még? Rakjátok vissza a magatok megsemmisített kartonjait, tetüfi, és majd akkor lesz "ügynöktörvény"!
Nessy
@ómió: Nem! Részedről a hazugozás tény, amit nem lehet "rád hazudni"!
Yoda69
@ómió: Itt bolsi csak te vagy meg a teves fideSS haverjaid
Gyütt Mönt
Tudom már, hogy kitől kellett megvédeni a munkahelyeket. Hát a SOROSTÓL!
ómió
@Yoda69: Nem! A bolSSik itt a magadfajta bolSSi tetvek, akik tetves bolSSiságukat állandóan másra hazudnák! De legalább a mai Internacionálé-kvótádat elénekelted már?
ómió
@Nessy: Amikor benneteket, bolsikat hazugozlak, az bizony - jól mondod - tényeken alapszik! Ezért nem ráhazudás ez, hanem ténymegállapítás!
Yoda69
@ómió: Te mocsok roman fattyu. Secus voltal, magyarokat gyilkoltal, most meg itt osztod az eszt. Ismerunk te bolsi geci, hiaba valtogatod a nickjeidet havonta.
ómió
@Yoda69: Ütősebbeket kéne rámhazudnod, tetüfi! Ezek "puhaságától" még Athina efftársnőd is pironkodna! Ilyen gyenge a "felhozatal" a bolsi hazugságlexikonban?
Yoda69
@ómió: Itt csak te hazudsz komcsi ivadek. De hat ezert fizetnek neked a fideSSes propaganda legenyek.
De lehet hogy te meg penzt se kapsz, a sok baromsagert amit idehanysz. Te magadtol vagy ennyire degeneralt.
Yoda69
@szegfue: június 18., 12:58-ra
Ezen nincs is mit erteni. Propaganda szoveg az omio, shikari fele barmoknak. Hazugsag az utolso szoig. Az sem zavarja oket hogy kovetkezetlen a hazugsag, hiszen az omio feleknek tok mindegy mit mond a fuhrer.
szegfue
@Yoda69: Igaz... Ráadásul Ómiónak is csak addig terjed a hozzászólása minden témához, hogy "efftársilag a bolsik ráhazudnak"... de ha megkérdezed, arra már nincs logikus, értelmezhető válasz. Azért arra kiváncsi lennék, ha a jelenlegi kormány intézkedéseivel nem értünk egyet, akkor mi "bolsi efftársak" vagyunk, akkor ő magát hova sorolja? Netán az "igazmondó juhászok" közé?:))))
Yoda69
@szegfue: Rosszabb, ha nem ertessz egyett a fideSS intezkedeseivel hazaarulonak titulalnak.
omio,shikari,bringas, farok meg a tobbi fideSSes balfek meg a haza megmentojenek.
De nem lesz ez mindig igy :)
ómió
@Eladott Ország: Sok "szép, efftársi" linked van még? Tartsd meg őket! Neked valók!
ómió
@Yoda69: Te is a saját tetübolSSi "mintázatodat" hazudnád rám, gyökér? De legalább a mai gyökérkezelésen meg az Internacionálétok eléneklésén túl vagy már?
Nessy
@ómió: Frissítsd a szoftvert! Már olyan értelmetlen és unalmas vagy, az állandóan ismételt "efftársi hazudozással"! Esetleg néha a cikkhez is lehetne véleményed, ha van valahol mélyen eltemetve!
ómió
@Nessy: Ha bolsevik "éleslátásodat" elkerülte volna, az első kommentem itt a cikkhez szólt hozzá! De - ha "lendületben vagy" - hazudd le nyugodtan! Na, ehhez jött hozzá magad és efftársaid hazugságözöne. Innét folytasd, ha van mit!
Nessy
@ómió: De elolvastam! Hány százezren mentek el az elmúlt 10 évben???
Az talán nem "hazugság". Egyébként valóban veled felesleges "vitatkozni", mert az összes érved a vitapartner le hazugozása.
ómió
@Nessy: Arányaiban kevesebben, mint a környező "volt szocialista" országokból! De, hát ezt "vívták ki" nekünk efftársi eleitek! Az 50 év lemaradást a "rothadó kapitalizmus" mögött! És most ezt kell a "Zorbánra" hazudni? Amúgy, ha te hazugságot tapasztalsz bárhol, azt minek nevezed?
ómió
@Eladott Ország: Buggyant egyet szarkupacságod? Szerencse, hogy az "illata" nem jön át a neten!
silber13
@ómió: -figyu csak : " Stultus es, qui facta infecta facere verbis cupias " Na ez jellemző ád és a hozzád hasonló páriákra...
Eladott Ország
@ómió: jünius 22., 10:18 ♦ Az Örökké Élő Géza az egyik ’90-es évek eleji kabaréjában az ilyen újsütetű keresztény-nemzeti-konzervatív-demokratákról azt mondta, hogy “Te! Most már ott tartunk, hogy lassan a szar húzza le a vécét!” … Hát már ott tartunk. … A szag is olyan. … Bennem meg elmúlt a Daedalon hatása, így e posztnak most itt a vége!
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/114714011_185406966272436_611844845979802811_n.jpg?_nc_cat=102&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=lE6XhRKL_NgAX9cWTJb&_nc_oc=AQl3wurPkb3dtDpbTBadk1iArRMIIRVOl6Hd5JIyRapC43BWi-ol1xulZmFaBVhCcBU&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=719874634d5ea091dc88491b4875b502&oe=5F456DBD
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/106574376_178673986945734_47202664709928483_n.jpg?_nc_cat=103&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=ANXqFqOvcBQAX-2LZwy&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=8dc8beef279c1a541d8cb0f0cf5f071a&oe=5F496A30
ómió
@Eladott Ország:Szóval, "örökké élő Géza", mármint a tetves bolsi rablóbandád "örökké élő" udvari bolondja "frissült"? Athina "frissítette", vagy csak, amit rátok értett, azt hazudnád másokra? Mert nálad az így "efftársias"!
ómió
@silber13:Valamit mondani is akartál "stultus"-kám, vagy csak megártott a bolsevik "öntudat"?
silber13
@ómió: Egy műveletlen tahó fidesz béren vagy, semmi más! Persze nem tagadod meg a paaszti mivoltodat!!.-))))))))
szaboria1
Megint a közmunkára akarnak építeni. Csak egy kis szösszenet hús feldolgozó cégek közmunkásokkal akarnak dolgozni így még a minimálbért sem fogják megkapni. Csak a nettó 55000.-ft/hó ért dolgozhatnak. A másik meg a föld tulajdonosok is közmunkásokkal dolgoztatnak.
ómió
@silber13: De azért, bolsi fajgyökérként legalább a következő gyökérkezelésed után megnyugodhatnál már! Vagy az agybajod már menthetetlen?
lusta
@szegfue: Mi van, mi van, megy a lecsóba.
silber13
@ómió: Kusadj és inalj sebesen ,mert nem kapsz ingyen kaját fideszéktől!
szegfue
@lusta: Na igen... mindent, amit "megvédenek" ez a sorsa.
Szeparepa2
Védtétek a tetves putris hazug hazaáruló kurva anyátokat azt...
Aki Én
Szeretnek arról beszélni, ami ha nem is nekik köszönhetően, de megmaradt, mint inkább arról, ami nekik köszönhetően tönkre ment.
Már régóta csak a buta szektájukhoz beszélnek, a valódi kisebbséghez.
ómió
@silber13: Nálatok így dívik? De akkor miért velem foglalkozol? Miért nem rohansz a 30 ezüstért?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok