Nem hagyhatta annyiban, hogy egy publicista más véleményen van.

"Ezért szeretik a magyarok Orbán Viktort" – így látja Kovács Zoltán államtitkár
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Különbséget kell tenni idegengyűlölet és a hagyományok, illetve a kultúra iránt érzett büszkeség között:

a magyarok nem a nyelvi és kulturális bezártság és az idegengyűlölet, hanem a kultúra támogatása, a magyar családok megsegítése és a hagyományok iránt érzett büszkeség miatt szeretik Orbán Viktort

- írta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Háárec című izraeli újságban csütörtökön megjelent válaszcikkében, mellyel egy ugyanott két nappal korábban megjelent írásra reagált.

Kovács Zoltán különösen leereszkedőnek és mélyen előítéletesnek nevezte Jehuda Lukács hétfői véleménycikkét, amely szerinte egy egész nemzetet bélyegzett meg idegengyűlölő antiszemitaként. Az állítások cáfolataként az államtitkár leszögezte, hogy

az Orbán-kormányok többet tettek más kormányoknál az antiszemitizmus leküzdéséért és a zsidó közösség támogatásáért.

Az első Orbán-kormány 2001-ben meghirdette a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapját és megalapította a Holokauszt Múzeumot. A második Orbán-kormány idején, 2012-ben életbe léptetett alaptörvény elismerte a magyarországi zsidóságot a nemzet szerves részeként, és a parlament sarkalatos törvényekben szigorította a gyűlöletbeszédért és sértő szimbólumokért járó büntetéseket – írta.

Kovács Zoltán az izraeli olvasókat tájékoztatta arról, hogy az Orbán-kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben, és betiltotta a zsidó és roma származású állampolgárokat támadó félkatonai csoportokat.

Ezen túl Orbán Viktor volt az első miniszterelnök, aki bocsánatot kért a bűnökért, melyet Magyarország követett el, amikor képtelen volt megvédeni a magyarországi zsidóságot a holokauszt folyamán

- tudatta.

Ugyanez a kabinet egyezségre jutott a zsidók kárpótlásával foglalkozó nemzetközi Claims Conference-szel, illetve az auschwitz-birkenaui múzeummal, és forrásokat biztosított zsinagógák, zsidó temetők felújítására. Megemelte a holokauszttúlélők nyugdíját, és a Budapesten élő zsidók egy éppen zajló "zsidó reneszánszról" beszélnek – közölte az államtitkár.

Az esetleges muszlimellenes érzelmek valódi oka a 2015-ös félmilliós, legnagyobb részben muszlim többségű országokból érkezett tömeg, amely váratlanul érte Magyarországot,é s amelyet "invázióként" éltek meg az emberek

- írta Kovács Zoltán válaszul Lukacs egyik – egy 2016-os közvélemény-kutatásra alapozott – állítására, amely szerint az Orbán-kormány muszlimellenes érzelmeket szított egy tömeges migránsellenes kampánnyal.

Az izraeli lapban közölt Jehuda Lukács-írás szerint a magyarok más nyelvek tudásának hiánya miatt ki vannak szolgáltatva a kormánypárti sajtónak.

Ezzel szemben a magyar sajtó pezsgő világában jelen vannak a kormánnyal szemben kritikus médiumok is, ideértve a legnagyobb tévécsatornát, hetilapot és online hírportált is, amelyek nagyobb népszerűségnek örvendenek, mint a kormánnyal szimpatizáló társaik

- közölte Kovács Zoltán.

Lukács komoly elvándorlásra utalt, de a gazdasági válság utáni agyelszívás folyamata már megfordult, és egyre erősebb a hazatérés folyamata – közölte az államtitkár, és ezt adattal is alátámasztotta: 2018-ban csupán 18 150 magyar hagyta el az országot, miközben közel húszezren költöztek haza.

Aminek az az oka, hogy – a koronavírus-járvány hatásaitól eltekintve – több munka és növekvő fizetések várták őket itthon – tudatta.

Lukács bírálta azt is, hogy Magyarország állampolgárságot kínál a magyar nemzetiségűeknek a lakhelyüktől függetlenül pusztán azért, mert ők is a nemzet részei. Ezzel kapcsolatban Kovács Zoltán rámutatott, hogy magyar gyökerű izraeliek is nagy számban vették fel a magyar állampolgárságot.

Jehuda Lukács az egyedülálló magyar nyelv és a sajátos történelem nyomán a magyar lelkületen és társadalmon ejtett mély sebekről beszélt, amelyek szerinte az egyik leginkább befelé forduló társadalommá tette a magyarokat Európában. Kovács Zoltán szerint viszont éppen az Orbán-kormány által prioritássá nyilvánított, egyedülálló magyar nyelv segített megőrizni a kulturális és nemzeti identitást.

"Fontos különbséget tenni idegengyűlölet és a hagyományok, illetve a kultúra iránt érzett büszkeség között. Nem fogunk bocsánatot kérni azért, mert megőrizzük és megerősítjük azt, ami a miénk – valószínűleg ez az oka annak, hogy oly sok magyar szereti a miniszterelnökünket"

- zárta sorait a Háárec című izraeli lapban a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

(MTI)

58 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
@Joker: Igen.

És amiért nem szeretik:
- diktatúra építése,
- a parlamenti demokrácia sárbatiprása a túlfizetett, csalánnal választott képvisellők segedelmével, pardon ss
- a magyar gazdaság családi vállalkozásként kezelése
- az Eus támogatások családi vállalkozásokba fektetése
- az adóforintjaink elkótyavetyélése focira, stadionokra, kisvasútra
- az adóforintjaink külföldi szavazatok vásárlására fordítása
- a magyar média felvásárlása az adóforintjainkból
- az egészségügy várólistái folyton csak növekednek
- aki nem tudja az Eurót 300 alatt tartani az monnyon le. Főleg ha nem is akarja.
- a folyamatos nagyüzemi füllentések és a horribilis méretű önfényező reklámhadjáratok miatt
- és különbenis nagy a hasa
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Joker
Na ja , és a hatékony diplomácia ,a fejlődés és nem helyben járás, a Magyarok külföldön való brutális lejáratása , a szocháló majd teljes hiánya ,a középosztály folyamatos leszakadása , az agresszív pofátlan kommunikáció ,az egészségügy és az oktatás állapota stb? Azokkal mi van ??? Vagy hülyét kérdeztem megint ?
Gyütt Mönt
Nyelvtudás terén jól állunk: a világ egyik legnehezebben megtanulható nyelvén több milliónyian beszélünk.
Qqberci
Én szeretném - csíkos ruhában látni...
Aki Én
A magyar emberek igencsak kis hányada szereti, de a rá szavazott embereknek is csak egy része.
Peller Anikó
@Joker: Igen.

És amiért nem szeretik:
- diktatúra építése,
- a parlamenti demokrácia sárbatiprása a túlfizetett, csalánnal választott képvisellők segedelmével, pardon ss
- a magyar gazdaság családi vállalkozásként kezelése
- az Eus támogatások családi vállalkozásokba fektetése
- az adóforintjaink elkótyavetyélése focira, stadionokra, kisvasútra
- az adóforintjaink külföldi szavazatok vásárlására fordítása
- a magyar média felvásárlása az adóforintjainkból
- az egészségügy várólistái folyton csak növekednek
- aki nem tudja az Eurót 300 alatt tartani az monnyon le. Főleg ha nem is akarja.
- a folyamatos nagyüzemi füllentések és a horribilis méretű önfényező reklámhadjáratok miatt
- és különbenis nagy a hasa
Joker
@Peller Anikó: Ja mindent nem tudtam leírni azért van ott a stb . No meg azért vagy itt te :-)
tudode
Többnyire a pénzünkért tesznek úgy, mintha...!
Gyütt Mönt
No meg olyan egyenesen tud válaszolni, pl. Kellemes Karácsonyt ...
Clavigo
Kikérem magamnak,,hogy én " szeretem" ezt a ,,zsebberecskázó ,szájnyalikázó teleszart búvárruhát..!!! B@szná szét a koleszterin,vagy bármi ezt a szarházit...
Yoda69
kovacs lagher-fuhrer zoltan csak tudja.
Cicamama55
Akár el is fogadom egy részét, viszont a pénzek családi, haveri körökben történő osztogatása, az országunkban élő emberek minden irányú manipulálása, egymásnak ugratása, és a valótlanságok állítása sokkal súlyosabb tartomány én úgy gondolom..
kereső
Én nem szeretem orbán viktort. Sőt ! Egyetlen politikust sem. Szeretni a családomat, a barátaimat szeretem. Egy politikusnak elismerem a tevékenységét-és támogatom vagy nem. orbánnak nincs/és nem volt olyan tette,tevékenysége amelyet támogatni/elismerni tudnék.Ami meg az "idegengyűlöletet illeti"- talán először beszéljünk a honi gyűlöletről, hogy itt nem ellenfelek, hanem ellenségek vannak a különböző térfeleken- és ezt orbán honositotta meg. Talán először a saját házatájakon kéne sepregetni- amikor kövér ,bayer meg a többi gyűlölködve beszélnek az ellenzékről, a nőkről.Sőt kitagadják az ellenzéki szavazókat és képviselőket a honból,a magyarságból. És nem tudom elfogadni, hogy sem orbán, sem gulyás gergely, sem a többi fideSS-es potentát még csak meg sem próbál normális közbeszédet folytatni- csak az uszitás, a gyülölködés, gyűlöletkeltés és háborús retorika.Ez megy orbán részéről 2002 óta. Mi "szeretnivaló" van ezen???
CsipkeRózsa
" 2012-ben életbe léptetett alaptörvény elismerte a magyarországi zsidóságot a nemzet szerves részeként,"

Mi a fenét ismert el, hiszen eddig is az volt, ez volt a természetes. Ezzel az alaptörvényes elismeréssel azt ismerte el, hogy ezt hangsúlyoznia kell, mert nem ez a természetes.
CsipkeRózsa
Még Shikarinak is igaza van abban, hogy olyan sok személynek mondja, hogy az illető nem magyar. Én sem szeretem Orbán Viktort!!!
simmering73
Kovács nertárs csak a maga nevében szeresse Orbán Viktort. A normális többség kikéri magának ezt az aljas hazugságot.
CsipkeRózsa
"Budapesten élő zsidók egy éppen zajló "zsidó reneszánszról" beszélnek – közölte az államtitkár."

Miért kell többesszámot használni Köves Slomó személyére?
Joker
Csodálkoznak majd mikor megint lebaxnak gagyi kategoriába ,hogy fognak sipákolni kifelé .Figyeljétek + !!!
Lesz Soros ,Brüsszel ,Gyurcsányi , minden lesz !
dr. prédikátor
te nyomorult Himmler utánzat!!! maximum a fiymasz birkák szerethetik a füstös cigányt , mert a magyarok többsége utálja ezt a teleszart térdzokni t!!!
SystemError
Szeretik... Az ország polgárainak 3/4 leköpné ezt a férget!
kokopelli
@Gyütt Mönt: (12:24)...ezt viccnek,humornak vagy szarkazmusnak gondoltad? (;-))
justhpeter
Ennek az 1 bites Kovácsnak reszkethet a széke a seggen alatt, hogy ennyire nagyot kellett benyalnia. Elkezdte az Orbán-mauzóleum felépítését, miszerint már az alapba tegyünk bele egy kis aljasságot, egy kicsivel több hazugságot meg jó néhány virtuális, soha meg nem történt dolgot, aztán mehet rá a jövő...
Lássuk a lényeget. 2022-ben lesz az az állapot, hogy Orbán töltötte be a posztját a leghosszabb ideig, az eltelt 32 év feléig.
- soha semmit nem konszolidált
- soha semmit nem újított meg
- közép-európai vezető státuszból sereghajtókat csinált - lásd "elmúttízév"
- lezüllesztette a parlamentet, a teljes közszolgálatot
- megsemmisítette a politikai pluralizmust
- (kádári) munkaalapú társadalmat hirdetve kivezette a "családi pótlék" fogalmat
- sokéves minimumon tartotta a szociális ellátásokat
- a vezető réteget rászoktatta a törvény alapú lopásra - lásd manyup
- a vezető réteget kivéve kiszolgáltatott helyzetben tartja az országot az egészségügy és az oktatás lerombolásával.

Nos 1 bites Kovács írok valami pozitívat is a vezéredről:z
- évente egyre több magyar állampolgárral ismerteti meg a fejlett nyugati demokráciát - iga, azok már nem fognak visszajönni
kokopelli
@justhpeter: ...és azoknak a polgároknak a gyemekei nem lesznek kiváncsiak a szüleik hazájára! Elég terhelés lesz
nekik az,hogy a szüleiket az idegennyelvre megtanítsák!! (;-))
Eladott Ország
Azt hogy Kovács Zoltán miért szereti Orbánt azt tudjuk elemzés nélkül, hiszen "demokrata" Zoltán már nem bélással működik, hanem milliókkal havonta. A családbarát kormány pedig egy ordas hazugság. A Horthy kultusz favorizálása viszont valóság. A zsidóság és a Horthy kultusz hogyan egyeztethető össze, azt csak egy elmeroggyant pszichopata csúti cigány tudhassa! És mégis szeretnek?! olkt.hu/wp-content/uploads/2019/08/67906578_2359443410990013_4436956088717279232_n.jpg
tudode
A "magánember" bombabiztos nélkül, elkerülték, mint ...!
.
.www.youtube.com/watch?v=XzpLsRDszzg
.
Azét ezt ki kell érdemelni!
kokopelli
@Eladott Ország: Egy nomális "országvezető" már régen begtiltotta volna ezt a fajta degenerált személyi kultuszt!
Nem azért mert nem tetszene neki,hanem mert kényelmetlenül érintené! Tényleg csak IQ kérdése! Volt kiktől tanul-
nia?Talán azoktól akiket Ő kizavart az országból? (;-))
Nyírfa
Azért erről népszavazást nem mernének tartani. Még akkor sem, ha felszoroznák a határon túli szavazókat.
Nem tudom, Kovács Zoltán mit ért magyar kultúra alatt.

" Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az. "
namihami
""a magyarok nem a nyelvi és kulturális bezártság és az idegengyűlölet, hanem a kultúra támogatása, a magyar családok megsegítése és a hagyományok iránt érzett büszkeség miatt szeretik Orbán Viktort""
Röviden: Mert tömi őket potyapénzzel. Csak ez nem olyan szép.
Nessy
Egyet áruljon el Kovács szócséplő NERtárs! Ha ennyire imádja mindenki Orbánt, akkor mi az ördögfülinek fél a plebsztől, mint ördög a tömjéntől? Igahirdetés a Kossuth rádió stúdiójában, előadás meghívott híveknek, kérdezni szigorúan tilos, a parlamentnek már a környékéről is kitiltva minden nem királyi médiához tartozó újságíró, riporter, lehet, hogy a wc-re még nem, de bárhova megy, TEK kíséret nélkül egy lépést sem!
RonaGyuri
végre egy értelmes ötlet Zotyókától, mert nekem egyetlen ötlet sem ugrott be, hogy miért is kellene ezt a dagadt retardált disznót kedvelni! =))
colibri
Kovács, mint volt CEU-s diák, az egyetem szégyene, nincs párja!
Málna
Én azért is szeretem, mert jókedélyű, humoros, emberi.
kokopelli
Én azt hittem,hogy egy kormányfőknek hivatalból kell az említett "dolgokat" támogatni ill. segíteni!
Senkit nem akarok meglepni,de azok a dolgok nem csak hungárikumok.."Csak szótam"hogy Máshol is arra
"esketik" fel a kormányvezetőket ill. akár még a magas hivatali tisztségviselőket is!! (;-))
Cicamama55
@Nessy: 14.59 Orbán Viktor maga mondta, arra kell figyelni mit tesz, nem arra, hogy mit mond...Ebből következik, biztosan nem igazat...
Nessy
@Eladott Ország: Az tény, hogy Orbánnak szépségénél már csak szerénysége nagyobb!
luiz
a kurvák is szerelmesek a stricijükbe, nem kell ebbe se többet belelátni
solidedge
Szereti őt a rosseb. Ennyire embert még nem vetettem meg mint ezt a hataloméhes kis senkit. Erősen gyúr arra hogy benne legyen az első három legnagyobb károkat okozó vezetők között a történelmünk folyamán.
Béla333
"Ezért szeretik a magyarok Orbán Viktort"

Mint Ali babát a 40 rabló...
Nyírfa
@Gyütt Mönt: Kipcsakvér talán az egyetlen, ami nem folyik az ereimben, germán annál több, a külsőm pedig állítólag kiköpött francia. :)
ómió
Jó-jó! Bolsiék persze Böszme simlist szeretik, ne tagadjuk!
kokopelli
@solidedge: embert? Egy kövér kétlábon járó "szélkakast! Egy unikum! (:-()
ómió
@Eladott Ország: A bolsevik aljasságlexikon-frissítés sztahanovistáját "tisztelhetik" benned az efftársaid? És hazudozásból Athinával együtt értetek el Phd-t?
ómió
@Eladott Ország: Tetves bolsiságotok non-stop másra hazudása, az már egy efftársi feltételes reflex nálatok, vagy így születtetek?
Nessy
@ómió: Nem! Jelenlegi pártunktól és kormányunktól tanuljuk! Nem szégyen a "nagyoktól" tanulni! Mint O.V. Rákositól, és Putyintól.
ómió
@Nessy: Ti? A hazudozógén "genezisei" tanulnátok? És ezt legutóbb Korózs efftársatok, vagy Athina efftársnőtök "tanusította"? Ha csak úgy nem!!
Nessy
@ómió: Még szerencse, hogy ilyen a királyi médiában sohasem fordul elő! Ezt most megszívták, hogy nem ellenőrizték a riport alanyt. Aztán egyéb esetekben melyik szócséplőre merte kimondani a királyi média, hogy amit mond, annak fele sem igaz? Egyébként roppan egyszerű a cáfolat! Az adott időszakban a krónikus éa rehab osztályokról haza expediált betegek közül hányan hunytak el!
Eladott Ország
@ómió: ma, 09:46 ☻ "Tetves bolsiságotok non-stop másra hazudása, az már egy efftársi feltételes reflex nálatok, vagy így születtetek?" "Nálatok efftársilag ez így megy?" Nem nyilvános az ügynöklista! "Csak azért, mert a bolsi tetübanda" a fidesz beleszart a ventilátorba, te agyatlan fidesz barom!
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/79374905_2437039163215828_8479927238165266432_o.jpg?_nc_cat=110&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=bKxMfelulEYAX9JagRM&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=e289dacbc73dbbe49ae32deda470bb30&oe=5EF873CD
Huszadik alkalommal szavazta le a fidesz bűnöző és politikai prostituált banda az ügynöktörvényt!
www.youtube.com/watch?v=obr2LFGASMc&feature=youtu.be
ómió
@Nessy:Hányan? Majd Athina meghazudja! Csak most előbb egyeztessenek Korózs efftársaddal!
ómió
@Eladott Ország: Saját kartonjaitok megsemmisitésével és másoknak kamu-kartonok kiállításával is lebuktatok, tetüfi! Ezt már Athina se tudná lehazudni rólatok, bolsik barma! Nem esett még le?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.