Letartóztatta a Fővárosi Törvényszék a hatmilliárdos károkozással gyanúsított Széchenyi Bank korábbi vezetőit.

Letartóztatták a csődbe ment Széchenyi Bank három vezetőjét

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője a 24.hu megkeresésére azt közölte, hogy az ügyben eljáró nyomozási bírója egyetértett az ügyészi indítvánnyal és három személynek rendelte el a letartóztatását, további öt gyanúsított pedig bűnügyi felügyeletbe került. A kilencedik őrizetbe vett személy szabadon távozhatott a bíróságról.

A döntés ellen minden letartóztatott vezető és bűnügyi felügyeletbe helyezett társa fellebbezett.

A gyanú lényege szerint a kisebbségi állami tulajdonban lévő pénzintézet hitelkihelyezései kapcsán jött létre a bűnszervezet, amelyben a bank közvetett többségi tulajdonosa és felesége töltött be vezető szerepet. A bűnszervezet a hiteleket kihelyezte abban az esetben is, ha egyébként a hitelt igénylő gazdasági társaság kölcsönhöz nem juthatott volna. A felvett összegek döntő hányadát pedig rövid időn belül különböző gazdasági társaságok közbeiktatásával előre meghatározott módon átutalták a közvetett tulajdonos többségi tulajdonában lévő cégnek.

(24.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
IJók az emlékeim, hogy a Matolcsygyerek bankja
és vezetője is hasonlóan járt?
Vagy mégse így volt?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.