Úgy tűnik, ártatlan az orvos.

Veronai busztragédia: a szakértő szerint nem követett el szabálysértést a gyanúsított

Az igazságügyi orvosi szakvélemény nem talált foglalkozási szabályszegést a veronai buszbaleset sofőrjének meggyanúsított háziorvosának ügyével kapcsolatban – az anyagot a közelmúltban készítette el az Egészségügyi Területen Működő Igazságügyi Szakértői Testület.

Magyarországon a mai napig egyedül V. J.-nek, a veronai buszbaleset sofőrjének a háziorvosa az egyetlen ember, akit meggyanúsítottak a 2017. január 20-án történt veronai tragédia kapcsán.

Az NNI, azaz Nemzeti Nyomozó Iroda, gondatlan veszélyeztetés miatt vonná felelősségre a háziorvost, mert, hogy tudott az autóbuszvezető alvásproblémáiról mégsem végezte el soron kívül a férfi egészségügyi alkalmassági vizsgáját – írja a 168 óra.

Ugyanakkor a bő 30 oldalas szakvéleményben az igazságügyi szakértői testület megállapította, hogy ez nem is volt a dolga V. J. háziorvosának, ugyanis a sofőr kezelése annak súlyos alvászavara miatt már 2016 januárjában megkezdődött, amikor először bejelentkezett a háziorvosához.

A doktort tájékoztatta a sofőr, hogy a kivizsgálása folyamatban van a Honvédkórház Alvásdiagnosztikai Központjában. A vizsgálat idejére a háziorvos nem csupán arra kérte a sofőrt, hogy ne vezessen, de táppénzes állományba is vette.

Az alváscentrumban V. J.-nek légzéssegítő készüléket írtak elő. A szomnológusi szakvélemény alapján V. J. használta a készüléket, a panaszai pedig megszűntek. Valamint mivel kivizsgált, kezelt alvási apnoéban szenvedő beteg volt, korlátozást nem kellett volna alkalmazni a vezetői alkalmasságát illetően – olvasható a szakvéleményben, amely végül kijelenti: a háziorvos nem követett el foglalkozási szabályszegést, elvárható gondossággal járt el.

V. J. munkaalkalmasságát egyébként a buszos cég üzemorvosa állapította meg, az alváscentrumban pedig 2017 májusában lett volna kontrollidőpontja, de ez a baleset miatt elmaradt.

Forrás: Blikk/168 Óra

Kép: MTI/EPA

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
Figyelemre méltó, hogy itt Budaörsön az autópálya feletti körforgalom lábai elé igenerős betongyámra épített acél-terelőkorlátot építenek. Ezzel próbálják elkerülni a hídlábba csapódást.

Ahogy elnézem, nem sajnálják az anyagot..a most épülő terelőt nem fogja áttörni semmi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.